Kedvelj minket a Facebookon!

TITOK IV.rész

A sorozat előző része itt olvasható: III. RÉSZ

Igaz, hogy Józsi nagyon félt attól, hogy nap, mint nap a bányaakna poros, nedves környezete vette körül, de lassan megszokta, hiszen a munkaidő végeztével mindig visszatért Isten áldott világába. Nem is gondolt arra, hogy Annusban is vannak félelmek. A felesége kész vacsorával várta, akár naponta tiszta vasalt ruhát tett elé. Soha egy zokszó, egy panasz nem jött ki a száján. Józsi, mióta Cleveland-be érkeztek, csak Annus mosolygós, elégedett arcát látta.

Pedig Annus lelkében rengeteg félelem, feszültség tombolt. Maholnap megszüli első gyermeküket. Szerencsére, az ideutazás nehézségeit már régen kiheverte, de mégis idegen világban fog ez a gyermek a világra jönni. Tudta, hogy a Boris néni, aki első naptól fogva úgy fogadta, mint édes lányát, mindenben segítségére lesz, meg a többi szomszédasszony is egy szóra jön segíteni. Otthon sem lett volna másképpen. Mégis attól félt, mi van, ha nehéz szülés lesz, ha orvosra lesz szükség, vagy netán kórházra. Ez volt minden rémálma. Hiszen a múltkor hallotta, hogy a Szilágyi Maris nénit egy műtétre bevitték a helyi kórházba, és Szilágyiék minden megspórolt pénze az orvosokra és a kórházra ment. Hogyan költhetnék azt a nehezen megszerzett kis pénzüket erre? Nem azért jöttek idegen országba, minden nehézséget vállalva!

Mindig irigykedve nézte a számára gondtalannak tűnő gazdagabb családokat. Már a magyar családok között is akadt egy-kettő, amelyiknek jobban ment a sora. Vagy otthonról vagyont hoztak, amit itt kamatoztatni tudtak, nem úgy, mint ők, vagy szerencsések voltak, ezért ment olyan jól nekik.

Eddig Annus és Józsi sem panaszkodhatott, hiszen még csak három hónapja élnek Cleveland-ben, és már haza tudták küldeni a kis házuk vételárának felét. Annus elhessegette a vészes sejtéseit. Ha a Jóisten megsegít, minden jó lesz - gondolta.

Mikor közeledett a szülés ideje, Józsi is szorongva ment munkába. Inkább maradt volna otthon, hátha szükség lesz rá. De bizony nem volt rá szükség. A kis Józsika, vagy ahogy később hívták, a kis Dódi, dél körül jött a világra egy szerdai napon. Akkor az apukája a bánya mélyén volt, ha akart volna, sem tudott volna segíteni. Ott volt azonban Boris néni, aki talán megérezte, hogy most szükség van rá. Meg ott volt a többi ismerős szomszédasszony is.

Első szülésnek nem volt könnyű, de azért orvost sem kellett hívni, és mire Józsi hazajött a munkából, már nem csak Annus várta, hanem a kis Dódi is. Madarat lehetett volna vele fogatni, annyira boldog volt.

Annus, és vasárnaponként Józsi is büszkén tologatta a fonott babakocsit, amit a barátaiktól kaptak ajándékba. Annus egyre gyakrabban merészkedett ki a munkásnegyedből is, hogy felfedezze Cleveland másik, gazdagabb világát. Sokszor a gazdag negyedben, meg akár a főtéren is sétálgatott. Az öltözködése is egyre igényesebb, válogatósabb lett. Ha úgy gondolta, a kis Dódival nem a munkásnegyedben fog sétálni, hanem körülnéz kicsit Cleveland más kerületeiben is, mindig városias, „úri" ruhába öltözött. Józsi büszke is volt arra, hogy feleségén nem csak a falusi viselet áll jól, hanem úri ruhában olyan, mint egy igazi úrhölgy. Igaz, hogy a többi magyar asszony kicsit furcsállotta ezt, hiszen ők boldogok voltak a maguk világában, de elfogadták, hogy Annus mást is akar, hiszen fiatal még, és ismerkedik a világgal.

Míg akadt olyan asszony, aki tíz év kint tartózkodás után sem tanult meg angolul, addig Annus már másfél év után minden szót megértett - hiszen gyakran járt a gazdag negyedben, ahol főleg angol szót hallott, és fogott az esze. Jól ment a soruk. Ezen másfél év alatt elküldték a pénzt a kis zsúpfedeles házikóért. Most már azon gondolkodtak, hogy írnak a szüleiknek, az ezután küldött pénzt rakják össze, és ha lesz alkalom, vegyenek egy jól termő földterületet.

Józsi úgy tervezte, még két-három év és hazamennek, de akkor már a falujukban nem kis zsellérek lesznek, hiszen nem csak a kis vályogház az övék, hanem földes gazdák lesznek! De hát ember tervez, Isten végez. Annus újra várandós lett, és most már ő hangoztatta Józsinak, hogy majd a szülés után menjenek csak haza.

Annus kezdte igazán jól érezni magát az új világban. Főleg azután, hogy gyermeksétáltatás közben több angol úrihölggyel is megismerkedett. Míg ők élték a dolgos hétköznapjaikat, a világ sora nagyot változott. Otthon, Magyarországon nem volt már senkinek sem nyugodt élete. Kitört a háború.

Folytatjuk: V. rész

Photo credit: Clark Family History/brianna.lehman via Visual hunt / CC BY