2024-12-21 13:42
Jelenleg online: 35 fő
Kedvelj minket a Facebookon!
Talán öt éve már annak, hogy egy hideg téli estén nagyon kevés folyadékot ittam. Másnap vérvételre kellett mennem, azonban ilyen háttérrel teljesen besűrűsödött a vérem, és az asszisztens nyomkodta karomat, úgy telt meg csak a két kémcsövecske. Én a ténytől teljesen „paff” voltam, mert végigsuhant bennem az, hogy hányszor nem ittam, csakhogy ne kelljen mennem az éjszaka “őrjáratra”. Azóta, még ha éjszaka is felkelek, “megtankolok” az este odakészített pohár vagy üveg vízzel.
Meghatározott az, hogy milyen üzemanyagot kell tölteni az autóba, mert csak azzal működik. Kicsit hígítva mással csak egy darabig bírja, előbb akadozik, végül eldugul, és kisebb operációra van szükség ahhoz, hogy rendbehozzák. Így van ez az emberi testnél is. Ha nem iszunk elegendő és megfelelő folyadékot, elzáródnak a járataink, aztán ki tudja, meddig bírjuk segítség nélkül.
Egy folyó állapotát, gyorsaságát befolyásoló tényező a benne folyó víz mennyisége és minősége, ami meghatározza, hogy mit mos ki, és mit sodor bele a part széléről a mederbe, hogyan viszi tovább a hordalékát, vagy éppen hol teszi le azt. Ugyanez történik velünk is, ezért szervezetünk folyót utánzó járatainak is tankolniuk kell. A mi üzemanyagunk a víz. Sejtjeink csak vizes közegben tudnak élni, s a köztük lévő járatok, a sejtközi állomány onnan veszi fel táplálékát, és minden salakanyag ott kezdi meg az útját a kivezető csatornák felé kellő hígításban.
A víznek van a legnagyobb szerepe a salaktalanításban. A bő folyadékbevitel elengedhetetlen ahhoz, hogy elkerüljük, illetve minimalizáljuk a salakanyag lerakódását. Sőt, kellő tiszta vízzel a meglévő lerakódások is jobban oldódnak. Víz nélkül nem létezünk. A szakemberek 30ml víz fogyasztását javasolják testsúly kilogrammonként, vagyis egy 60 kg-os ember számára 1,8 liter víz a napi ajánlott mennyiség. Ezt befolyásolja például az évszak, a hőmérséklet, valamint a fizikai munka mennyisége.
Ha keveset iszol, nehogy azt hidd, hogy Te kivétel vagy! Prevenciós tevékenységem során többekkel találkoztam, akik tisztában voltak azzal, hogy keveset isznak. Olyanok is voltak közöttük, akiknek többször volt vesekövük, és mégis hanyagolták a kellő folyadék bevitelét. De sokan, felismerve a problémát, rászoktatták, hozzászoktatták magukat a kellő folyadék beviteléhez.
A dehidráció jelei lehetnek például a száraz ajkak, száraz nyelv, a bőr rugalmatlansága, a kevés vizelet, a vese kövesedésre való hajlama, a keringési problémák, a beesett szemek, a fájdalmak és a fáradtság (Forrás: Egészség Kalauz).
Képeken: Csongrád, Óváros kútja
A bőséges vízivás segít!
Előfordult sokaknál, hogy pusztán egy nagy pohár vízzel mulasztották el a kezdődő fáradtságukat vagy a kezdődő fejfájásukat. Többen megakadályozták az újbóli vesehomok, vesekristály vagy vesekő képződését azzal, hogy tudatosan rendszeres vízivásra szoktatták magukat. Többektől hallottam, hogy nem tudták megállapítani a problémájukat (például azt, hogy mitől van rossz közérzetük), azonban miután elkezdtek jobban figyelni a táplálkozásukra, valamint a tiszta forrásvíz fogyasztására, idővel a problémájuk teljesen megszűnt. Autóvezetésnél is a legjobb útitárs egy üveg ásványvíz.
Sokszor felelőtlenül viselkedünk saját magunkkal és a szervezetünkkel szemben. Nem tulajdonítunk jelentőséget a veszélyt jelző lámpánknak, a fájdalomnak. (Nem kívánok belemenni abba, hogy sokszor a fájdalmat egyszerűen csillapítókkal mulasztjuk el, mert az egy nagyon hosszú fejezetet igényelne.) Tehát a fájdalom a legjobb segítőnk. Figyeljünk oda saját magunkra és a környezetünkben élőkre. Ha fáradtak, kimerültek, dekoncentráltak vagyunk, egyszerűen igyunk, vagy kínáljunk egy pohár friss forrásvizet vagy artézi vizet. Egyikünk sem kivétel, a víz mindannyiunk üzemanyaga, tankoljunk kellő mennyiséget belőle!
Felhasznált forrás: Anatolij Solo Egészség Akadémia ; (Vízhiány következtében kialakult betegségek felsorolása: Egészség Kalauz) Ajánlott olvasmány: Dr. Tiszta Víz Képek forrása: 1. Borítókép (Pixabay); Első kép (vízcsepp - Pixabay); A többi kép Árpádföldi Zsuzsanna munkája