2024-12-03 17:55
Jelenleg online: 15 fő
Kedvelj minket a Facebookon!
TASI BEATRIX
Vallomások világszerte a szervezett házasságról
Először bizalmatlan érzéseket kelt, ha azt halljuk, hogy két ember mások (legyen az szülő, asztrológus vagy tanító) befolyására köt házasságot. Érthető ez az ellenszenv az európai gyakorlatot ismerve, hiszen a nyugati házasságok többnyire nem elsősorban lelki, hanem szó szerint és átvitt értelemben is anyagi kapcsolaton nyugszanak. Természetesen van kivétel, de nyugaton leginkább a szexuális kielégülés a fő szempont.
A védikus házasság sem nélkülözi a szeretetteljes kapcsolatot, de ott nem birtokolni akarják a másikat, a központi kérdés nem az egyén vágya, hanem hogy a házasfelek jóban, rosszban kitartsanak, egy közös cél, az önmegvalósítás elérése érdekében egymást segítve munkálkodjanak, s gyermekeiket is ebben a szellemben neveljék.
A védikus házasságmodellen alapul a szervezett házasság is. Nem a szenvedély révén, hanem kívülálló, elfogulatlan vélemények (például szülők, asztrológia) által keresi az egyén számára a legideálisabb partnert.
Érdemes megismerni néhány vallomást, olyan házaspárok nyilatkozatát, akik szervezett házasság révén kerültek össze.
India
Damini: “Tizenhat éves voltam. A nagyapám ismerte a jelenlegi férjemet és annak családját, így szüleim javasolták, hogy találkozzunk. Végül a nagyapáméknál ismerkedtünk meg, és ezt még több találkozás követte. Míg a családjaink beszélgetésbe elegyedtek, mi a háromszintes ház legfelső emeletére vonultunk vissza, hogy jövőbeli terveinket beszéljük meg. Az elképzeléseink egybevágtak. Megegyeztünk, hogy a házasságkötés után folytatom nyelvi tanulmányaimat.
A család elkészíttette az asztrológiai jellemzésünket, ami jól összeillett. Később újra találkoztunk, és néhány órát eltöltöttünk szülővárosomban egy barátunk házánál. Párom az iránt érdeklődött, hogy be tudnék-e illeszkedni egy olyan kiterjedt családba, mint az övék. Szerintem egy család lehet nagy vagy akár kicsi – egy olyan közösség legyen, ahol mindenki együttműködik. Bár még csak tizenhat éves voltam, konkrét elképzeléseim voltak az életről s arról, milyen férjet szeretnék. A vele való találkozásokból kiderült, hogy nyugodt, intelligens és zeneszerető emberről van szó, aki tiszteletben tartja a női jogokat.
Vipin: “Az a meglátásom, hogy mióta létrejött a házasságunk, a szüleink és jóakaróink által megáldott szent kötelékbe léptünk. Mikor hétszer megkerültük a tüzet (ez a védikus esküvői ceremónia egy része), családunk minden barátja és idősebb tagja boldog, egészséges, sikeres és hosszú házaséletért fohászkodott, majd pedig Isten áldását kérték ránk.”
Mr. és Mrs. Bhatt, Missouri
Malaysia
Assathamby: “A szüleim több lányt is a figyelmembe ajánlottak, de nemigen kedveltem őket, mert mindegyikük túl modern volt hozzám képest. Végül a nővérem javasolta egyik szomszédját, akivel már évek óta ismerték egymást. Mivel többet szerettem volna tudni róla, felkerestem az irodáját és közös barátainkon keresztül tapintatosan kérdezősködtem felőle. Kiderült, hogy inkább konzervatív, tradícionális beállítottságú lányról van szó, aki egyben nagyon szerény is. Szerencsére asztrológiai szempontból is összeillettünk, így már csak az esküvő maradt hátra.”
Athilethumy: “Bárkivel hajlandó voltam házasságot kötni, akit a bátyám szemelt ki nekem. Mindig vigyázott rám és gondoskodott rólam, így semmi okom nem volt azt gondolni, hogy egy hozzám nem illő tásat fog nekem választani.”
Mr. és Mrs. Assathamby, Kuala Lumpu
Egyesült Államok
Srí Kala: “Hajlandó voltam a hagyományos rendszer szerint házasságot kötni, ahogy ezt a szüleim is tették, és mivel nagyon boldogan élnek, ez volt a legjobb példa számomra. Természetesen nem lehet mindig elsőre megtalálni az igazit, és ebben az esetben ez igen kellemetlen és zavaró dolog lehet. Az ismerkedés alkalmával mindkét fél beszámol arról, hogy milyen partnert képzel el. Komolyan megvitatják a gyerekekkel, tanulmányokkal vagy akár a háztartási munkával kapcsolatos teendőket. Én nem tartottam semmitől, nem álmodoztam idilli partnerről és hajlandó voltam alkalmazkodni. Nem hiszem, hogy bármilyen más módszerrel jobb házastársat találtam volna. Az embereknek nem szabadna azt gondolniuk, hogy egy szervezett házasság nem lehet gyengéd és harmónikus.”
