Kedvelj minket a Facebookon!

EGY CSÁSZÁRNÉ UNOKÁJA

 

Nem volt fárasztó az a nap, tulajdonképpen semmi sem történt. Órákkal ezelőtt visszavonult a hálószobájába, egyedül akart lenni. A fáradtságra hivatkozott, ami ismét jó ürügynek bizonyult ahhoz, hogy otthagyhassa azokat, akik nagyon szerették. Maga sem értette, miért volt megint szomorú. Újra és újra megnézte magát a nagy, fakeretes tükörben: nehezen tudott beletörődni ismét gömbölyödő pocakjába. Nem akart még egy gyereket, az előzőkkel sem sokat törődött, és dühös lett, ha ezt valaki a szemére vetette. Szomorúan ránézett a pocakjára, amelyben egy újabb élet fejlődött. A férje miatt tette. Muszáj volt még egyszer engednie neki, bár inkább meghalt volna, mint hogy ismét kihordjon egy gyereket. Makacs és önfejű volt, akár a nagyanyja.

Leült a fésülködő asztala elé, és kezébe vett egy ezüst keretes kézitükröt, amit még a legendás szépségű nagymamától kapott: „Ha a nagymama nem dönt úgy akkor, és nem enged újra a nagypapának, a mama nem lett volna, és én sem lennék. Talán jobb is lenne nem létezni.” Eljátszott a gondolattal, hogy milyen lenne elmenni ebből a világból, miközben arcvonásait tanulmányozta a tükörben. Ahhoz a réteghez tartozott, akinek mindene megvolt, és mégsem tudta, hogy mit kezdjen az életével. Letette a tükröt, és ránézett gömbölyödő pocakjára. Egyszerűen csak szerette volna, ha már vége lenne ennek az egésznek. Azt maga sem tudta, hogy csak a másnapi családi ünnepségen, a szülésen vagy az egész életén akar-e túl lenni. Nagyot sóhajtott és megint a kezébe vette az ezüst keretes tükröt. „Nagymama” – suttogta, és ahogy belenézett a tükörbe, kislány volt újra. Ott állt egy hatalmas kastély folyosóján. Az anyja korán feküdt le aludni aznap, újra terhes volt. Nagymama több alkalommal is panaszkodott, hogy szégyelli magát lánya ismét megváltozott alakja miatt. Akkor még nem értette, mit jelent pontosan mindez, de a dorgáló szavak mélyen bevésődtek a tudatába, és minden egyes alkalommal előjöttek, amikor gömbölyödő pocakját tanulmányozta a tükörben.

Koppay József Árpád: Erzsébet

 

Miután anyja elment aludni, a csodaszép Erzsébet nagymama megengedte neki, hogy a fésülködésnél ott legyen. Ez az egyik legszebb emléke róla. Lenyűgözte a szertartás, amelynek részese lehetett. A fodrásznő először óvatosan kibontotta a híres koronafrizurát, ami hosszú perceket vett igénybe. Ő mindvégig fegyelmezetten ült egy széken, csak néha-néha harangozott a lábaival. A fehér kesztyűt viselő asszony hajkefével és ezüst fésűvel szedte tincsekre a csodaszép hajzuhatagot, miközben egy-egy kihullott hajszálat a köténye alá rejtett. Amikor felnőttként érdeklődött ennek okáról, azt a választ kapta, hogy ezzel igyekeztek kímélni a fenséges asszony idegeit, aki a haját tartotta szépsége legfontosabb ismertetőjegyének. Miután a fodrásznő elvégezte a feladatát, egy kis ezüst tálcán bemutatta a fésülködés során kihullott hajszálakat. Ő persze tudta, hogy ennél jóval több volt, de nem szólt. Nagymamának még így is nagyon dús volt a haja. A császárné szemügyre vette a hajszálakat és szemrehányó pillantást vetett a fodrásznőre, majd a tükörből feléje pillantott, és felemelkedett a székről. Kibontott haja a sarkáig ért. Ekkor már nem bírta tovább, odaszaladt hozzá, a nagymama pedig elmosolyodott, és néhány kedves szó után egy csókot lehelt a homlokára.

Miután elbúcsúztak, a nevelőnő a gyerekszoba felé vezette, azonban ő egyszer csak elengedte a kezét, megfordult, és elkezdett szaladni visszafelé, amilyen gyorsan csak lábacskái vitték. Mire odaért a nagymama szobájához, ő éppen az ágya felé tartott. A szolgálók uszályként vitték utána kibontott hajtincseit. Az ajtóban állva figyelte az eseményt, amely megkoronázta az egész fésülködési szertartást. A lélegzete is elállt, a látvány olyan csodálatos volt. A fenséges nagymama méltóságteljesen lefeküdt, két szolgálólány pedig óvatosan terítette ki a pompás hajzuhatagot az ágy fejtámlájára. Látta, amint nagyon gondosan járnak el, nehogy egyetlen fürt összekócolódjon vagy csak egy hajszál megtörjön. A nagymama egy henger alakú párnára helyezte a fenséges nyakát, a lányok pedig ellenőrizték, hogy miden hajtincs a helyén van-e. Ekkor vette észre az egyikük őt, amint tátott szájjal álldogál az ajtóban. Nagymama megpróbálta óvatosan feléje fordítani a fejét, de túlságosan is aggódott csodaszép fürtjei miatt, mert egy kisebb mozdulattal is megkockáztatta volna a hajtincsek összekuszálódását. Felnőtt fejjel sokszor gondolt lefekvés után arra, hogy minden idők leggyönyörűbb császárnéjának mozdulatlanul kellett átaludnia az éjszakát. Utolérte a nevelőnő, megtört a varázs. Bele kellett nyugodnia abba, hogy azon az estén a tekintetük nem találkozhatott össze újra.

