Olyan sokszor hallottam éltemben, hogy a születésünk, és körülményei meghatározzák egész életünket. Akkor nekem óriási szerencsém van, mert engem egy békés, szélcsendes decemberi napon hozott világra az édesanyám. Ráadásul teljes család várta az érkezésemet, szülők, nagyszülők és négyéves testvérke. Szóval, minden ideális volt egy majdani szerencsés, nyugalmas élet fogadására.

Nem úgy, mint szegény Eszterkének! Ő júliusban született. Forró kánikulában iparkodott az édesanyja a kórházba, hogy neki életet adjon. Rekkenő hőség volt, igazán nem volt ideális nap egy gyermek születésére. Világra jövetele előtt pár perccel óriási vihar támadt, jégeső kíséretében. Dörgött, villámlott, mintha haragudtak volna a Fentiek. Éppen kis fejecskéjét dugta ki, hogy körülnézzen, milyen is az a kerek világ, ahova éppen érkezik, mikor a szülőszobában váratlanul elaludt a villany. Így, szegényke hirtelen nem is látta meg a napvilágot, ráadásul hatalmasat dörrent az ég, hogy őt jól megijessze. Az orvos, pedig azt mondta az édesanyjának:

-Megvan a baba, csak meg kell várni, hogy visszajöjjön a villany, akkor majd megnézzük, hogy kislány-e, vagy kisfiú.

Hát így kezdődött Eszterke élete. Soha nem is heverte ki ezt a megpróbáltatást, mindig, mindenre azt mondta, „ez azért van, mert én viharban születtem!”

Én pedig, mint már mondtam, nyugodt körülmények között egy békés, karácsonyt váró reggelen. Mindig is sajnáltam Eszterkét, ő, pedig irigyelt engem ezért a jövőnket alapvetően meghatározó körülményért.

Egyszer középiskolás korunkban vettünk jó pár lottószelvényt, és előre örültünk annak, hogy mi most majd kifosztjuk ezt a kádárista, kommunista világot. Itt is peches volt szegényke. Csak azért nem lett ötös találata, mert az utolsó számot elrontotta. Pont a kisebb szomszédját írta az utolsó kihúzott számnak. Így be kellett érnie egy négyessel. Én bezzeg, mind az 5 számot eltaláltam, más-más szelvényen! Eszterke megígérte, hogy a nyereményéből vesz majd nekem még egy szelvényt, és segít kitölteni, hogy a nyerőszámokat egy szelvényre sikerítsem. Ilyen szép, nemes lelkű volt az én barátnőm, úgy látszik, lelkére nem volt rossz hatással a vihar, amelyben született.

A főiskolára is együtt jártunk. Általában jól bírtuk, nagyon szerettünk járni. Egyik félévben utolsó vizsgának hagytuk a „Tudományos Szocializmus” című tantárgyat. Gondoltam, sok idő kell ahhoz is, hogy megértsem a tantárgy nevét. Régi, antikommunista családból származom, így hosszabb időt vett igénybe, hogy ezt a két szót összeillesszem magamba: tudomány és szocializmus. Valahogy nem passzolt össze. Mi köze lehet a kettőnek egymáshoz? Ezen tűnődtem egész évben, de a könyv vastagsága eleve elrettentett attól, hogy elővegyem. Úgysem érnék a végére, ezért maradtam a csendes tűnődés mellett a tárgy neve fölött.

Bezzeg az Eszterke!

Egyik nap előállt azzal, hogy ő megpróbálja. Puskával fölszerelkezve nézett a nagy nap elé. Mert nem felejtette el, hogy ő viharban született! Hátha valami nem jut majd eszébe, azért jó, ha van nála puska. De szegényke peches indulása az életbe, úgy látszik, ezt is meghatározta. Nem volt alkalma elővenni, így saját, csekélyke tudására kellett hagyatkoznia. Sebaj! Minisztérium által is elfogadott jegyet kapott, hiszen már görbült!

A puskáját - amely úgy volt összehajtogatva, olyan harmonikaszerűen, mint azok a régi WC papírok – átadta nekem. Hátha nagyobb szerencsém lesz.

Boldog voltam a puskával, és csak reméltem, hogy tudom majd használni is a szóbelin. Eszterke biztos volt benne, hogy nekem szerencsém lesz, hiszen a születésem, meg minden, szóval, nincs semmi okom az aggodalomra.

Tényleg mázlim volt! Kihúztam a tételt, és csoda történt. Kiment a tanár. Nosza, nem tétlenkedtem, előkaptam a tangóharmonika-puskámat, és elkezdtem kimásolni a tételt. Nehéz volt, mintha kínai szöveget kellett volna leírnom. Éppen befejeztem, mikor robbanásszerűen nyílt az ajtó, és bejött a tanárunk. Úgy látszik, nem ismert kopogást, mert csak úgy berontott. Legalább kopogós talpú cipője lett volna! Persze, abban nem tudott volna így macska módra osonni. Kezemben az izgalomtól szétesett a tangóharmonika- puska, és egy nagy halom papír volt előttem. Hirtelen nem tudtam, hová is süllyesszem. Egy mozdulattal begyűrtem a szoknyám alá. Még jó, hogy nem nadrágban jöttem! Nem is volt gond, jó helyen volt. Elmondtam a tételt, közben én is nagyon figyeltem, hátha kiderül, hogy vajon a szocializmus, mitől tudományos, de nem derült ki. Néha a szoknyám alá kellett nyúlnom, mert csúszkált a szocializmus puskája, de sikerült alig feltűnően megigazítanom. Közben jó hangosan beszéltem, hogy ne lehessen hallani a papír zörgését a lábaim között.

Egész jó jegyet kaptam. Miután tanárom beírta az indexembe, akkor éreztem csak, mekkora gondban vagyok. Hogy megyek most ki? Nem volt időm tanakodni, két kezemmel jó szorosan fogtam a térdeimen a szoknyámat, és teljesen beroggyantott lábakkal, guggolva siettem ki. Hogy az a francos puska ott hátul a szoknyám alól kilafogott és húztam magam után, azt csak akkor tudtam meg, mikor már kintről becsuktam az ajtót, és odacsuktam a papírom felét. Hogy a fene esne bele! És az egész szocializmusba, a tudományával együtt!

Tanárom mosolyogva hozta utánam, és fennhangon olvasni kezdte a saját, órán leadott szavait. Majd hangos „viszontlátásra” köszönéssel távozott. Ettől a viszontlátástól már akkor kivert a víz. De megnyugtattam magam, hogy én szerencsés csillagzat alatt születtem, egy nyugalmas decemberi napon. Minden sikerülni fog! Bezzeg, szegény Eszterke!

Képek: Pixabay 1, 2.