Kedvelj minket a Facebookon!

Erzsébet királyné meghalt – egy mítosz megszületett

„Nos, utolérte, ahogy mindig is kívánta, gyorsan, fájdalommentesen és különféle orvosi tanács és az övéi iránt érzett aggodalmakkal terhes napok nélkül… ’és ha egyszer meg kell halnom, fektessetek a tenger mellé’, énekelte egykor. Igaz, nem a tenger mellett, de a kék Genfi-tó mellett történt. – ’Teljesen a tenger színe, a tengeré’, mondogatta még pénteken Sztáray Irmának [Erzsébet királyné magyar udvarhölgye]” – írja naplójába Mária Valéria (Erzsébet és Ferenc József negyedik gyermeke) másfél héttel azután, hogy édesanyját egy olasz anarchista szíven szúrta.

Erzsébet © Osztrák Nemzeti Könyvtár, No.: Pf 6639 E 109a

 

1898. szeptember 10-én, 121 évvel ezelőtt, Erzsébet osztrák császárné-magyar királyné délután fél kettő után öt perccel lépett ki a genfi Beau Rivage Hotel kapuján, ahol Hohenembs grófnő álnéven tartózkodott. A királyné és magyar udvarhölgye, Sztáray Irma grófnő a Mont Blanc rakpartra igyekeztek, hogy elérjék a 13 óra 40 perckor induló Genève nevű gőzhajót. Erzsébet kérésére a kíséret már reggel elhagyta a szállodát, és vonattal Montreux-be utazott – ide igyekeztek ők is hajóval. Amikor már csak száz méterre voltak a kikötőtől, egy ismeretlen férfi gyors léptekkel közelített feléjük. Félrehúzódtak, de ekkor a fiatalember jobb öklét felemelve erős ütést mért a királyné mellkasára, aki ennek hatására összeesett. A fejét beleütötte a kövezetbe, azonban szorosan feltűzött haja csillapította az esést. A járókelők segítették fel anélkül, hogy megtudták volna a kilétét. Az ijedtségtől kipirult királyné mindenkit megnyugtatott, hogy jól van, majd Irma kíséretében felsietett a hajóra. Azt hitte, hogy a férfi az óráját akarta elvenni, nem érzékelte a szúrást, csak néhány perccel a hajó indulása után ájult el. Felvitték őt a felső fedélzetre, ahol egy padra fektették és élesztgették. A királyné még egy percre magához tért, segítséggel felült, és köszönetet mondott, „Mercy”, majd magyarul ezt kérdezte Sztáray grófnőtől, mielőtt újra elájult: „Hát most mi történt velem?”  

Erzsébet királyné (a magasabb hölgy, balra) magyar udvarhölgyével (jobbra), Sztáray Irma grófnővel egy héttel a meggyilkolása előtt. A képet egy lesifotós készítette Territetben. © Osztrák Nemzeti Könyvtár, No.: Pf 6639 E 112/2

 

Irma egy ápolónő jelenlétében megoldotta a királyné ruházatát, hogy lazítson a fűzőn. Ekkor vette észre a bal mell fölötti kicsi, háromszögletű sebhelyet és a megszáradt vércseppet. Nyilvánvalóvá vált a számára, hogy merénylet történt. Kérésére a hajót megfordították, majd hordágyon visszaszállították a sebesült uralkodónét a Beau Rivage Hotelbe. Az orvosok szakvéleménye szerint a királyné azért tudott még a saját lábán felsétálni a hajóra, mert a keskeny nyílás miatt a vérzés nem indult meg azonnal, és a vér csak fokozatosan szivárgott át a szívburokba. Ez volt az oka annak is, hogy a szívműködése lassan állt le. Erzsébet a hotelszobában néhány perccel kettő óra előtt kómába esett, majd kettő óra negyven perckor meghalt. A királyné december 24-én lett volna 61 éves.

A nyomorúságos körülmények között élő olasz merénylő, Luigi Lucheni – akinek az anarchizmus nevében az volt a célja, hogy egy uralkodócsalád magasrangú tagját gyilkolhassa meg – valószínűleg nem gondolt arra, amikor 12 év múlva a börtöncellájában az övével felakasztotta magát (1910. október 19-én), hogy a császárné mennyire nagyon vágyta már a halált, és talán hálával telve még ki is tüntette volna őt azért, hogy kívánságát ilyen pontosan teljesítette: „Azt kívánnám, hogy lelkem, szívem egy kis nyílásán röppenne ég felé” – mondta a halála előtti napon a királyné (idézi: Sztáray grófnő).

