„Örömmel teljesítem a nemzetnek önök által nyilvánított kívánságát, mely saját forró óhajtásommal találkozik, s áldom az isteni gondviselést, hogy e magasztos perczet megérnem engedte.”

1867. június 8-án Ferenc Józsefet Magyarország királyává, Erzsébetet pedig királynéjává koronázták a budai Mátyás-templomban – a magyarok, hogy még jobban kifejezzék hálájukat, a Felséges Asszonyt az uralkodóval egyidőben koronázták királynévá. Amikor június 6-án a királynét hivatalosan is felkérték, hogy engedje meg magát megkoronáztatni, így válaszolt - természetesen magyarul:

„Örömmel teljesítem a nemzetnek önök által nyilvánított kívánságát, mely saját forró óhajtásommal találkozik, s áldom az isteni gondviselést, hogy e magasztos perczet megérnem engedte.” (Falk Miksa - Dux Adolf: Koronázási emlékkönyv - 1867. Junius 8. (Pest, 1867) – 36. oldal)

A magyarok – gróf Andrássy Gyula miniszterelnök közbenjárására is – tudták, hogy Erzsébetet rendkívül megterhelik a ceremóniák és a hivatalos eseményeken való részvétel. Azzal, hogy a két koronázás ugyanakkor történt, a ceremóniák számát is jelentősen lehetett csökkenteni.

A koronázást hatalmas előkészületek előzték meg. Bécsből naponta szállították hajóval a Dunán a Budai Várba az udvartartás számára és a díszceremóniára előkészített dolgokat, nemcsak kisebb tárgyakat (mint például a szőnyegek és az étkészletek), hanem egészen nagy dolgokat, díszhintókat és a hátaslovakat is. A koronázás előtt, szintén a hagyományoknak eleget téve a királyné saját kezűleg javította ki a koronázási palástot férje számára. A koronázási ceremóniákat több naposra tervezték, és annyira bonyolultra sikerültek, hogy részletes főpróbát kellett tartani – a császári-királyi pár részvételével. Ezt a főpróbát Erzsébet – szokásától eltérő módon, élvezte.

Képen Erzsébet királyné szalonja a Gödöllői Királyi Kastélyban (a kastélyt a királyi pár koronázási ajándékul kapta, azonban csak használatba vették, így az mindvégig a Magyar Állam tulajdonában maradt): A koronázás előtt, a hagyományoknak eleget téve a királyné saját kezűleg javította ki a koronázási palástot férje számára. Emellett a Szent Koronát is betéttel látta el, hogy illeszkedjen Ferenc József fejére. © Gödöllői Királyi Kastély

1867. június 8-a, a koronázás napja

Részlet a Budapesti Közlöny 1867. június 9-ei tudósításából: „Buda és Pest már sok száz év óta nem látta azt a fényt, melyet ma kora reggeltől délig. (…) Már kora hajnalban talpon volt mindenki, — sőt, a mit alig hinnénk, ha nem láttuk volna — sokan talpon voltak még tegnap estve. A pesti Duna-parti állványokon némely vidéki még akkor elfoglalta helyét, egészen neki készülve, hogy ott fog éjjeli szállást tartani, — a mi sok vidékinek a több mint júniusi hőségben tán nagyobb kényelem volt, mint Pestnek füllött legű bármelyik háza. Az összesereglett nép nagy számáról fogalmat adhat az is, hogy még a Gellérthegy oldala is lepve volt kíváncsi nézőkkel, kiknek pedig a távolság miatt nem közönséges látcső kellett, hogy valamit lássanak.

Reggel 5 óra előtt elkezdődött a nagy népvándorlás. (…) A főtemplom sok ízléssel és szépen volt földíszítve szőnyegekkel és lobogókkal. Nagy figyelmet ébresztett egy szép hölgykoszorú a bejárattól balra, — több padsort foglalva el, mely egy oszlopnál megkanyarodván, élő hegyként tekintett a főoltár felé is. Nemzeti öltözet által díszesen, — selyem, finom csipke, gyöngyök, drágakövek által gazdagon emelék az ünnepélyt. Figyelmet ébresztett jobbra a külföldi követek s balra a bécsi felső és alsóház tagjainak sora is. Hét óra közeledvén, midőn Ő Felségeik elindulandók valának a királyi lakból, az ország főpapjai segédletükkel ünnepélyes menetben vonulának végig a templomon, hátul az ország prímása, hogy a bejáratnál fogadják Ő Felségeiket. (…)

Felséges királyné fejét egy úgynevezett házi korona díszíté, mely alul szűkebb volt s feljebb kiöblösödve. Setét szín alapon fehéren csillogó brilliantok sora foglalta körül és alulról fölfelé. Ö Felségét főudvarmestere vezette, — két oldalról két főpap kísérte, s gazdag ruhája uszályát a főudvarmesterné vitte. Ezután az országbíró neje és két palotahölgy. 12 díszes öltözetű magyar testőr kísérte Ő Felségeiket a templom másik végébe.” (Budapesti Közlöny 1867. június 9.)

