Fekete-fehér billentyűk, egy lírai mezzoszoprán hang és egy szokatlan gondolatvilág. Ha Tori Amost jellemezni kellene néhány szóban, ezekkel lehetne a legjobban körülírni azt a varázslatos univerzumot, amelyet az elmúlt évtizedekben megteremtett – egyszer fájdalmasan szép, törékeny képekkel dolgozik, máskor a profánság és a bizarrság határát súroló formákkal. Annyi bizonyos, hogy aki rászánja az időt ennek a különleges életműnek a felfedezésére, az minden bizonnyal a lobogó vörös hajú, rendkívül szuggesztív előadóművész varázsából nem tud könnyen kiszabadulni.

Szeptember 8-án, pénteken jelent meg az amerikai énekesnő legutóbbi nagylemeze, Native Invader címmel, amely ismét új arcát mutatja meg a szokatlan megoldásokat kedvelő énekes-dalszerzőnek. Egyértelműen kijelenthetjük azt, hogy Tori Amos az elmúlt negyed évszázad egyik legfontosabb dalszerző ikonja, aki minden egyes lemezmegjelenésével képes volt arra, hogy egy-egy szokatlan belső utazás során egy teljesen új aspektusát mutassa meg a minket körülvevő világnak.

Lemezborító: Universal Music Hungary engedélyével

Az énekesnő nagyon érzékeny módon nyúl hozzá az egyes gondolatokhoz; ezeket a témákat remekül kezelve hoz belőlük létre egy-egy újabb nagylemezt. Ezek mindegyike egyedi világ, amelynek középpontjában a nyughatatlan és újabb horizontokat kereső művész áll, aki néha hajlamos arra, hogy túlírja ezeket a dolgokat, de a lehető legmagasabb szinten képes gondolatvilágát és érzéseit a segítségükkel a közönség elé tárni.

Az egykori zongoravirtuóz, aki már 1987-ben kijött egy sikertelen poplemezzel, a kilencvenes évek elejére jutott el odáig, hogy önmagát megtalálja. Az ekkor piacra kerülő direkt, ugyanakkor letisztult hangvételű Little Earthquakes és a két évvel később megjelent Under the Pink egy fiatal, ugyanakkor sokat megélt nő lelki dimenzióit hozta a felszínre. Olyan dalok születtek ekkortájt,  mint az erőteljes Crucify, az éteri Winter, a naturalista Me and a Gun és a feminista témákat feszegető Cornflake Girl. Ez a két korong a mai napig is a dalszerző legfontosabb kiadványának tekinthető.

Lemezborítók: A Magneoton engedélyével

A kilencvenes évek további része már jóval kísérletezőbb oldalát mutatta meg a művésznek –a közönség bolondult a sokrétű Boys for Pele-ért, amelyet a komor From the Choirgirl Hotel és az elektronikában gazdag To the Venus and Back követett. A kétezres évek Tori Amosa a hagyományos keretek helyett már jóval komplexebb, egy-egy adott tematikát bemutató kiadványokat adott a közönségének; a 2002-es Scarlet’s Walk a 9/11 utáni Amerikába kalauzolja el a hallgatóságot egy virtuális utazás keretében, majd 2005-ben a női mitologémák titkait tárta fel a The Beekeper segítségével.

A kétezres évek közepétől a rajongóközönség egy része nem tudta követni az énekesnőt az egyre bonyolultabbá váltó dalstruktúrák és gondolatkörök miatt, így a rockzenei keretek felé közelítő American Doll Posse már kevesebb figyelmet kapott, akárcsak az ezután megjelent lemezek, amelyek között igazi remekművek kerülnek elő, mint a klasszikus zenei átdolgozásokat tartalmazó The Night of Hunters vagy a hagyományos dalformákhoz visszatérő Abnormally Attracted to Sin.

Photo credit: taymtaym via VisualHunt /  CC BY

A nehezebb, fajsúlyosabb tematikák alkalmazása egy-egy nagylemezen lehetővé tette, hogy Amos egy-egy gondolatkört még mélyebben térképezzen fel, mindezt a lehető legnagyobb művészi szabadsággal, ennek ellenére nagyon sok dalon érezhetjük, hogy már nem éri el a kilencvenes évek remekműveinek szintjét.

Szerencsére a későbbi évek útkeresései is számtalan remek szerzeménnyel gazdagították a művész életművét még akkor is, ha első hallgatásra nem tudjuk őket előcsalogatni az egyre hosszabbra nyúlt dalkavalkádból. Az új lemez megjelenésének tiszteletére belemerülünk az életműbe, hogy néhány olyan Tori Amos-szerzemény segítségével az életmű sokszínűségét bemutassuk.

REINDEER KING – 2017

A legutolsó album, a Native Invader napjaink globális problémáit mutatja be, azonban a klímaváltozás, a menekültválság, az elmozduló világpolitikai törésvonalak mellett a lemezen egy másik, spirituális vonulat is felfedezhető.  ez pedig nem más, mint az igazi önvalónkhoz való visszatérés. A több, mint hét perces, a művész talán legéteribb szerzeményében az énekesnő sámánasszonyként tér vissza, hogy igazi önvalónkhoz visszavezessen minket.

GIVE – 2009

Bűn és gyönyör, luxus és rejtett titkok – ezek lehetnének a 2009-es Abnormally Addicted to the Sin kulcsszavai. A zenei anyagot nyitó Give komorsága a XIX. század színházainak és szalonjainak hangulatát idézi fel, amelyeket a dalból kibontakozó, vámpíros elemekkel gazdagított románc még erősebbé tesz. Az énekesnő mély regiszterei, a szokatlan elektronikus megoldások, valamint a ritmika lassú sodródása egy új vonulatot képviselnek az életműben.

