A császárné nem a belvárosi Sacherben járt, hanem a Praterben lévő Sacher-kertben, amiről a Salonblatt is megemlékezett 1881. június 5-i számában: „A császárné testvérét, Bajor Lajost („Herzog Ludwig von Baiern”) látta vendégül a Sacher-ketben. A társaság nagyon elégedett volt, amit a császárné Sacher úr tudtára is adott.”

A Sacher azonban ebben az időben más szempontból is különleges hely volt, mégpedig a tulajdonosa, Anna Sacher miatt. Anna Maria Fuchs, a későbbi Anna Sacher, egy bécsi lipótvárosi hentes lánya, 21 évesen ment feleségül annak a Franz Sachernek a fiához, aki Metternich főherceg számára elkészítette a legendás, csokoládés, baracklekváros tortát 1832-ben. Anna és Eduard 1879-ben ismerkedtek meg Bécs nagy ünnepén, a híres Festzug-on, amit a Ringstrassen rendeztek az uralkodópár házasságkötésének 25 éves jubileuma alkalmából. Amikor Eduard Sacher 1892-ben fiatalon elhunyt, elit szállodájának vezetését felesége vette át. A szállodát már Eduard Sacher is luxushotelnek, az arisztokrácia kedvelt találkozóhelyének, vagy éppen titkos légyottjainak építette Bécs belvárosában; Anna vezetése alatt pedig már a politikai, diplomáciai, gazdasági elit és a művészek kedvelt helyévé is vált: Bécs régi és új elitje találkozott itt. Vendég volt itt alkalmanként Rudolf trónörökös is – aki gyakran rendelt is a Sachertől – de Katharina Schratt is. És Bécs korabeli szellemi életének nagyjai: Arthur Schnitzler, Gustav Mahler vagy a bécsi szecesszió nagymestere, Gustav Klimt. Anna egy valóságos birodalmat irányított a női emancipáció korában. Nem véletlen, hogy „Bécs királynőjeként” emlegették. Bécs – és a birodalom – császárnéja, Erzsébet és a királynő, Anna Sacher. Két különleges nő, két részben hasonló, részben persze nagyon különböző személyiség. Erzsébet köztudottan rajongott a lovakért és a lovaglásért; ahogy angliai látogatásakor a sajtó találóan megjegyezte: a császárné angyali teremtés, de ördögi lovas; Anna Sacher pedig szenvedélyesen járt lóversenyre. Ezzel nagy feltűnést – és megdöbbenést – keltett, hiszen a „lovi” a férfiak privilégiuma volt a korabeli Bécsben. De a szivarozó Anna látványa is meglepő lehetett sokak számára. A 2016-ban készült filmben – Das Sacher. In bester Gesellschaft (a film alapja a Das Sacher. Geschichte einer Verführung) – többször feltűnik Katharina Schratt is Anna Sacher barátnőjeként, és természetesen Sacher tortát fogyaszt nagy adag tejszínhabbal. Anna Sacher jelenti be a hotel szalonjában 1898. szeptember 10-én Erzsébet császárné meggyilkolását is; említésre méltó, hogy ennek kapcsán az egyik főszereplő megjegyzi: a magyarok fogják csak igazán gyászolni szeretett királynéjukat. Anna Sacher minden bizonnyal annyira érezte jól magát Bécsben, mint amennyire Erzsébet elvágyódott onnan.

