Kedvelj minket a Facebookon!

TITOK II. Rész

A novellasorozat első rész itt olvasható.

A sorozat első része itt olvasható: I. RÉSZ

Próbáltam kibogozni a csomót, ami a levélköteget összekötő zsinóron volt, de ez annyira régi volt, hogy a szőrspárga egyszerűen szétmállott az ujjaim között. Széthajtottam az első sárgás, régi levélpapírt.  „Cleveland, Ohio, 1911. július 4-e" - olvastam a jól kivehető, régies, de nagyon szép betűkkel írott dátumot. Már alig láttam a betűket, hiszen lassan fiatal este lett. Száz évet utaztam az időben visszafelé, és még csak a levelek talán egyharmadát olvastam el. Családom eddig ismeretlen tagjaival találkoztam, és beletekinthettem a sorsukba.

Józsi és Annus fiatal és boldog házasok voltak, még fél év sem telt el azóta, hogy kimondták a boldogító igent. Igaz, hogy a kis zsúpfedeles ház, amiben laktak, csak félig volt az övék, mert a szülőknek csak a fele házra tellett. A másik felét bérelték, de a szerződés úgy szólt, hogy három éven belül megvásárolják azt is. Persze, fiatalok voltak, bíztak az erejükben, a szerelmükben és a szerencséjükben, de azért Józsi is és Annus is nagyon jól látták, abból a kis nadrágszíjnyi földből nem tudnak annyit kitermelni, hogy a mindennapi kenyér is meglegyen, és még félre is tudjanak tenni a házikó maradék részének a megvásárlására. Gondolták, talán az Annus szüleitől ajándékba kapott tehénke tejét is eladják, abból is bejön valami. De szegény tehénke hogyan tudott volna nappal ekét húzni (mert más igás állatuk nem volt), este meg elég tejet is adni?
 
A minap meglátogatta őket Puzdák Pisti, Józsi legénykori barátja, aki már két éve kivándorolt Amerikába. Mondta, hogy ott sincs kolbászból a sövény, keményen meg kell dolgozni a betevőért, de a jó munkát jól megfizetik.
 
„Hallottad Pistit, azt mondta, hogy a jó munkát jól megfizetik." - erősködött Józsi, mikor éjjel elalvás helyett azon töprengtek, talán Amerika az a lehetőség, amivel a kis ház másik felét is meg tudják venni. Persze, mindketten féltek az ismeretlentől. Először Annus hallani sem akart arról, hogy egy idegen világba menjenek, de maga is jól látta, hogy itthon akkor sem tudnak boldogulni, ha kezüket, lábukat ledolgozzák. Úgy volt, hogy csak Józsi megy ki, és Pista segít neki elhelyezkedni abban a szénbányában, ahol ő dolgozik. Ez valami Cleveland nevű város mellett van. Pista mondta is, hogy nem kell félni, nem idegen hely az, hiszen annyira sok ott a magyar, hogy még magyar templom és magyar pap is van.
 
Már Annus is beleegyezett, hogy az a távoli Cleveland legyen az ő lehetőségük városa, de arról hallani sem akart, hogy csak Józsi menjen. Annus éppen három hónapos várandós kismama volt. Hogyan történhetne az, hogy ő megszüli első gyermeküket, és az apa ezer meg ezer kilométerre legyen tőlük? Ebben hajthatatlan volt. Eladták a tehénkét, és az árából hajójegyeket vettek. Várt rájuk egy ismeretlen világ, egy ismeretlen ország, valami Ohio, és egy ismeretlen város, valami Cleveland, ahol még magyar mise is van, no meg a szénbánya.
Fiatalok voltak, bíztak az erejükben, a szerelmükben, meg a szerencséjükben.
 
A harmadik rész itt olvasható: III. rész
Kép forrása: Visualhunt