Krishnan: Szerintem a több éves ismeretség még egyáltalán nem garantálja a házasság sikerét. Ugyanakkor a szervezett házasság előnye az is, hogy ezáltal mindkét fél ismerős családba és közösségbe kerül.”
Mr. és Mrs. Chalappa, Kalifornia
Padma: “Rendelkezem azzal az indiai mentalitással, ami szerint nem kell valakivel öt évig randevúznom, majd három évig együtt élnem, mielőtt elhatározom, hogy hozzámegyek feleségül. Másrészről pedig sok indiai barátnőm ismerkedett meg hindu férjével a főiskolán, randevúztak, majd házasságot is kötöttek, és azóta is nagyon boldog az életük.
Egy dologra fel kell készülniük azoknak a fiataloknak, akik védikus módon szeretnének megházasodni: kezdetben nincsenek közös barátok. Elismerem, ezen az ember nehezen teszi túl magát.”
Ramachandran: “Elmondtam Padmának, hogy ez egy olyan elkötelezettség, ami hosszú távra szól.”
Mr. és Mrs. Subramanian, Los Angeles
Dél-Afrika
“Nagyon büszkén mondjuk, hogy házasságunk védikus módon jött létre, és készek vagyunk tapasztalatainkat megosztani az egész világgal. Boldogok vagyunk. Mivel tovább szeretnénk örökíteni vallásunkat és kultúránkat, hasonló módon akarjuk majd megszervezni három gyermekünk házasságát is.”
Raychund és Shireen
Házasság másképpen?
S végezetül hadd álljon itt dr. J. C. Sharmának, a Londoni Hindu Főiskola igazgatójának nyilatkozata:
“Az Angliában tartózkodó hinduk között is nagyon gyakori a szervezett házasság, a válások száma pedig elenyésző. Minél vallásosabb vagy kultúrálisan fejlettebb szinten álló személyekről van szó, a válás annál kevésbé fordul elő. A saját generációmban soha nem tapasztaltam, hogy a felbomlott házasságok száma jelentős lett volna. A mai fiatalság jelentette ki először: »Ez az én életem, és úgy élem le, ahogy jónak látom. Jogom van hibázni.« Aki így gondolkodik, az nem egy életre választ párt, és később könnyebben adja a fejét válásra is.”
Asztrológiai párkeresés
A stabil hindu házasságok egyik titka az asztrológiai analízisbe vetett bizalom. Még ha szerelmi házasságról van is szó, figyelembe kell venni az asztrológiai jellemzést is, mert az képes elárulni a kapcsolat jövőbeli esélyeit – a kezdeti rajongás idővel amúgy is csillapul. A párok összeférhetőségének felmérése a risik (tudósok, bölcs látnokok) által századokkal ezelőtt kifejlesztett megbízható rendszeren alapszik. A hindu asztrológus összehasonlítja a két születési grafikont. Számításokat végez a csillagászati állatövek és a védikus asztrológiai módszer figyelembevételével, amely képes megmutatni a két személyiség között fellépő karma állását.
Amikor egy tervezett házasság esélyeit veszik figyelembe, megvizsgálják a párra vonatkozó nakshatrák (a Hold állásának fix konstellációi) tíz fő összehasonlítási lehetőségét. Egy igényes és tájékozott asztrológus ezen felül legalább még további tizenhat egyezőséget vesz figyelembe. Ezek magukban foglalják nemcsak a Hold állását, hanem a két horoszkóp összes bolygójának helyzetét is.
Minden kapcsolatot egyaránt jellemez egyetértés és harmónia, illetve nézeteltérés és konfliktus. A jó házasság titka abban rejlik, hogy több kedvező és kevesebb eltérő kapcsolódási pont van a felek között. Az olyan pároknál, ahol az összeférhetőséget jelző pontok vannak túlsúlyban, a házasság hosszú távúnak és boldognak ígérkezik. Ezek az emberek eleget tudnak tenni a házas életrendben élő családosok kötelezettségeinek, vagyis ha tudásukat átörökítik az eljövendő generációra, a közösség hasznára válnak, és elősegítik egymás spirituális kibontakozását.
A cikk első része itt olvasható: HÁZASODÁS MÁSKÉPPEN - A hindu házasságkötés
Az írás a Kagylókürt című folyóirat 1996/22-es számában jelent meg. A folyóirat holnlapja az alábbi képre kattintva megtekinthető.