Gyakran gondolkodott azon, mennyire magányos lehetett a nagymama, amikor egyedül feküdt mozdulatlanul egy szobában, a palotában, amelyet sohasem szeretett. Ő ennek ellenére szerette azt a helyet. A nagymama miatt. Még a halála után is. Gyakran eltűnt a családja elől, és ilyenkor a császárné néhai lakosztályában találták meg. A császár parancsára pontosan ugyanúgy hagyták a termeket, mint amikor még élt Erzsébet, így még mindig érzett valami különlegesen varázslatot, amikor idejét ott töltötte. Élvezte azokat a titkos perceket. Zavartalanul, békében. Elmúlt idő, elmúlt élet. Mindkettőjüknek megvolt az esélye a boldogságra. De nem tudtak élni a lehetőségeikkel.  Valójában nem is tudta, tényleg akart-e élni velük. Arra vágyott, hogy megértsék, de talán nem abban a korban élt, ahol meg tudta volna értetni magát. Nem is nagyon próbálta.

A baba hirtelen rúgott egyet. Összerezzent. Megint ott volt a hálószobájában, kezében az ezüstkeretes tükörrel. Erősen koncentrált, de nem tudta élethűen maga elé idézni a nagymama mosolyát. Szomorú lett. Eszébe jutott az este, amikor a császárnét meggyilkolták. Anyja kisírt szemmel ment be a gyerekszobába, és csendesen a fülébe súgta, hogy a nagymama meghalt. Nem igazán tudta még akkor, mit jelent a halál. Ahogy egyre idősebb lett, igyekezett minél többet megtudni a nagymamáról. Szeretett volna olyan lenni, mint ő. Felállt. Még egyszer szemügyre vette gömbölyödő pocakját a fakeretes tükörben, mielőtt leoltotta a lámpát.

Koppay József Árpád: Mária Valéria Ella nevű leányával

 Megjegyzések:

 

A történet a képzeletem szüleménye, azonban sok, a novellában említett dolog dokumentumokkal alátámasztott tény: Erzsébet valóban mondott legkisebb lányának, Mária Valériának terhessége alatt dorgáló szavakat; a fésülködési szertartás a fentiekben leírtak szerint zajlott, illetve állítólag szintén kiterítették a haját alvás közben, és alig mert mozdulni is, néha napközben fájt a feje hosszú és nehéz hajzuhataga terhétől.

Az írás főszereplőjét nem szívesen nevesítem, egyrészt azért nem, mert a sok unokája közül bármelyikkel megtörténhetett ehhez hasonló eseménysor, átélhetett ilyen érzelmeket. Éppen ezért csak festményt mellékelek írásomhoz a császárné egyik unokájáról. A képen Mária Valériát legidősebb lányával, Ellával (Erzsébet Franziskával) láthatjuk, aki állítóleg Sisi kedvenc unokája volt. A császárné ott tartózkodott a születésekor, és ő lett a keresztanyja is, nevét a gyermek róla kapta (Erzsébet), de a családban csak a becenevét használták. Ella hat éves volt, amikor a császárnét Genfben meggyilkolták, és dokumentált tény az is, hogy anyja, Mária Valéria miután megtudta a hírt, kisírt szemmel ment be a gyerekszobába. (Elláról egy későbbi cikkben olvashatnak többet az érdeklődők.) A császárné utazásai alatt szívesen vásárolgatott unokáinak ajándékot, különösen Mária Valéria gyermekeinek. A halála előtti napon, amikor egy lesifotós lencsevégre kapta, szintén nekik vásárolt. A fenti novella megírása után néhány hónappal egy bécsi aukción megpillantottam egy utazókészletet, amelynek része volt egy ezüstkeretes tükör is – állítólag Erzsébet Ellának adta ajándékba.

A novellát egyrészt azért is írtam, hogy emberileg közelebb hozzam császári családot, illetve az arisztokrácia néhány képviselőjét az olvasóhoz, érzékeltetve, hogy vagyontól és társadalmi hovatartozástól függetlenül ugyanolyan boldog vagy boldogtalan lehet az ember, és ugyanúgy élhet át örömet vagy szomorúságot.

In English: THE GRANDDAUGHTER OF AN EMPRESS

Facebook – ERZSÉBET KIRÁLYNÉ