A Sacherhez hasonlóan a Hoflieferant (udvari beszállító), illetve k. u. k. Hofzuckerbäcker címmel büszkélkedhetett a bécsi Kohlmarkton székelő, 1786-ban alapított Demel cukrászda is – hasonlóan a Gerstnerhez vagy a Heinerhez. Ez komoly elismerésnek számított és természetesen nemcsak a gasztronómiában adományozták a címet; például a Herendi Porcelánmanufaktúra is ebbe a kategóriába tartozott. Az „ibolya-kultusz” örökségét talán ma a Demel őrzi leghűbben; ibolya cukorkát kínálnak pazar, korabeli csomagolásban, kandírozott ibolyát és ibolya zselét is. Mindez kiváló marketinggel párosul, ami garantálja a sikert. Halkan jegyezzük meg, hogy Sisi az ibolyás édességek ilyen gazdag variációját nagy valószínűséggel nem fogyasztotta. Persze minden cukrászda állítja, hogy ők készítették Sisi kedvenc édességét; a Demel például aprósüteményével „kampányol”. Mindenesetre fennmaradt Erzsébet császárné egy „utasítása”, melyből megtudhatjuk, hogy Tegernsee-i útjára kekszet, Demel mogyorótortát, Gervais sajtot és két üveg mézet kért.

A Demel napjainkban is büszkén hirdeti, hogy egykoron k. u. k Hofzuckerbäcker volt.

DEMEL csokoládé

DEMEL kandírozott ibolya

A KONKURRENS Gerstner KANDÍROZOTT ibolyája

A Schönbrunni Gloriette híres Sisi-tortája

Erzsébet és Ferenc József Ischlben ismerkedett meg, majd eljegyzésüket is ott tartották, később pedig, miután megépült a Kaiservilla, ott töltötte a nyarakat az uralkodócsalád. Ischl máig megőrizte a k. u. k. monarchia hangulatát. A Kaiservilla mellett a korszakot idézi a híres, 1821-ben nyílt Zauner cukrászda is – szintén egykori udvari beszállító. Manapság például a Sisi praliné és Schratt Katalin kuglófja emlékeztet ezekre az időkre. Utóbbi állítólag Ferenc József kedvence volt. Persze Sisi is felkereste Karl Zauner cukrászdáját, ha Ischlben nyaralt. A Sisi-parkban Ischl testvérvárosára, Gödöllőre emlékeztet a Gödöllő-sétány. Karl Kraus, „A Fáklya” című újság esszéírója és kiadója a következőképpen fogalmazta meg Ischl titkát: „Nekem Ischlben mindig az a különös érzésem támad, mintha a hegyek csupán dekorációk lennének, amelyeket a bécsi Ringstrassén helyeztek el.”

Ha Erzsébet királyné Budán tartózkodott, Ferenczy Ida az 1827-ben alapított Ruszwurmból kedveskedett neki finomságokkal: jeges kávéval, leheletkönnyű, finom illatú kuglóffal és üdítő fodormenta rudacskákkal. A parányi cukrászda a mai napig igyekszik megőrizni a korabeli hangulatot – inkább kevesebb, mint több sikerrel… A szekrényekben mindenesetre láthatunk néhány fotót a békeidőkről, például Erzsébet és Ferenc József budai koronázásáról is. „A Ruszwurm cukrászda a jelenbe varázsolt múlt Budapesten, a Várnegyedben, a Mátyás-templom szomszédságában” – olvasható a cukrászda honlapján. A folytatást nem cáfoljuk: „egy nem annyira fényűző, mint inkább családias hangulatú, patinás cukrászda.”

