Titok - XI. rész

Dódi annyira megijedt, mikor Annus elájult, hogy ösztönösen hozzáhajolt, fejét felemelte, és azt tette, mint mikor kisgyerekkorában nagy baj volt, és édesanyját sírni látta: „Mama! Édesanyám!” - szólongatta rémülten. A gyermek a szíve mélyén nem tagadta meg az édesanyát. Mr. Laker meglepetésében mozdulni sem tudott, de azért segítségért kiabált, mire a villából kiszaladt William, a fiatalabb fiú, aki éppen otthon volt Angliából, és a szolgálók is, köztük Kati, a szakácsnő. Annus lassan visszanyerte eszméletét, de nem merte kinyitni a szemét. Valahol sejtette, hogy ennek a pillanatnak be kell következni, de bízott benne, hogy az nagyon sokára lesz. Behunyt szemmel gondolkodott: Most mit tegyen, hogyan viselkedjen?

Igaz, hogy a gyermekeit magára hagyó, letagadó édesanya nagyon kegyetlennek tűnik, de ő most tényleg egy megbocsájthatatlan dolgot tett. Angolul szólt: „Who are you looking for?“ Dódi ezt természetesen nem értette, de ez már Katinak is sok volt. „Asszonyom, nincs önben szív? Nincs önben szégyenérzet? Hiszen én is jól emlékszem önre, mikor még a hímzéseit hordta eladni a gazdagabb Clevelandieknek.” Annust kicsit megzavarták a fejlemények, de nem vesztette el lélekjelenlétét. Ráordított Katira: „Nem tudol te semmit, és ezek után szedd a sátorfádat! Nincs többé szükség rád!“ Kati kicsit sajnálta meggondolatlanságát, de ilyen kegyetlen szívtelenséget mégsem hagyhatott szó nélkül. Most már nem volt mit vesztenie. Angolul mondta el Annus történetét John Lakernek. Igaz, hogy Annus igyekezett őt túlkiabálni, de most már ezt Mr. Laker nem engedte. Csendben végighallgatta Katit, majd szólt Annának, hogy távozzon a szobájába. Katinak kifizette az elmaradott bérét, és elbocsájtotta. Dódival egy szót sem váltott, hanem megkérte Katit, hogy vigye magával a könnyeivel küszködő fiatalembert.

Katit kicsit bántotta, hogy elvesztette a munkáját, de tudta, hogy az ő szakácstudásával nem lesz gond másik munkát találni. Annál jobban sajnálta Dódit, aki, mikor elhagyták a villát zokogó sírásra fakadt. Gyerekkorától kezdve nem akarta elhinni, hogy ilyen kegyetlen az édesanyjuk, hiszen itt Cleveland-ben olyan jó anyuka volt. Most értette meg, hogy édesanyjuk a saját életét, saját jólétét többre tartja, mint a gyermekeit. Dódi kérte Katit, menjenek ki a temetőbe, ahol az édesapja van eltemetve. Útközben két csokor virágot vett, ami fel is tűnt Katinak. De mikor Dódi a két csokrot zokogva édesapja sírjára helyezte, Kati megértette, hogy a fiú most siratja el az édesapját, és édesanyját is. Dódi már augusztus első hetében haza akart utazni, de közben szólt neki Pisti, hogy a gépgyárban szükség van egy emberre, és ő már beszélt is a főnökével. Dódi nem is tudta, mit tegyen. Nem akarta ő is elhagyni a nevelőszüleit, meg testvéreit, de közben itt lassan Katival is összebarátkozott. A két fiatal a szép nyári estéken sokat sétált a nagy tó partján, sokat beszélgettek, és nagyon megértették egymást. A végén Dódi írt egy hosszú, bocsánatkérő levelet a szeretteinek, és maradt Cleveland-ben.

Pár nappal a villában lezajlott viharos jelenet után egy úrihölgy félve kopogtatott Boris néniék ajtaján. Boris néni ment ajtót nyitni, és ahogy megismerte Annust, köpött egyet. „Mit akarsz itt te gyalázatos, te szégyentelen?!” - fakadt ki mérgében. „Könyörgök, bocsássanak meg, nincs hová mennem.“ - kérlelte Annus. „Mikor a férjem megtudta, hogy elhagytam, letagadtam a gyermekeimet, azt mondta, ő még ilyen kegyetlenséggel nem találkozott, és elküldött a villából. Már a válókeresetet is beadta.“

„Te gondoltál arra, mi lesz a gyermekeiddel, mikor elhagytad őket?!“ - méltatlankodott Boris néni. „Jobb lesz, ha elmész, és soha nem látunk többé!“

Annus sírva hagyta el a munkásnegyedet, hiszen ott soha nem érezte jól magát, és szégyellte is az egyszerű, falusi származását. Bizony most két szék közül a padlóra került. A gazdagoknak nem kellett, a családja meg nem fogadta vissza, hiszen őket még akkor is letagadta, mikor tíz év után viszontlátta édesgyermekét. John, a volt férje évi összeget biztosított számára, így éhen nem halt. Bérelt egy kis lakást a gazdag negyedben, és egyedül élte életét.

Vége

Lassan végigolvastam a dobozkában talált elsárgult leveleket. Érdekes, szomorú sorsok tárultak elém. De még két levél olvasatlan maradt. Láttam, hogy mindkettőt más kéz írta.

Kibontottam azt, amelyiken korábbi dátum volt: 1944 november 9-e. Ezt a levelet Kati írta. Kiderült belőle, hogy Kati és Dódi Cleveland-ben összeházasodtak, van két gyermekük. Dódi igen jó gépész lett, a végén pilótavizsgát is tett. Mikor kitört a második világháború, és az amerikai csapatok bekapcsolódtak a harcokba, Dódi is ki akarta venni a részét a Magyarországért folyó harcokban. Egy P-40 Warhawk gép pilótája lett, és több légiharcban is részt vett Magyarország egén. Sajnos, október 18-án találat érte a gépét, lezuhant, és bennégett. Kati írta levelében, hogy ha vége lesz a háborúnak, meglátogatja a rokonságot. A másik levelet Annus írta 1959 júniusában, és Cleveland volt a feladó bélyegzőn. Könyörgött benne Erzsike lányának, és az egész családnak, bocsássanak meg neki. Ő egyedül élte le életét a kis bérelt lakásban. Kérlelte a lányát, fogadja őt magához, mert mégis hazai földben szeretne pihenni. A dobozka alján találtam még egy piszkozatot, amely talán az Annus levelére való választ tartalmazta:

Visszacsomagoltam a leveleket a dobozba. Egy ideig csak ültem, üres aggyal, üres gondolatokkal. Később levittem a dobozkát a kertbe, tüzet raktam, és elégettem a családom e titkát.

A Titok utóélete (a befejezés) itt olvasható: A TITOK 50 ÉV UTÁN

Vajda Laci 2017. január elején váratlanul meghalt. Ezt a "befejezést" az olvasók kérésére írta (önéletrajzi) családregénye folytatásaként, alig több mint két héttel a halála előtt.

Kép forrása: Pixabay - ArtsyBee, jarmoluk