Erzsébet királyné és Ferenc József (Kép – Falk Miksa - Dux Adolf: Koronázási emlékkönyv)

„Nem lévén szólunk ezúttal — se idő, se tér nem engedvén meg — részletesen leírni a szertartást, mely egyébiránt a szokott formák közt ment végbe, — csak röviden említjük meg, hogy Ö Felségének a királynak az esztergomi érsek és gr. Andrássy (Gyula) miniszterelnök fejére tévén a koronát, utóbbi az egész nagy templomban tisztán érthető hangon kiáltó: <<Éljen a király!>> mit az egész közönség belül és kívül százszorosán visszhangoztatott. Ágyúdörgés s Buda és Pest összes harangjainak zúgása jelenté, hogy a király megkoronáztatott.

A szertartás leginkább abban különbözött a korábbi legtöbbektől, hogy azzal összeköttetett a királyné megkoronázása is. Mint tudva van, a veszprémi püspök szokta a királynékat az előbb leírt házi koronával megkoronázni. Azután pedig a Sz. István koronájával ily módon avattatik fel:

A királynénak nem fejére tették a koronát, hanem csak jobb vállához érinték; s nem is együtt a prímás és nádor, hanem csak az előbbi. Azonban itt is jutott szerepe a nádornak (akit Andrássy Gyula miniszterelnök helyettesített). A templomi szertartás, mely alatt Liszt (Liszt Ferenc koronázási) miséjét adták elő az udvari zenészek, körülbelül két órát tartott, úgy hogy mikorra Ő Felségeik kiléptek a vártemplom ajtaján, mintegy fél 10-re volt. (…)” Budapesti Közlöny 1867. június 9-ei beszámolója (részlet)

Magyarország hercegprímása „felkente Ferenc Józsefet, és Andrássy Gyula gróf a nádort helyettesítve a fejére tette a koronát. Ezután Erzsébetet is felkenték, viszont most Andrássy gróf, ősi szokás szerint, a koronát nem a fejére tette, hanem csak a jobb válla fölé tartotta. (Erzsébet a király "neje" volt, így királyné, és nem királynő.) Kép: Hazánk s a Külföld, 1867. 06. 13.

Az ünnepségek egy másik csúcspontját az jelentette, amikor az ünnepi menet lóháton a Lánchídon keresztül Budáról Pestre vonult, majd megállt a Lloyd-palota előtt, ahol Ferenc József egy emelvényen tette le az esküt, majd felvonult a Király-dombra. A Lloyd-palota elé csődült nép kitörő lelkesedéssel kiáltotta: „Éljen a királyné! Rudolf herczeg éljen!“ „Éljen Rezső királyfi!” (Ez volt Rudolf koronaherceg magyar beceneve.) Erzsébet királyné és Rudolf koronaherceg a Lloyd-palota erkélyéről nézték végig az eskütételt.

A királyi ebéd, amelyet nem fogyasztottak el

„Visszaérkezve a koronázás ünnepélyéről, a várpalotába szállottak le, s a nagy terembe érkezve, gróf Andrássy (Gyula) egy medencébe vizet hozott, s ő Felsége a király kezeit abban megmosta, a prímás kezeit kendővel megtörölte, s ekkor a szent korona ő Felsége fejéről levétetett. A prímás rövid imát mondva, a magas vendégek a királyi ebédhez ültek. Az asztalhoz ült ő Felsége a király és a királyné, az ország prímása, a nádori helyettes, gróf Andrássy Gyula, és a pápai követ Falcinelli. (…)" (Hazánk s a Külföld, 1867. június 13.)

Erzsébet királyné és Ferenc József. A képeket Leander Russ festette.

„A szertartás igy történt: A trónterem közepén, emelvényen hosszudad asztal állott, fejénél a trón mellett két szék a király és királyné számára, a két oldalán szintén két-két szék. A terem északi sarkán úrhölgyek számára volt egy emelvény, déli sarkán pedig a diplomácia számára. A teremben voltak még az országgyűlés mindkét házának küldöttjei és azon küldöttség, mely ebéd végeztével a koronát volt átviendő Mátyás templomába.

Fél kettőkor a király és a királyné léptek belső lakosztályukból jőve a trónterembe és pedig az udvari kiséret, az ország zászlósainak, a koronaőröknek és a minisztereknek előléptetése mellett. Közvetlen a király előtt az apostoli keresztet vivő püspök, a király után pedig a prímás, a kalocsai érsek, a veszprémi és váci püspökök mentek. A királyné udvari kíséretétől és a következő tizenkét palotahölgyektől volt kisérve: gr. Andrássy Manóné, gr. Apponyi Zsófia, gr. Czirákyné, b. Eötvösné, gr. Erdődy Ferencné, gr. Festetich Györgyné, gr. Károlyi Edéné, Majláthné, gr. Szapáry Mária, b. Sennyeiné, b. Wenkheim Mária. gr. Zichy Lívia.  [Habár Andrássy Gyula felesége, Katinka is palotahölgy volt, most mégsem kísérhette a királynét. Ennek oka protestáns vallása volt, mivel a szigorú szertartásrend szerint csak katolikus palotahölgyek kísérhették Őfelségét - közvetlen kíséretként - a koronázási ünnepségeken. Az ünnepségeken egyébként Katinka is ott volt (csak nem a királyné közvetlen közelében - Erzsébet nagyon jó barátságban volt Katinkával), rendkívül szép díszruhában pompázott. Andrássy Manóné palotahölgy viszont ott volt, ő Andrássy Gyula egyik sógornője (katolikus).]