Napjainkban is fogalom Gerbeaud neve. Gerbeaud Emil és elődje, Kugler Henrik cukrászdáját Pest belvárosában, az akkori Gizella, mai Vörösmarty téren Erzsébet királyné különösen szívesen látogatta. „A családi legenda szerint Erzsébet királyné, mikor a Lánchidat átadták, ide járt a komornájával kávézni. Henrik bácsi fotóján gyönyörű betűkkel volt ráírva –  császári és királyi udvari cukrász. Én addig csak mesékben hallottam császárokról és királyokról. Emlékszem, a vitrin alatti polcon volt a fotó. Mindig kihúztam és nézegettem. Ilyen egy igazi császár?” – így emlékezik Kugler Henrik egyik utóda az üzlet fénykorára és illusztris vendégére. A Budapesti Hírlap 1858. október 19-én, a cukrászda megnyitásának évében így írt: „Máris sok előkelő társaságot fogad ízléses szalonjában, hol a kitűnőleg szolgáltatott chinai és orosz théán kívül a theasüteményekkel várja vendégeit […] Pesten a legjobb fagylaltot itt lehet enni.” Ekkor a cukrászda még a József nádor téren volt. A cukrászmester különleges és új édességtípusokkal gazdagította a választékot és készítményeinek eladására és fogyasztására is különös gondot fordított. Kugler habos, csokoládés kávéja, különleges likőrjei, valamint cukor-bonbonjai vonzották a közönséget. Az apró Kugler-torták és a mignonok, (amit akkor kuglerként ismertek) nagyon keresettek voltak. Ez utóbbi készítését ő honosította meg Magyarországon, ezeket nála csomagolták először papírtálcára. Kugler Henrik olyan csodareceptet talált ki az omlós teasüteményhez, amivel senki nem tudott versenyre kelni. Fűszerkeverékébe kínai fahéj, madagaszkári szegfűszeg, magyar keserűmandula, olasz zöld narancs reszelt héja, afrikai szerecsendió, indiai kardamommag és mexikói vanília került – hogy miből mennyi, az persze az ő titka volt. A korabeli társasági élet fontos színtere lett a cukrászda. Rendszeresen itt uzsonnázott idősebb gróf Andrássy Gyula, Deák Ferenc, gróf Zichy Jenő és Liszt Ferenc is.

Erzsébet királyné szívesen vásárolt itt lányának, Mária Valéria főhercegnőnek; Festetics Mária udvarhölgy Naplójában többször is beszámolt „a Kuglernél” tett látogatásokról:

„Hát micsoda jó napom volt tegnap! Kettesben mentem a császárnéval

Budára! Már az utazás maga élvezetes volt! Megérkezve először

a csodás szép Várkertben sétálgattunk. …

Sietnem kellett, mert Őfelségének még tervei voltak aznapra.

A Siklóval mentünk le a Várból. A fülkében azt kérdezte tőlem:

„Van pénze?” – Igen, Felséged. – „Mennyi?” Nem túl sok, 20 K.

– „Az bizony sok.” – Nem különösképpen. – „Nem lehet sokat vá-

sárolni? A Kuglerhez szeretnék menni, Valerie részére vásárolni.”

Végtelenül élvezte és örült, hogy senki sem ismerte fel az odafelé

tartó úton. Ott azután majdnem hanyatt estek a meglepetéstől.

A császárné sokfélét választott. Amikor már egy óriási halom gyűlt

össze a legszebb és legfinomabb dolgokból, megkérdezett: „Ez már

ér 20 Ft?” – Én azt hiszem, 150-et ért. – Külön egy kis csomagocskát

vittünk magunkkal az útra. Majd bementünk még két butikba,

ahonnan egyenesen az állomásra hajtattunk. Jólesett látni, mennyire

meg volt elégedve! …  Amikor már otthon voltunk(Gödöllőn), azt mondta nekem: „sajnálom, hogy magára – nem vár égy Valerie” – Nagyszerű nap volt ez a mai, igen elégedett

vagyok. (Gödöllő, 1872. december 15.)

…Majd inkognitóban a városba mentünk és a Kuglerhez. Ismét oly elragadó

volt: „Van-é sok péncz?” – kérdezte. – „Nem igen sok felséged

– vagy 40 Ft.” – „oh az remitő sok nem?” – „nem, felséged” – mondtam.

Amikor a Siklóban felfelé haladtunk megkérdezte: „és mennyi

van még nála?” – „41 Kr. felséged!” – Egyszerűen nem tudta elképzelni,

hova lett az a sok pénz. – Rengeteg mindenfélét vásárolt össze

„Valerinak”! Már a nevének kiejtésekor is reszkető szeretet érződik

a hangján!... (1878. október 26.)

