Előző rész: Márti V/2. rész

A faluvégi házban Márti már türelmetlenül ült tolószékében. Amióta nyáron hazahozták a kórházból, az ő világa nagyon beszűkült. Reggel az édesanyja segíti öltözködni, utána az édesapja, vagy a bátyja, Zoli beülteti a tolószékbe.  Ennyi...

Az, hogy közben mi történik körülötte, nem is nagyon érdekli. Az ő vidám és boldog ifjúsága Újév reggelén ért véget. Hogy is történt?

Az álomszép Karácsony után minden este találkozott Jancsival. Csak úgy, céltalanul bolyongtak a falu utcáján. Néha betértek a többi fiatalhoz az ifjúsági klubba, de ott is erősen szorították egymás kezét. A szerelem akkor a legszebb, mikor bimbóból virággá nyílik - és ők most ezt élték át. Tervezgettek, álmodoztak. Már nem is a jelenben jártak, hanem jó pár évvel előbbre, mikor már a gyerekeik is körülöttük zsonganak. ... De szép volt ez a pár nap. A szilveszteri bálon úgy ültek egymás mellett a fiatalok körében, mintha már nem is csak szerelmes pár, hanem házaspár lennének. Egy fiúnak sem jutott volna eszébe, hogy Mártit táncba hívja, mert tudták: Márti ezentúl csak Jancsihoz tartozik.

Szinte repültek a csárdások, keringők ütemére, de Mártinak a felejthetetlen tangó van az eszében.Ezt a táncot kevesen szerették táncolni. Olyankor a párok a parkettán csak lépegettek, lötyögtek. Mártinak mégis ez volt a kedvenc tánca. Eddig csak otthon, a tükör előtt próbálgatta, de már régen elképzelte, hogyan is táncolná Jancsival. Most eljött az alkalom. Mikor a zenekar a tangó első ritmusait leütötte, sokan leültek, és így egy üres tér maradt a parketta közepén. Ahogy Márti és Jancsi táncolni kezdtek, tüzesen, forrón egymáshoz simulva, ez a tér egyre tágult. A végén csak ők táncoltak. A többiek körbeállták őket, és csodálattal tapsoltak.

Milyen szép volt...

Jancsi egészen a kapuig kísérte, és most már olyan természetesen, csókkal búcsúztak egymástól. Álmodozva nyitotta a bejárati ajtót, már a következő találkozásra gondolva.

Benyitott az előszobába, és ott már édesanyja várta : "Márti, nem gondolod, hogy még korai legényekkel sétálgatni, hiszen csak a tavasszal múltál 18 éves?!"

Márti megszeppenve állt édesanyja előtt. Eszébe sem jutott, hogy ellenezni fogják szerelmüket, hiszen Jancsi már leérettségizett, maholnap katona, ő meg tavasszal fog érettségizni. Édesanyja már 18 éves korában férjhez ment. Nem is tudta, mit válaszoljon. Soha nem voltak szigorúak vagy kegyetlenek a szülei. Szerető édesanyja, édesapja volt. Nem is értette, hogy most mi rosszat tett, ezért teljesen ártatlanul felelte: "Jancsival szeretjük egymást, édesanyám."

Többet nem találkozott Jancsival. Még az állomásra sem kísérte ki, mikor a fiatalság körében, a nagypapája társaságában ment a vonathoz, hogy bevonuljon katonának. Csak az ablakból a függöny mögül nézte, szomorú könnyes szemmel. Intett is neki, de ezt senki nem látta. Tudta, hogy Laci, Jancsi legjobb barátja szívesen megadná Jancsi postacímét, de ő mégsem kérte tőle. Igazán megpróbált a szüleinek eleget tenni, megpróbált élni, felejteni. A hétköznapokon nem is volt ez nehéz, hiszen készült az érettségi vizsgákra. De mindig félt a szombat estéktől, mikor a barátnők jöttek érte: "Gyere Márti, menjünk sétálni, szórakozni."

Azt vette észre, hogy gyakran ellátogat hozzájuk Kolonyi Józsi a szomszéd faluból. Derék, jóravaló fiú volt. Már két éve leszerelt a katonaságtól. Márti eleinte nem tudta elképzelni, kihez is jár náluk. A Zoli bátyjának már családja volt, nem járhatott egy legénnyel sem szórakozni. Az édesapja leült Józsival beszélgetni, még borral is megkínálta - de a legény mégsem az öregekhez jár!

Eleinte Márti hallani sem akart erről a kapcsolatról. Június első vasárnapján - éppen pár napja volt a zsebében a friss érettségi bizonyítvány - mégis beült Józsihoz az újonnan vett autójába, hogy kicsit kikapcsolódjon - Sajnos, ez volt a veszte! Józsi nem volt hibás. Ahogy hajtottak ki a faluból, a kereszteződésben a mellékútról beléjük hajtott egy teherautó. Márti a többire nem emlékszik. Csak a kórházban tért magához. Azóta is tolókocsiban zajlik az élete.

Annyira várta ezt a karácsonyt. Nem is a karácsonyfa, az ajándékok miatt. Még csak nem is azért, hogy az ünnepek után utazik Prágába, ahol talán megszabadul a gyűlölt tolószéktől, hiszen a műtétektől nagyon félt. Ő élete legszebb napjának első évfordulóját fogja ünnepelni! Azt a napot, mikor Jancsival először szorították egymás kezét.

Mikor tolószékbe került, először fel sem fogta, micsoda szörnyű sors vár rá. Sokat sírt, de a végén letargikussá vált. Valamiféle büntetésnek vette a sorsát, hogy Jancsit gyáván elhagyta. Most, hogy újraéled a remény, lehet, hogy mégis járni fog. Arra gondolt, talán Jancsi visszajön hozzá... talán a szülei is megértik, hogy neki csak az a fiú jelentheti a boldogságot. Talán...!

Ezért várta ennyire a kántálókat, és velük Jancsit.

Már messziről hallotta vidám beszélgetésüket, zajongásukat. Ő az első szoba besötétített ablaka előtt ült tolószékében. Nem akarta, hogy Jancsi lássa, mennyire türelmetlenül, szinte áhítattal várja Őt. Mikor a fiatalok a kapuban megálltak, minden szavuk behallatszott az első szobába. Hiába volt feldíszítve a csillogó karácsonyfa. Hiába volt meg minden remény arra, hogy a jövő karácsonykor talán Márti is újra a fiatalokkal mehet kántálni. Mintha kést döftek volna Mártiba Jancsi kemény szavai: "Engem egyszer ide nem fogadtak be, akkor nem is megyek ide!"

Folytatjuk: Befejező rész

Kép forrása: Pixabay