Őseink több ezer évvel ezelőtt természetes környezetben meztelen lábbal jártak, nem is sejtve, hogy ezzel folyamatosan az egészségüket védték.

Visszatekintve a mai tudományos világunkból elismerhetjük, hogy mindez egészségüket fenntartó reflexmasszírozást és tartásukat javító tornát jelentett a számukra. Az egyenetlen talajon való járás jól megdolgoztatta lábuk izmait. Próbáltad már? Jártál már meztelen lábbal egyenetlen talajon, vagy tengerparton, netán kavicson?

Mit éreztél, amikor a lábad csiklandozta a fű? Égette már nyáron a napsütötte királydinnyés homok a talpad a bugaci pusztában? Nagyszüleink szüretkor még a szőlőt is csupasz lábbal taposták. Cipő nélkül szinte minden ingereli talpunk apró kis izmait, amik kedvükre húzódzkodhatnak és nyújtózkodhatnak. Talpunk kimondottan élvezi, amikor felnyomja és elnyomja a csontokat egymástól a felfelé és lefelé járás az apró dimbes-dombos utakon.

Lábunk három ponton támaszkodik a talajon, ezek a sarokcsont, az első és ötödik lábközépcsont fejecse. A három pont terhelési ívét a lábboltozat alakítja,  aminek formája csak fokozatosan alakul születésünk után, ezért nagyon fontos  a természetben mezítláb járni.

Ma szinte elképzelni sem tudjuk, hogy mindennapi tevékenységeinket csupasz lábbal végezzük, holott mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy cipő nélkül egészségesebb a járás. Sokan kellemes élményként gondolunk vissza egy-egy tengerparti nyaralásra, a homokos, kavicsos parton való sétára.