Kugler Henrik cukrász számlája (1872. december 15.) – forrás: Magyar Nemzeti  Levéltár

A Budapesti Hírlap 1893. november 8-i számában „A királyné itthon” címmel a következőket írta: „A királyné Benczurtól (Benczúr Gyula festőt kereste fel műtermében; P.M.) visszajövet fél tizenkét órakor  Festetich grófné, Ferenczy Ida és Lichtenstein herceg társaságában megjelent Kugler Henrik udvari cukrászatában és ott a kis szalonban villásreggelit evett. A villásreggeli után a királyné a cukrászatot, a csokoládé-üzletet, hol bevásárlásokat is tett s a sütőműhelyeket tekintette meg. A királyné másfél óráig tartózkodott ott, mialatt Gerbeaud Emil üzlettulajdonoshoz az üzlet megtekintése közben részint magyar, részint francia nyelven az üzlet kiterjedéséről, a munkások száma felől stb. több kérdést intézett s távozásakor dicséröleg nyilatkozott a villásreggeli felszolgálásáról és a látottakról.”

Gerbeaud hirdetése. Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

Díszes Gerbeaud dobozok. Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

Kugler Henrik 1882-ben Párizsban ismerte meg a svájci származású Gerbeaud Emilt, s mivel utóda, akinek átadhatta volna híres cukrászdáját, nem volt, két év múlva Budapestre hívta őt, mint leendő üzlettársát. 1884-ben vette át a cukrászdát Gerbeud Emil, aki tovább öregbítette a cukrászda hírnevét. Mind a “Kugler”, mind a “Zserbó” név egyaránt fogalommá vált. Gerbeaud honosította meg Magyarországon a macskanyelvet és a konyakmeggyet. 1885 tavaszán nyüzsgő békebeli élet folyt az Osztrák-Magyar Monarchiában. A magyar fővárosban nagyszabású rendezvényre készülődtek: a május elején nyíló Országos Általános Kiállításra. A kiállításra az uralkodó család tagjainak fogadására egy előkelő épületet emeltek, mely a „Király-pavilon” nevet kapta. A Király-pavilon azon kevés létesítmények közé tartozott, melyek az 1885-ös Országos Kiállítást követően is megmaradhattak. Az impozáns épület évekig kihasználatlanul állt a Városligetben, Gerbeaud Emil azonban üzleti lehetőséget látott benne. Az 1896-os Ezredéves Kiállításra kibérelte az előkelő múlttal rendelkező építményt, amely a kiállítás egyik legkedveltebb helyszínévé vált. A színvonalas vendéglátóhellyé átalakított épület homlokzatán a PAVILLON ROYAL GERBEAUD felirat állt, ezzel is utalva korábbi udvari célokat szolgáló funkciójára és új bérlőjére. A Budapesti Hírlap 1896. október 10-én beszámolt Ferenc József és Erzsébet királyné egyik látogatásáról az „Ezredéves Kiállításon”: „A királyné ma Gizella kir. hercegnővel és Lipót bajor herceggel künn járt a kiállításon. A legnagyobb inkognitóban voltak. Festetics Mária udvarhölgy és Ferenczy Ida kisérte a nagy vendégeket. Az Andrássy-uti főkapun mentek a kiállításra két óra tájban s elsőnek a Singhoffer-féle halászcsárdában telepedtek le. A királyné és társasága jó étvágygyal fogyasztotta el az asztalra tett jó magyaros ételeket. A halászlén kezdte és a turóscsuszán végezte. Lajos bajor hercegnek nagyon izlett a paprikás ponty, mert kétszer is rendelt belőle. Csaknem két óra hosszáig voltak a csárdában és azután a nagy iparcsarnokba mentek. A vendéglő közönsége nem ismerte föl a királynét, de az iparcsarnok felé vezető uton már sokan akadtak, a kik a lefátyolozott hölgyben Magyarország királynéjára ismertek. A királyné barátságos fejbolintással köszönte meg a tiszteletteljes üdvözléseket. A nagy iparcsarnokban a királyné vezette a társaságot, mely különös érdeklődéssel nézte a magyar ipar termékeit. A királyné társaságával 4 óra tájban belátogatott a Gerbeaud pavillonjába is, e héten már másodszor. Uzsona közben Gerbeaud udvari cukrászt megszólította és egyebek közt a pavillon szép fekvéséről, sikerült tervezéséről és a föltálalt frisitőkről dicsérőleg nyilatkozott.”

