Neil Young kedvelői már hozzászoktak ahhoz, hogy a neves kanadai énekes-dalszerző majdnem hatvan évet lefedő életművében akadnak bőségében olyan dalok és lemezek, amelyek hosszú évtizedekig kiadatlanok maradtak, és csak kalózkiadványoknak köszönhetően kerültek közönség elé. Szerencsére azonban 2009 óta a művész - a Reprise Records támogatásával – a Neil Young Archives kiadványsorozatban jelentet meg ezekből a dobozban maradt gyöngyszemekből; ezek között bőségesen találunk korai zsengéket, feledésbe merült teljes koncerteket, kiadatlan felvételeket, sőt korábban nem publikált stúdióalbumokat is. Ilyen volt a néhány évvel ezelőtt közönség elé került, 1976 nyarán rögzített Hitchhiker és nemrégiben megjelent Homegrown is, amit 1974 második felében és 1975 elején készített Young.
 

A hatvanas évek és a hetvenes évek évtizedfordulója kiváló indulást biztosított Neil Youngnak, aki, amellett, hogy jegyzett tagja volt a közkedvelt Crosby, Stills, Nash & Young zenei társulásnak, saját lemezeivel is szép sikereket ért el. Ennek az időszaknak a csúcspontja az 1972-es nagylemez, a Harvest, amely mai napig is alapmű nemcsak Young kedvelőinek körében, hanem a könnyűzene történetében is kiemelkedőnek számít.

Azonban 1973-tól egy zenei és személyes útkeresés jellemzi Neil Youngot; az ekkortájt megjelenő lemezek, amellett, hogy hullámzó színvonalúak, Youngot egy mindent megkérdőjelező, csalódásait intenzív hőfokon megélő és saját magában kételkedő személyiségként mutatják be. Az 1973-ban rögzített On the Beach nyers kiábrándultsága és lecsupaszított hangvétele sokak tetszését nem nyerte el; az ugyanebben az évben felvett, de csak néhány évvel később kiadott Tonight’s the Night a művész jóval vadabb arcát mutatta be.

Ennek a vargabetűkkel teli sodródásnak a része a Homegrown, amelynek fő inspirációs forrása a Carrie Snodgresszel való szakítás. A lemezfelvételek 1974 végén és 1975 elején folytak több helyszínen (Los Angeles, Nashville, Woodside) olyan neves zenészek társaságában, mint a steel/slide gitáros Ben Keith – aki producerként is kivette a részét a munkálatokból -, a basszusgitáros Tim Drummond, Karl Himmel és Levon Helm dobosok, Robbie Robertson gitáros, Stan Szelest billentyűs, valamint két dalban hallható a country egyik jeles énekesnője, Emmylou Harris is.

A zenealbum már kulcsra készen várta a megjelenést 1975 tavaszán, azonban Young – a The Band formációban zenélő barátja, Rick Danko tanácsára, aki túl személyesnek érezte a dalokat – mégsem adta ki a zenei anyagot, így helyette a Tonight is the Night került a közönség elé. A Harvest dalai közül öt átdolgozott formában későbbi lemezekre került fel, négyet az énekes-dalszerző koncerteken adott elő az elmúlt évtizedekben, és három dal maradt csak, amelyek csak a nemrégiben megjelent zenealbumon hallható először.

Az alig 35 perces lemez 12 dala félúton áll az On the Beach szikár minimalizmusa és a Harvest kidolgozottabb, letisztultabb hangvétele között. Az albumot nyitó, a szakítás fájdalmait bemutató Separate Ways-ben egy igazi Young-standard; a klasszikus country elemei remekül keverednek itt a blues hangvételével, a befelé forduló, sírásból induló énekből átérezhetjük, milyen lelkiállapotban lehetett a zenész, amikor a zenei anyagon dolgozott.

Ugyanezt az érzelmi vonulatot képviseli a zongorára írt Mexico, amely már tovább lépett a veszteség feldolgozásában, és távolról szemléli azt, hasonló módon, mint a nagy kortárs, Joni Mitchell Blue című lemezének képeslapszerű megközelítése. Ehhez hasonlóan az akusztikus gitárral és harmonikával kísért Kansas még messzebbről szemléli a szakítást, levonja a tapasztalatot, és eljátszik a gondolattal, hogy mi történt volna, ha az egész csak egy rossz álom lett volna. (Az álomszerűség a pikareszk elemeket felvonultató narratív átvezető számban, a Floridában is fellelhető.) A szakítás megélésének utolsó állomása a puritán, mégis kidolgozott akusztikus hangszerelésű White Line, amelyben a továbblépés gondolatával Young végső búcsút int veszteségének és útjára engedi.

Neil Young igazi erőssége többek között az is, hogy az egyszerűbbnek ható dalokat is sikerül mély, személyesebb tartalmakkal úgy megtölteni, hogy a dalok könnyed hangvétele nem veszik el. Ilyenek a Love is a Rose, amely rövidsége és direktsége az angol virágénekek és gyermekdalok játékosságát idézi vissza, azonban az idilli hangulat mögött már érezhetjük azt, hogy a realitás - a szerelem kétarcúsága - korántsem ennyire könnyed a művész számára.

A lemezt uraló szomorúság, fájdalom és bölcs rezignáltság mellett a keserű hangvétel néhány pillanatra eltűnik; a Try egy érzéki hangulatú blues, amelynek óvatos optimizmusa még láttat megoldást a kapcsolat vége felé sodródó párnak. A régi amerikai népdalokat visszaidéző, lágyan sodródó szerzeményben Emmylou Harris háttérvokálja kiválóan ellenpontozza Young érzelmes, vágyódó tónusait.

A hangszerelésében jóval egyszerűbb, de képeiben jóval erősebb Little Wing is kilóg a szakítást feldolgozó dalok sorából; Little Wing alakjában már nem az egykori barátnőt láthatjuk, hanem egy univerzálisabb, angyali nőalakot, aki feloldja a bánatot különösen télen. Ezzel szemben a lemezt záró Star of Betlehemben is, amely ünnepi címét felidéző címe és lágy country hangszerelése ellenére leszámol az illúziókkal és az emlékek nosztalgikus hangvételével, és a valósággal való szembesülésre hívja fel a figyelmet.

A tempósabb szerzemények, mint a címadó Homegrown és a Vacancy a nagylemez két legerősebb dala; ötletes és gitárcentrikus hangszerelésüknek köszönhetően inkább a hetvenes évek Southern rockjának sajátosságait viselik, mint a Youngra jellemző blues-os/country-s hangvételt. Hasonlóan kiemelkedő pontja a lemeznek az öt percet is meghaladó, örömzenélésbe torkolló blues-improvizáció, a We Don’t Smoke It No More, amit kötetlen hangulatban 1974 szilveszterén vettek fel.

A Homegrown annak ellenére, hogy hosszú évtizedekig dobozban maradt, kiemelkedő mérföldköve az énekes-dalszerző karrierjének; a nagyon jó keverési munka és az analóg felvételek melegsége nagyon szépen ellensúlyozzák a dalokból áradó szomorúságot és csalódottságot. A zenealbum emellett egy kiváló origója azoknak az utaknak, megközelítéseknek, és ötleteknek, amelyen Neil Young a hetvenes években elindult, és a későbbi lemezeken bont majd ki.

A lemez megrendehető CD-n és vinylen.