Augusztusban volt negyven éve annak, hogy a legendás svéd kvartett megjelentette legnagyobb sikerét,  a Dancing Queen-t. 1976 második felére az ABBA elért mindent, amit csak lehetett; eladási sikerek, arany-, platina- és gyémántlemezek sokasága, hatalmas rajongói bázis és folyamatos médiaérdeklődés kísérte és emelte magasba a zenekart.

Ehhez nagyon kemény és fegyelmezett munkára volt szükség, amely már 1972-ben megkezdődött, annak ellenére, hogy a négy zenekari tag még szólókarrierjét építette, és nem gondolkodtak még egy állandó együttműködésben. Azonban minden jel arra mutatott, hogy négyen könnyebben tudják elérni az országhatárokon átívelő ismertséget, így 1972 márciusában megszületik az első olyan dal, amelyen mindenki egyenértékű tagként szerepel…

Három részből álló cikksorozatunk célja az, hogy a nyolc megjelent stúdióalbumon keresztül bemutassuk a nagyszerű svéd zenekar életművét, kiemelve azokat a dalokat, amelyek a nagy sikerek mellett talán kevésbé ismertek, azonban egyediségük miatt mindenképpen érdemesek arra, hogy újra felfedezzük őket.

1973 – RING RING

Az első nagylemez a nehézkes Benny, Björn, Agnetha & Frida néven jelent meg, és mai füllel egy igazi stíluskavalkádnak tűnhet. A He Is Your Brother és a People Need Love képviseli a hetvenes évek poszthippi világát, míg a Nina, Pretty Ballerina, a Love Isn’t Easy (But It Sure Is Hard Enough), valamint Björn által énekelt Another Town, Another Train remekül illeszkednek ahhoz a slágerpophoz, amelyet a Middle Of The Road zenekar hozott be a köztudatba az évtized elején. Az Agnetha által szerzett és énekelt ballada, a Disillusion a Beatles késői korszakának hangzásvilágát idézi meg. A blues-os hatásokkal rendelkező I Saw It in the Mirror sokak számára a legrosszabb ABBA-dal, azonban olyan melankólia és szomorúság árad belőle, hogy érdemes többször meghallgatni, hogy üssön.

Hallhatunk itt még country-t (Me And Bobby And Bobby’s Brother), slowfoxot (I Am Just A Girl), amelyek inkább érdekes színfoltjai a korai éveknek, mint kiemelkedő pontjai. A zenekar fénykorára jellemző vokális hangzásvilág azonban már jelen van; a ritmikus, remekül hangszerelt Ring Ring nemcsak a svédeket hódította meg, hanem Európa több részén is sikert aratott. A zenei sokszínűségből eredő arctalanság ellenére a nagylemez fontos szerepet tölt be a zenekar életművében, hiszen előkészíti az igazi debütáláshoz, melyet majd a Waterloo hoz majd el egy évvel később.

1974 – WATERLOO

Az 1974-es Eurovíziós Dalfesztiválon az akkor már ABBA néven futó csapat hatalmasat robbantott a rockos Waterloo-val, így a világon szinte mindenhol felfigyeltek a formációra. Az azonos című lemezanyag az előzőhöz hasonlóan sok különböző stílussal dolgozik. A különbség mégis az, hogy az itt hallható dalok jóval kidolgozottabbak, a produceri munka is áthatóbb. A címadó szerzeményen kívül említésre méltó még a Gonna Sing You My Lovesong, amely Frida szólóénekével a zenekar dzsesszhez közelibb oldalát mutatja meg. A Dance (While the Music Still Goes On) egy nagyon szépen felépített soft rock dal, amely tovább viszi a korábbiakban alkalmazott „wall-of-sound” hangzást.

Björn továbbra is több dalban énekel szólót, azonban a hatvanas évek beat-es hangulatát felidéző Suzy-Hang-Around-ban Benny-t hallhatjuk. A második kislemez, a Honey, Honey a nosztalgikus Hasta Manana, és a What about Livingstone társaságában az easy listening vonulatába tartoznak, azonban a keményebb hangzás kedvelői bizonyára örömet találnak a Watch Out agresszivitásában, valamint a vicces King Kong Song-ban. Emellett hallhatunk itt még funky-t (My Mama Said) , valamint egy reggae-szerzeményt a Sitting in the Palmtree személyében. A Waterloo, annak ellenére, hogy még mindig útkeresésnek tekinthető, már egy lépéssel közelebb visz minket a kiforrottabb hangzásvilághoz.

1975 – ABBA

Az Eurovíziós győzelem után a zenekar célja az volt, hogy bebizonyítsa, hogy lényegesebben több rejtőzik a tarsolyukban, mint amit eddig megmutattak. Annak ellenére, hogy itt is hallhatjuk még az előző lemezekre jellemző stíluskavalkádot, egy egységes, igényesen kidolgozott megszólalásmód jellemzi az itt hallható dalokat. Frida szólója, a Tropical Loveland a kellemes reggae-s hangulat ellenére nem sok vizet zavar, azonban Agnetha már az ABBA egyik legerősebb szerzeményében, az S.O.S-ben bizonyít, amely a legjobb szerzemény a korongon. A szőke énekesnő másik szólódala, az I’ve Been Waiting for You, egy country-s hangvételű ballada, szintén egy kimunkált darab. A lemezen egy remek instumentális szerzeményen (Intermezzo No.1) és Björn két szólószámán (Rock Me, Man in the Middle) a két hölgy közös szólamai dominálnak. A Mamma Mia mindenki számára ismert, azonban a keményrockos, feminista hangvételű Hey Hey Helen egyike a legnagyobb meglepetéseknek, amelyet valaha az ABBA a közönség elé tárt.

A Bang-a-Boomerang ugyancsak egy remek popszám, amely nagy sláger lehetett volna, ha kislemezen megjelentetik. Azonban ez nem mondható el a negyvenes éveket idéző I Do, I Do, I Do-ról, amely hatalmas bukás volt Angliában, azonban Ausztráliában ez nyitotta meg a kaput a sikersorozat előtt. Végezetül itt hallható még a Waterloo-t idéző rock and roll, a So Long, amely ugyancsak egy figyelemre méltó alkotás. A harmadik nagylemez már tudatosan kereste azt az új hangvételt, amellyel a zenekar kiemelkedhet a glam rock és az easy listening világából, amelyek az évtized küzepének domináns stílusai voltak. Ez sikerült is, köszönhetően annak az egyedi vokális hangzásnak és az igényes hangszerelésnek, amely a hanghordozót jellemezte.