Kedvelj minket a Facebookon!

VIGYÁZAT, NAGYOT KELL LÉPNI!

Az 1200-as években városállammá vált Velencét az Adria-tenger lagúnájának kisebb-nagyobb szigetein kezdték el építeni 810-ben. Malamocco lakói a dózse vezetésével a Római Birodalom hanyatlásának idején, házaikat hátrahagyva menekültek a szigetekre, ahol a mindent körülvevő víz természetes védelmet biztosított a számukra. A fény és a víz városát nemcsak műalkotásai és építészeti remekművei, hanem keskeny átjárói, terei, vízi útvonalai, valamint vízi járművei teszik egyedülállóvá.

Kép forrása: 1 ; 2 ; 3 ;

A vízitaxi

Velence, „vízi város”, közel száz, kisebb-nagyobb szigetből áll, amelyeket számos kanális választ el egymástól. Az utcákon nem találkozunk közlekedési eszközökkel, nincsenek autó- vagy bicikliutak, csak sétáló emberek. A belváros annyira kicsi, hogy fél órán belül bárhová gyalogosan is eljuthatunk. Ha Velencében akarsz eltölteni néhány napot, mindenképpen igénybe kell venned a vízi közlekedés valamelyik eszközét, hiszen a kis szigetek között gyakran csak azok jelentik az átjárás lehetőségét; emellett Velence varázsa is így, a vízen közlekedve érezhető igazán. Utazhatunk vízi busszal, vízi komppal, hagyományos gondolával, vízitaxival vagy akár vízi limuzinnal is. Ez utóbbi kabinjai tágasak, és elegánsak. 

Válaszd a sárga csíkkal jelölt vízitaxit!  Kép lent - sárga jelzésű vízitaxi

Vízitaxival, amely gyakorlatilag egy motorcsónak, a város bármely részére eljuthatunk, valamint a kisebb szigetekre is, hacsak nincs korlátozva a közlekedés egyes helyekre a víz szintje miatt. Az alacsony hullámzás és a sekély vízszint ugyanúgy problémát jelenthet, mint a magas, hiszen az utóbbi esetében a motorcsónakok néhány híd alatt nem férnek át.

Mielőtt beszállnál a vízitaxiba, érdeklődj a szállítási díj felől. Nem használnak órát, ezért feltétlen ellenőrizd, hogy engedélyezett taxiról van-e szó, amelyek ára kedvezőbb, és elkerülhető az is, hogy az utazás végén meglepetés érjen a fizetendő összeg hallatán. Az engedélyezett taxik ablakán sárga csík látható a jármű sorszámával.

Vigyázat, nagyot kell lépni! (Kép forrása)

Ne mindig számítsunk könnyű kiszállásra, akár exkluzív, faborítású vízitaxit, akár az egyszerűbb kivitelezésű járművet választjuk. Nagy áramlat esetén a vezető nem tud teljesen szorosan megállni a part mentén. Habár a karját is nyújtja, hogy segítsen a kiszállásban, jókorát kell lépnünk, hogy partot érjünk. A hagyományos taxival ellentétben a vízi járművek sofőrjei nem hagyhatják el a fedélzetet, így a csomagot magunknak kell a mólón át a szárazföldre emelnünk. Szobafoglaláskor figyeljünk oda arra, hogy a legtöbb hotel előtt a vízitaxi nem tud megállni, így elképzelhető, hogy egy kicsit cipelnünk kell a csomagunkat, mielőtt a szállásunkra érünk.

Borítókép és lent forrása