Asztalhoz érve, a főudvarmesteri helyettes levette a király fejéről a koronát, a prímás és gróf Andrássy Gyula medencét állítottak a felségek eleibe, gr. Andrássy előbb a király, majd a királyné kezére vizet öntött, a prímás pedig a törülközőt nyújtotta és aztán elmondta az asztali imát. A felségek az asztal fejénél leültek, a királytól jobbra a prímás és kalocsai érsek, a királynétól balra a pápai nuntius és gr. Andrássy Gyula foglaltak helyet. Erre a főpohárnokmester tálat váltott és serleget nyújtott a királynak, ki fölkelve, hangosan mondta, hogy <<éljen a haza!>> a serlegből ivott és azt a királynénak nyújtotta, ki ülve szintén ivott belőle."

A koronázási ebéd  (Kép – Falk Miksa - Dux Adolf: Koronázási emlékkönyv)

A felségekkel szemközt álló asztalnok erre jelt adott és négy képviselő a testőrség kíséretében kiment a teremből és mindegyik egy-egy tál étellel visszatért és a tálakat az asztalra rakták, onnét pedig rövid idő múlva megint kivitték. Ugyanezt tette utánuk négy főrendű. Ez idő alatt a palotahölgyek a főudvarmesterné [Königsegg grófné, született Paula Bellegarde grófnő, Erzsébet főudvarmestere ekkor a férje, Königsegg gróf volt]. vezetése mellett a mellékterembe vonultak, hol nekik szintén ebéd tálaltatott. — Az ebéd utáni kézmosásnál b. Wenkheim Viktor a királynak, Wenkheim Rudolf pedig a királyné kezére öntötte a vizet, gr. Andrássy Gyula a törülközőt nyújtotta a felségeknek, a prímás imát mondott, a főudvarmesteri helyettes föltette a koronát a király fejérő, és a Felségek ugyanazon kísérettel, mellyel a terembe léptek volt, visszatértek lakosztályaikba. Az ünnepély a koronajelvényeknek a koronázási templomba való ünnepélyes átvitelével záratott be.” Hazánk s a Külföld, 1867. június 13.

A koronázási menüt a jelenlévők csak jelképesen fogyasztották el, amint az újság is írja „(…) mindegyik egy-egy tál étellel visszatért és a tálakat az asztalra rakták, onnét pedig rövid idő múlva megint kivitték”. Az egész koronázási ebéd – a szokásnak megfelelően – a szegények között osztották szét.

Mindezzel még nem ért véget az ünnepségek sora, azonban egy, a családban bekövetkezett haláleset (Albrecht főherceg 18 éves lánya, Matild főhercegnő a koronázás előtt néhány nappal halt meg) miatt az ünnepségek jelentős része elmaradt, így a színházi előadás és az udvari bál is.

Az új alkotmányos monarchia hivatalosan 1867. július 28-án született meg, amikor a király aláírta az új törvényeket. A birodalom teljes neve ezután Ausztria-Magyarország vagy Osztrák–Magyar Monarchia lett.

Káli-Rozmis Barbara

Erzsébet királyné a Facebookon. Új írásaim Erzsébet királynéról: Erzsébet királyné

Az írásaim jogvédelem alatt állnak. Azoknak nem megfelelő teljes vagy részleges, tartalmi vagy szó szerinti idézése plágiumnak minősül, és jogi eljárást vonhat maga után. Röviden a plágiumról ITT olvashatsz hivatalos oldalon. ITT pedig arról, hogyan kell helyesen felhasználni mások írásait plagizálás nélkül. Amennyiben tartalmi idézésre kerül sor egy írásnál, ott is fel kell tüntetni a felhasznált és/vagy idézett írás címét és a szerzőjét.

Franz Kollarz-Hermann Paar: A koronázási bankett a pesti Vígadóban  (Kép – Falk Miksa - Dux Adolf: Koronázási emlékkönyv)

Felhasznált szakirodalom:
Brigitte Hamann: Erzsébet királyné. Európa Könyvkiadó, 1988
Gróf Corti Egon: Erzsébet. Révai Kiadás, Budapest, 1935
Falk Miksa - Dux Adolf: Koronázási emlékkönyv - 1867. Junius 8. (Pest, 1867)
Hazánk s a Külföld, 1867 (3. évfolyam, 1-52. szám)1867-06-13 / 24. szám
Budapesti Közlöny, 1867. június 9.