Luigi Lucheni elvezetése közben, a gyilkosság után nem sokkal. A képen látható, hogy megbilincselni sem kellett, vidáman ment a börtönbe. © Osztrák Nemzeti Könyvtár, No.: Pf 6639 E 112/2

 

Erzsébet halála döbbenetet váltott ki a kortársakból: „Hogy lehet megölni egy asszonyt, aki soha nem ártott senkinek?” – idézi Mária Valéria a naplójában édesapja, Ferenc József szavait, amelyek a közvélekedést is tükrözték. Habár a reprezentációt kerülő Erzsébet élete utolsó évtizedeiben már nem váltott ki akkora érdeklődést Európa-szerte, az ellene elkövetett merénylet hatására ismét reflektorfénybe került. (Meg kell jegyeznünk, hogy a királyné hazánkban már életében is nagy szeretetnek és népszerűségnek örvendett.) Ahhoz, hogy személye mítosszá váljon, önmaga is jelentősen hozzájárult – akaratlanul is. Rettentően terhes volt neki a reprezentáció, hiszen mindig tökéletes szépségében igyekezett pompázni: sok órás öltözködési és fésülködési ceremónia előzte meg a nyilvános szerepléseket. Ideje jelentős részét szépsége, fiatalsága és ruganyos teste, karcsú alakja megőrzésének szentelte (mondhatni, ezeknek élt), azonban az idő felette is eljárt. Tudatosan készült arra, hogy idősödve még jobban kerüli a nyilvánosságot. Amikor harminc éves elmúlt, többé nem engedte magát lefényképezni, és hamarosan a festőknek sem állt modellt, egyetlen kivételt téve: a 25. házassági évfordulója alkalmából készült festményt, amelyen, közel 42 évesen is, gyönyörű látványt nyújt (festő: Georg Raab, 1879). Szépségének köszönhetően már a korában legendává vált, az pedig, hogy tragédiák sora árnyékolta be a hangulatát és az életét, szintén bűvös atmoszférát teremtett körülötte a kortársak számára. Egyetlen fia, Rudolf koronaherceg halála után (1889. január 30.) szinte alig jelent meg nyilvánosan, ha mégis, akkor fátyol és legyező mögé rejtőzködve, így az utókor (és a legtöbb kortársa) számára időskori arca ismeretlen volt. Örökifjú, gyönyörű és boldogtalan császárnéként és királynéként vonult be a történelembe. Fontos megjegyeznünk, hogy Ernst Marischka az 1950-es évek közepén Romy Schneider főszereplésével forgatott Sissi-trilógiája szintén jelentősen hozzájárult a mítosz fejlődéséhez, valamint ahhoz, hogy Erzsébet a mai napig csodált és szeretett uralkodófeleségként éljen az emlékezetben.

Erzsébet (svájci blúzos ruhában), 1864 © Osztrák Nemzeti Könyvtár, No.: Pf 6639 E 63_4 Abs.D.

 