BLACK DOVE (JANUARY) – 1998

A Grammy-díjra jelölt From the Choirgirl Hotel középpontjában énekesnő magánéletének egyik legerősebb tragédiája, a többszörös vetélés áll. A kislemezen kiadott Spark, a country hatások felé kikacsintó Playboy Mommy mellett a lebegős, ugyanakkor erőteljes Black Dove (January) az, amely a lehető legintimebb módon vezet be a dalszerző gyászába és fájdalmába A nagylemez nagy előnye az, hogy a korábbiaktól eltérően a zenekari hangzásra helyezi a hangsúlyt, amely kiválóan illik Tori Amos talán legszemélyesebb dalcsokrához.

MIRACLE – 2007

A rockzenei hangzásvilág a majdnem tíz évvel később piacra kerülő American Doll Posse lemezt is jellemzi, azonban jóval populárisabb módon. A kétezres években a tematikus lemezek irányába elmozduló énekesnő ezen a korongon öt különböző női aspektus bőrébe bújt bele. A virtuális karakterek segítségével előadott dalokat lehet, hogy túl soknak érezhetjük, azonban jónéhány van, amely megüti a korábbi művészi sikerek világát, csak le kell lassítanunk, és ki kell keresnünk őket a több, mint húsz szerzemény közül. Ironikus módon a ciklus legjobbja, a társadalomkritikus Miracle csak a digitális kiadáson hallható bónuszként.

BLOOD ROSES – 1996

Tovább ugrándozva a korszakok és a lemezek között, a Boys for Pele semmiképpen sem maradhat ki. Az útkeresése kellős közepén álló énekesnő az első két korong letisztultságát, szimmetriáját maga mögött hagyva egy dühös, széteső, ugyanakkor markáns és szokatlan zenei anyaggal jelentkezett. Ennek egyik kiemelkedő pillére a barokkos dallamívű, csembalóra írt Blood Roses, amely akár egy dalformába szőtt átok is lehetne.

STRANGE – 2002

A Scarlet’s Walk dalai egy nagy, virtuális amerikai utazás mérföldkövei voltak, amely során a dalok hősnőjének az élete teljesen megváltozik. A country elemeire építkező Strange lassú sodrásában megismerhetjük a 9/11 utáni Amerika embereinek életét és gondolatait, akárcsak az őslakosok utolsó menedékeit. Az „utaztató-lemez” első volt a tematikus albumok sorában, és a mai napig is egyike az énekesnő legjobb alkotásainak.

RIBBONS UNDONE – 2005

A The Beekeeper hat különböző kerten át vezet minket, hogy a nőiség ősi misztériumaihoz eljuthassunk – mindezt nagyon érzéki módon és finom hangulatokkal teszi. Annak ellenére, hogy a tizenkilenc dal első hallgatásra soknak tűnhet, egy nagyon erős album bontakozik ki – jobbnál jobb szerzeményekkel, melyek Amos lírai oldalát tárják fel mélységében. Meghittség és a közvetlenség uralja a csendesen ringatózó gyermekdal-szerű Ribbons Undone-t, amelyben az időtlenség mellett a felnőtté válás kérdései is felsejlenek.

BELLS FOR HER – 1994

Az Under the Pink ugyancsak a női létet helyezi a középpontba, azonban a The Beekeepertől eltérően itt Tori Amos mikrokozmosza az, amelybe betekintést nyerhetünk. A kilencvenes évek egyik legfontosabb alaplemezén olyan sikerdalok hallhatóak, mint a Cornflake Girl, a Past the Mission, a God vagy a Pretty Good Year, azonban a puritánabb művek között olyan csodákra bukkanhatunk, mint a fájdalmas, törékeny szépségű Bells for Her – amelynek középpontjáéban egy barát elvesztése áll – egy különleges hangolású zongorával került rögzítésre.

TEAR IN YOUR HAND – 1992

Amíg a Pink egy jóval indirektebb, intimebb módon vezetett be minket Tori Amos világába, addig az első korong, a Little Earthquakes-nél azt érezhetjük, hogy az énekesnő legszemélyesebb napló-bejegyzéseibe nyerünk betekintést. A mai napig nagy közönségkedvencnek számító Tear in Your Hand amellett, hogy szokatlanul játékos, keserédes módon közelíti meg a szakítás kérdéskörét, ugyanakkor Neil Gaiman, kortárs író néhány alakja is felbukkan a sorokban. Az énekesnő szerint Gaimant már korábban, még az első lemez megjelenése előtt olvasott, és nagy hatást gyakorolt rá, így született meg a dal. Az íróhoz eljutott a dal, aki szinte azonnal kapcsolatba lépett Torival, és egy különleges barátság vette kezdetét. Neil nemcsak a turnékra kíséri el az énekesnőt, hanem például a Csillagpor első fejezetét is Tori egyik házában írta, és a regényben a beszélő fa – a szerző elmondása szerint - egyértelműen Tori Amos.

A különleges képi- és zenei világgal dolgozó dalszerző egyike azoknak, akik a kilencvenes éveket egy szokatlan, semmivel össze nem téveszthető hangzással gazdagították. Annak ellenére, hogy Tori Amos a hagyományos popzenei keretektől egyre jobban eltávolodik, és a klasszikus dalforma határait feszegeti, a mai napig is képes megtalálni saját magát és közönségét a megújult keretek között. Aki esetleg mélymerülésre vállalkozna, induljon el az első két albummal, a többi állomás úgyis magától jönni fog.

Felhasznált irodalom: Amos, T., & Powers, A. (2005). TORI AMOS - Piece by Piece. London: Plexus. Print