Az uralkodópár a Király-pavilonban (1885) Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

„Gerbeaud „Royal” Pavillon” (1896) Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

Márk Lajos kép: Erzsébet királyné 1897 októberében járt utoljára Magyarországon. Márk Lajos festménye erre az alkalomra emlékeztet: Erzsébet királyné és Gizella főhercegnő a városligeti Royal Gerbeaud pavilon előtt; festményről készített olajnyomat, keretben. A festményen a királyné mögött látható Ferenczy Ida és Festetics Mária.

Erzsébet királyné kirándulásain sem hiányoztak a csemegék, ahogy arról Rónay Jácinttól, Rudolf trónörökös tanárától, Mária Valéria főhercegnő nevelőjétől is olvashatunk; 1882-ből e sorokat jegyezte Naplójába:

„A visegrádi romok emléke még fel-felmerült az udvari magas körben, s már is egy újabb kirándulás hire kelt szárnyra, s el-elüzte a csendes kamrai tanoda nyugalmát: megyünk a budai hegyek közé! Az utazók, Ő Felsége a királyné, Valeria Főherczegasszony, Lajos bajor herczeg, neje Wallersee báróné, az udvarhölgyek, Majláth Sarolta a volt országbiró leánya, Nopcsa báró, Gemmingen báró-ezredes, Auchenthaler udvari másod-orvos s a magyar pap,… October 8-kán, reggel tiz órakor indultunk Gödöllőről, Budapestig vaspályán, innét udvari fogaton a hegyre vezető fogas útig, s ezen fel az ugynevezett Eötvös villáig, hol a gyalogolás vette kezdetét. … A „Norma-fáig” együtt maradt a társaság, itt Ő Felsége gondoskodása felmentett a további kisérettől: „Mi, jegyzé meg kegyesen, nagyobb, s tán terhesebb gyalogolásra készülünk, azért tanácsosabb leend ha ön az orvos úr kiséretében, szép csendesen visszatérend a „Laszlofszky-kertig”, ott vannak fogataink, s találkozni fogunk ismét.”  - Ő Felsége felfelé vezette kedves gyermekét és vendégeit, s én az orvossal lefelé ballagtam a kitűzött találkozóra. – Egy és félórai várakozás után megcsendült az érkező társaság élénksége…, s a hegyi kirándulás emlékeivel visszatértünk a budavári királyi palotába, hol a Dunára nyiló egyik erkélyen, dúsan terített asztal várta a fáradt vándorokat. A Duna hullámain ezer alakban pezsgett az élet, s partjain Pest, Europa legszebb városai egyike, ragyogott; …  - Nyolcz órakor este ismét Gödöllőn valánk.”

Amint arról Rónay is beszámolt, Erzsébet királyné a budai hegyekben is szívesen kirándult kísérőivel. Festetics Mária grófnő egy ilyen alkalomról így írt Naplójában:

„…az élet itt nagystílűen folyik, mindig ugyanazokkal az emberekkel. Természetesen, amilyen gyakran csak lehetséges, elmegyek öreg barátomhoz, Deákhoz, aki mindig

rendkívül jó hozzám. …Teljesen osztja nézetemet Őfelségéről a császárnéról, és ő

is csodaszépnek tartja őt. Mindezek mellett azonban tiszta, nemes

lénye bilincseli le őt, ami külső megjelenését is meghatározza. Így

mondja: „Olyan, mint egy liliom.”

Meséltem neki nagy sétáinkról. A császárné sokat jár az itteni

hegyekben. De szép is itt a tájék! Voltunk már a Lipótmezőn, a

János-hegyen, a Svábhegyen, a Széchenyi-hegyen, a Sashegyen, a

Szépjuhásznénál, egyszóval körös-körül mindenütt. – Egy csodálatosan

szép délutánon a páratlanul szép Gellérthegyen voltunk. … (Buda, 1872. október 21.)

