Kanizsai József, Arany Nívódíjas író 

A lenyugvó nap sugarai megvilágították a felhő széleit. A háttérben kimagaslott a hegy. Simán a hegy, pedig volt neve, de mióta a végzetet hordta számukra, legalábbis ők úgy hitték, új névvel illették. Végzet hegyének hívták.

Minden percben figyelték 45-50 kilométeres távolból, szabad szemmel, ablakokból, vagy éppen távcsővel. Levegőből, drónokkal, műholdakkal. Máskor a repülők húzta kondenzcsíkok szabdalták a kék eget, most nem. Jelenleg repülési tilalom volt érvényben a terület felett. Mindenki rettegett, hogy mikor fognak a pokoli hegy kapui megnyílni. A távolban levő felhők heves villámlásba kezdtek. Ami szokatlan volt február 14-én, Valentin napon. Ha havazott volna, vagy ha hóakadály van, akkor természetes lett volna ezen az éghajlati övön.

Ám ma már semmi sem a régi. A hegy két napja kezdett furcsa dolgokat produkálni.  Fénysugarat lövellt a végtelenbe. Hasonló állapot, mint mikor a nap besüt az ablakon és a fénysugárban észrevesszük az addig a levegőben szálló, szemcsés porszemcséket. Csak itt nagyobb sugárban történt. Hiába vették karanténba a hegyet, mint nemrég a koronavírussal fertőzött embereket, itt a hegy vonzotta az embereket, mint a fény a legyeket.

Számos elmélet született, vallásos szempontok szerint: volt, aki imádkozott és várta Jézus második eljövetelét, volt, aki éppen az ellenkezőét várta, az Antikrisztus jöttét. Mint a két esetben a végítéletre szavaztak. Új világtudatot vizionáltak egyesek, idegen fajjal való kapcsolatról álmodtak végre. A tudomány képviselői vakarták csak a fejüket, de nem találtak magyarázatot a jelenségre. Bár már volt hasonló esetben részük, déli sarkon levő piramisok, vagy a boszniai nap piramis-fényjelei, ami a végtelenségbe sugárzott valami jelet, de ez itt nem piramis, ez egy hegy.

Egyesek hatalmas üzletet láttak a váratlan eseményben. Összekötötték a Valentin napi ünnepségekkel. Egyre-másra jöttek létre a Laci-konyhák. Az emberi igényeket kiszolgáló egységek. Az ember már csak ilyen, vagy pánikol, vagy részt vesz a saját halotti torán.

Mindenki valami felemelő csodára várt, amikor megnyílt a hegy oldala, és egy emberszerű lény jött ki hátramenetben. Egyik kezében egy rózsaszál, másikban egy táskaszerű valami. Több faragáson lehetett látni – titokzatos, idegen technológiát rejthet, melyet kézben hordtak az uralkodók és az istenek. Hát ő nem nézett ki istennek. Megfordult, és földbe gyökerezett a lába. A fényképezőgépeket, mobiltelefont tartó emberek lelkesen fotóztak.

Az emberszerű lény mozdulni sem tudott, csak a szemével mérte fel többször is a kialakuló helyzetet. Máskor is volt rá példa, hogy feljött a föld mélyéről, de az borospince volt a barátjánál, és akkor az elfogyasztott szesz hatására nézett ki úgy, mint most.

Több ezer szempár, TV-kamera figyelte minden mozdulatát.

Majd megszólalt.

–Mi van? Mi ez a csődület?

–A fény, a fénysugár – mutatták az emberek.

–Ezért jöttem vissza, elfelejtettem lekapcsolni az energiát. A mi világunkban és itt sem pazarlunk. Vagy talán azt hittétek csak ti léteztek? Tévedtetek, mint annyian a mai napon is fognak.

Azzal a kezében levő táskát ráirányította a hegyre majd kikapcsolta a fénynyalábot.

A fénysugárzás megszűnt.

Az idegen óvatosan letette a rózsát a földre és azt mondta:

–Boldog Valentin napot emberek – azzal eltűnt a semmibe.