Sokan, akik a Sissi-filmek megnézése után meglátnak egy képet a királynéról, azt mondják, hogy Romy Schneider sokkal szebb volt nála. Mi, a királyné személyével behatóan foglalkozók ezzel nem értünk egyet. Kora egyik legszebb asszonyának tartották őt. Akik ismerték, illetve személyesen találkoztak vele, úgy vélték, hogy a képek nem tudják jól visszaadni Erzsébet rendkívüli, már-már nem evilági megjelenését. Talán ő maga jobban örült volna a tündérkirálynői megnevezésnek, mint az evilági titulusoknak: saját magát Shakespeare Szentivánéji álom című drámájának főhősnője, a tündérkirálynő után Titániának nevezte a verseiben. Leírhatatlan volt az az összkép, amely elbűvölte a kortársakat. Az akkori technikával készült fényképek nem tudták megörökíteni dús, gyönyörű, idős korában már a sarkáig érő hajának a csillogását, amelyről – többek között – Viktória, angol királynő is említést tesz egy levelében: „Csodálatosan fényes, gesztenyebarna hajával, amelyet, akár egy ékszert, visel copfba fonva a feje körül, valóban elragadó látvány – csodaszép… Dereka elképzelhetetlenül vékony, és járása roppant kecses.” Erzsébet, a maga 172 centiméterével kiemelkedően magasnak számított akkoriban. Ehhez hozzájárult még nagyon vékony dereka, sudár alakja és kecses megjelenése, valamint a „különleges járása” is. Édesapja, Miksa bajor herceg nem sokat törődött a gyermekei nevelésével, azonban rendkívül fontosnak tartotta a sportot (a lovaglást, úszást, hegymászást) és a megfelelő járástechnika elsajátítását. Tanár járt a gyerekekhez, aki megtanította őket arra, hogyan lépjenek, hogy „alig érintsék” a talajt. Valószínűleg ennek is volt köszönhető az, hogy Erzsébet a gyalogtúrái alkalmával hihetetlen tempóban és ideig tudott egyhuzamban, megállás nélkül gyalogolni, vagy inkább menetelni még 60 évesen is, gyakran az őt követő titkosrendőrségnek komoly megpróbáltatásokat okozva. Udvartartása és rokonai közül csak néhányan tudták felvenni vele a tempót. Köztük volt Festetics Mária grófnő, aki így ír úrnőjéről 1872. június 29-én: „Az ember nem fárad el, ha Ővele gyalogol. Csodálatos mellette menni, de mögötte is, a látása is elég. Maga a megtestesült báj és kedvesség. Egyszer azt gondolom, liliomhoz hasonló, másszor, akár egy hattyú, aztán tündér (…), míg a végén – nem is! Császárné! Tetőtől talpig fejedelmi asszony! Mindenestül finom és nemes.”

A képet, amelyről az alábbi fotó készült, Ferenc József megbízására László Fülöp Elek készítette a királyné halála után készítette (1899). Az eredeti kép a Gödöllői Királyi Kastély állandó kiállításán megtekinthető. © Osztrák Nemzeti Könyvtár, No.: Pf 6639 E 110

 

A szintén „gyorsgyalogló” Sztáray Irma hasonlóan vélekedett a királynéról, a különleges járását is említve: „Ami a királynét első pillanatra megkülönböztette és mindenek fölé emelte, a tökéletes harmónia volt, mely alakjának bájt, mozdulatainak kimondhatatlan gráciát kölcsönzött. Nem győztem bámulni azt a fenséges tartást, mozgásának nőies lágyságát s ezt a ritmikus, könnyed járást.” Családtagjai közül pedig legkisebb lányát, Mária Valériát emelném ki, akit Erzsébet a Budai Várban hozott világra 1868-ban, „a kiegyezés ajándékaként”. A Bécsben csúfolódva, hazánkban szeretettel „magyar királykisasszonynak” nevezett hercegnővel Erzsébet egész életében csak magyarul beszélt. A kislány kénytelen volt hozzászokni a gyalogtúrákhoz, édesanyjával a Budai-hegységben és Gödöllő környékén rengeteget gyalogolt. Nem véletlen építették fel a királyné emlékére és tiszteletére a János-hegyi Erzsébet-kilátót Budapest legmagasabb pontján.

A természetszerető Erzsébet királyné halála után több, mint száz ligetet létesítettek és közel hárommillió „Erzsébet királyné emlékfát” ültettek hazánkban. Országszerte szobrokat és emlékműveket emeltek, valamint számtalan közterület és intézmény őrzi a nevét. A Magyar Nemzeti Múzeumban ma is megtekinthetjük azt a fekete ruhafelsőt, amelyben királynénkat meggyilkolták. Az ereklyét a „magyar királykisasszony” ajándékozta az egykori Erzsébet Királyné Emlékmúzeumnak. Jól látható a ruhán a háromszög alakú szúrásnyom a szív fölött.

Káli-Rozmis Barbara, Erzsébet királyné kutatója

Idézetek forrása és ajánlott irodalom:
Mária Valéria főhercegnő, Erzsébet királyné kedvenc lányának naplója 1878-1899. Válogatta és sajtó alá rendezte Martha és Horst Schad. Gabo Kiadó, 2001.
Sztáray Irma grófnő naplója: Erzsébet királyné kíséretében. Gabó Kiadó.
Gudula Walterskirchen-Beatrix Meyer: Festetics Mária grófnő naplója. A Helikon Kiadó – 2020 elején fogja megjelentetni.
Sigrid Maria Grössing: Erzsébet királyné és a férfiak. Gabó Kiadó, 2000. (Viktória királynő leveléből az idézet.)
Brigitte Hamann: Erzsébet királyné. Európa Könyvkiadó,
Gróf Corti Egon: Erzsébet. Révai Kadás, Budapest, 1935