1882-ben pedig a következőkről számolt be:

…Már ½ 11-kor elkocsiztunk a Szépjuhásznéhoz, onnan a Jánoshegyre

mentünk, majd a kis és nagy Hárshegyre, újra a János-hegyre

innen Isten Szeme következett és a Disznófő után a Szarvashoz

[vendéglő] értünk, ahol a kocsink várakozott. Tehát 4 órát futólépésben

jártunk, míg végre hazaértünk. Ezután következett csak a Marschalltafel. (Buda, 1882. május 1.)

Erzsébet királyné e sétáin be-betért kíséretével egy-egy kellemes hangulatú kerthelyiségbe is, ahol a magyaros ételekből is szívesen csemegézett. Egy ilyen svábhegyi látogatást örökítenek meg a következő sorok 1896 októberéből: „A királyné Ő Felsége […] ma csendesebb helyre vágyott, s kíséretével a Svábhegyre rándult ki.  […] Ma reggel egy udvari tiszt jelent meg Radics Bélánál, a kitűnő czigányprímásnál, s a királyné nevében fölrendelte déli egy órára, a Svábhegy szállóba, ahol a déjeuner iránt intézkedtek. Az előkelő társaság, melyben a Királynén kívül jelen voltak: Gizella kir. herczegnő, Festetics grófnő és Limpöckh bárónő udvarhölgyek, Ferenczy Ida, Liechtenstein herczeg főudvarmester és Perfall báró, fél kettőkor érkeztek meg udvari kocsikon a Svábhegy szállóba, ahol a terraszon azonnal reggelihez ültek. […] A Királyné […] az asztalfőre telepedett le, s igen jóízűen falatozott a pompás déjeunerből, amelynek ezek voltak a fogásai: bouillon, fogas reomulard szósszal, angol bélszín, rántott csirke, porfait és gyümölcs, közben egy kis vörös bort ivott. Ferenczy Ida rögtön bejövetelükkor egy papírlapra fölírva odaadta a czigánynak azoknak a magyar nótáknak a sorát, amelyeket a királyné hallani akart, s amelyek a következők: Sárga cserebogár, Káka tövén költ a rucza, Vörös bort ittam az este, Maros vize folyik csendesen, Hullámzó Balaton tetején, Ritka búza, Csak egy kislány van a világon. […] Azután egy pár keringőt húzott Radics, majd a maga szerzeményeit játszotta el, amelyek szintén nagyon tetszettek. […] Távozása előtt odaintette a Királyné magához Vellis Sámuelt, a Svábhegy szálló tulajdonosát, aki kiszolgálta őket, s néhány perczig beszélgetett vele. […] Igazán csodaszép helyen van (a szálló) – mondta a Királyné – igen kedves és kényelmes és pompás kilátás nyílik róla. Igen örültem, hogy néhány órát itt tölthettem. Azután Radics Bélához fordult, akinek ennyit mondott: – Nagyon köszönöm szép játékát, élvezetet szerzett vele. Látszik, hogy érzi, amit játszik. ” (Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára)

Mühlbeck Károly: Néhai Erzsébet királyné magyar cigányzenét hallgat Radics Bélától. 

Carmen Sylva minden alkalommal értő-érző sorokkal emlékezett Erzsébet királynéra, ezúttal mesés elemekkel átszőve: „Az emberek egyszer egy tündért akartak az udvari ceremóniák merev páncéljába kényszeríteni: a kis tündér azonban nem hagyta magát megszelídíteni, kitárta szárnyait és messze röpült, ha untatta ez a világ. […] Aki máshogy gondolkozik, mint az emberek többsége, annak számolnia kell azzal, hogy bosszút áll rajta a világ. A divatot olyan nők számára találták ki, akiknek nincs ízlésük, az etikettet olyan embereknek, akik nem részesültek jó nevelésben, az egyházat olyanoknak, akik cseppet sem istenfélők, a sablonokat pedig azoknak, akikből hiányzik mindennemű tűz és fantázia.”

Pallagi Mária

Köszönet Beatrix Meyernek.