Kedvelj minket a Facebookon!

LÁTLELET

 

Orvosi ügyelet, éjfél után járunk néhány perccel. Vidéki kisváros. Végtelen csend van, lepihentem az orvosiban található, nem túl jó állapotban levő heverőn. 6 órán keresztül nem volt megállás, egyik címről mentünk a másikra a sofőrrel. Már vagy 40 perce pihentem, azaz, nem történt semmi, amikor megszólalt az ügyeleti csengő. Gondoltam, komoly dolog lehet ilyen későn. Gyorsan visszabújtam a cipőmbe, amíg az asszisztensnő behívta a beteget, és fölvette az adatokat. (Kép forrása)

Emberünk, akit az egyszerűség kedvéért nevezzünk most Gézának, ott ült a fehér széken kissé dülöngélve az éjszaka közepén napszemüvegben. Gondoltam, a szemével lesz a baj, biztosan a vacsora készítése közben belefröccsent a forró olaj. Majd, amikor megkérdeztem, hogy mi a panasz, kissé elkent beszédéből rájöttem, hogy nem a sok ásványvíz miatt bizonytalan az ülése, valamint a nézése - ezt nem láttam a napszemüveg mögött, és a járása- ezt pedig csak az asszisztensnő látta.

Szóval, Géza azzal a kéréssel fordult felénk ezen a sötét éjszakai órán, hogy írjunk egy látleletet a kezéről, mert őt a rend őrei csúnyán kirángatták az autóból ittas vezetés miatt, és bilincsben vitték be a rendőrőrsre. Nekem természetesen le kellett írnom, hogy „elmondása alapján...” álló autóból rángatták ki, és csak egy sört ivott.

A helyzet furcsaságát fokozta, hogy Géza előttünk megjárta a szomszéd kisváros ügyeletét is, ahol egy általam jó szakembernek tartott kolléga ügyelt.

Biztos, ami biztos, azzal is leíratta a történteket. A kolléga nagyon korrekt módon járt el, végigolvastam. Megkérdeztem, hogy miért nem jó az előző papír, Géza azt a választ adta, hogy a másik orvos összeszövetkezett a rendőrökkel, és nem hisz neki. Leszögezném, hogy a kolléga még azt is leírta, hogy a sérülések lehetnek bilincs által okozottak is. Természetesen türelmesen meghallgattam a történteket, legalább nyolcszor, majd elkészítettem a hivatalos látleletet, és jó éjszakát kívántam Gézának.

Miután kibújva a cipőmből visszadőltem az elnyűtt heverőre, elgondolkodtam azon, hogy vajon nem kellene-e betenni a rendőrség jövő évi költségvetésébe azokból a helyes, rózsaszín bilincsekből, amiket a körúton látni a kirakatokban?  Nagyobb tételnél biztosan komoly kedvezmény járna.

(Kép forrása: férfi bilincsben)

 

Cikkajánló: Jelinek Zsu - Köszöntelek ősz - ITT (Kép forrása: Visual Hunt)