Krúdy Gyula-díjas író, költő

 

A hosszúnak tűnő tél naptárilag véget ért. Letudtuk a farsangot, szembefordultunk a böjti széllel. Bár a téli idő szemtelen fruskaként vissza-visszaköszön, s szigorú apja, a Tél Tábornok váratlanul, még néha megrázza hószakállát, már közelít az újabb, a kereszténység talán legnagyobb, sorsunkat is formáló ünnepe. Még pár nap, és kopogtat ajtónkon a húsvét.

Ki - ki vallása, szokásai, habitusa szerint, de már mindannyian várjuk.

Várjuk a kereszthalál, a teremtés, és az eredendő bűn igazságát, és igaztalanságát: s miatta, miattunk is, az őszinte megnyilvánulását, emberarcúságát a huszonegyedik század való világos, és kukkolós – ha kell árokásós, szembefordulós és szembefordítós társadalmának.

Hitet kell végre tennünk a hitünk mellett! A globalizáció szélsőségei miatt is, a teremtés és a teremtetés mellett. Kétszer kaptunk már eddig esélyt. Ádám nem élt vele. Jézust keresztrefeszítettük. Hiba, hiba hátán. Bűn, bűn hátán. Tévedés, tévedés hátán. Mindez kiért és miért?

Négyszemközt kell elbeszélgetni, szembenézni végre, az általunk alakított sorsunkkal és önmagunkkal, a Jézusi hit segítségével, összezárva a lelket és az egót, tükörként használva a tetteinket és mulasztásainkat.

Nem feledve, de letudva a múlt ármánykodásait, hogy tanulságából, és hitünkből erőt merítve be tudjuk fogadni a krisztusi tanulságot. Hogy értelme is legyen a krisztusi korpusznak a szobánk falán.

A kereszthalál miértjeit magyarázni lehet. Megmagyarázni nem kell, nem szabad.

Érezni, érteni kell. Felelősségvállalóan, miatta, érte.

Erről szól a vallás. Ezt magyarázzák félre ízléstelenül egyes demagógok. Épp ezért is:

Hadd legyen már az én dolgom, hogy kiben és miben hiszek. Ne a politika döntse el. Hadd döntsem el én, már krisztusi koron túl élő homo, hogy miért hiszek abban, amiben hiszek, s miért követem egyházam, és hitem hiteles vezetőit.

A világegyetem teremtését lehet magyarázni, így is, meg úgy is. Hinni egyféleképpen lehet. Őszintén. Belülről. Alámerülve a valamilyen – lelki –tisztaságba. Egyszemélyes döntésként, kizárva a percemberek és az évezredek kényszerítő hatásait. A nagypénteki gyónásnak csak így van értelme.

A húshéti utat a téli szennytől tisztító böjti szél munkáját csak az tudja emberként értékelni, aki valóban őszintén vágyik a tavaszi megújhodásra. A természet megújulására, és a lélek megerősödésére. Erről szól a húsvéti várakozás. Erről énekelnek a tavaszi madarak.

 

Krisztuskereszten

 

Uram, rád figyelő csend van

a magyar Golgotán,

keresztjeid között egyedül vagyok.

Szóljon hát a hamis fanfár,

hamis múzsák,

tömjénfüstös hamis angyalok.

Zengjen, dübörögjön

villámló tűzben,

viharban a luciferi éj,

hozzá nincs közöm.

Megharcoltam már

krisztus-múltamat.

Évezredeken át dúlt

az Ádámvéres Éden viszály.

Percember emberére kiáltott,

hite hamis volt, jövője nincstelen.

Hogy ki kit értett és ölt meg Isten ebben önös,

a nagypéntek az én véremtől is bíborvörös.

Jelen érzéseim gonoszra futnak,

fáradt testemet féregsereg marja.

Na rajta!!! -, most lefekszem,

de ki mondja meg mikor kelek

emberférgek, féreg percemberek?

 

Keresztre feszített Atyám!

A bennem élők izzó tekintettel rád figyelnek!

Elhagyott temetőkben tőled remélnek

megváltást s keresztet!

Értük nem gyújt gyertyát senki!?

Hát csak ennyi, és vége?

 

Jó Uram! Könyörgöm, vedd észre,

Mária országának büszke népe vérrel öntözi

újkori csipkebokor tűzben a magára hagyott

magyar golgotát!

 

Idegenek közt hallgat az élő!

 

Tudod, Uram, most nagy a … csend.

Itt a magyar földön, itt az ugaron, itt idelent…