Ősz, Te Csodás! Vagy mégsem? Paul Verlaine verse gyönyörűen illusztrálja  az ősz sötét búskomorságát, amit mind a magyar, mind a világirodalom számtalan alkotása leír. Nem szeretnék véletlenül sem verselemzésbe bocsátkozni, azért választottam ebből a versből néhány sort, mert a sok mély hangrendű magánhangzó is az ősz komorságának hangulatát idézi. De vajon az ősz tényleg az elmúlásról szól-e?

Hiszen nem halnak meg a fák, csak megpihennek. Nem pusztulnak el a madarak, csak elköltöznek. A medve is csak behúzódik a barlangjába, és téli álmot alszik. Nem, Kedves Olvasó, én az ősznek nem erre az arcára szeretnék rávilágítani, hanem arra a másikra, amely szelíd fényben ragyog fel, akárhányszor eszembe jut tavasszal, nyáron és télen.

Szeretem az őszt; a komor, szürke, felhős eget, amely ébredés után ablakomba köszönt, az esőillatú földet, amely pocsolyákkal hívogatja a gyerekeket. De mégis a legszebb a lombkorona ezernyi árnyalata, amely a nap nélküli tájat tölti meg színekkel.

Láttatok már gyermeket, ahogy sárga gumicsizmában tapicskol a pocsolyában? Hallottátok, hogy mennyire önfeledt tud lenni, ahogy esőkabátba öltöztetve ugrabugrál és közben nagyokat nevet? Sétáltatok már őszi erdőben, ami ebben az időszakban ezernyi színnel ragyogja át a hűvös kristálytiszta levegőt? Megfigyeltétek, ahogy a nap sugarai átszűrődnek a ritkuló lombkoronákon és földet érnek az avaron?

Ezek számomra sosem az elmúlást juttatják eszembe, csak azt, hogy egy hosszú, forró nyár után át kell értékelnünk azokat az élményeket, amelyek szembejöttek velünk. Néha meg kell állnunk, és hátra kell lépnünk néhányat, hogy tudjunk szemlélődni. Amikor a gyerek az orrunk elé tesz egy rajzot, hogy „Anya, nézd!", őt is megkérjük, hogy vigye kicsit távolabb, hogy kiélesedjenek a formák, színek és vonalak. Valahogy így van ez az életben is. Néha hátra kell lépnünk egy lépést, hogy tisztábban lássunk. Még akkor is, ha közelről csábítóbbnak tűnik minden.

Az ősz ilyen; már nem a tombolásra hívja fel a figyelmünket, hanem arra, hogy lássunk a dolgok mögé, és fedezzük fel az igazi szépséget a kontúrok mögött.

Szánj minden nap egy pici időt arra, hogy a gondolatok áramlása helyett szemlélődj. Erre a legjobb, ha az őszi erdőben sétálsz néhány órát a nap olyan időpontjában, amikor nem zavar senki. Lehet, hogy furcsának tűnik, de tölts el egy kis időt magaddal is!

Szemlélődj! Merj újra gyereknek lenni, az erdőben lehet, hiszen csak te vagy ott és a fák. Rúgjátok a színes avart, ugorj bele a pocsolyákba! Ha elfáradtál, telepedj le egy padra, ahonnan megfigyelheted a madarak táncát. Ha dideregsz, vedd elő a termoszod, és kortyolj bele a teádba, vagy ha már visszaértél az emberek közé, akkor egy pohár jófajta borral koccints az Őszre a házatok vagy egy kávézó teraszán.

Az élet szép ősszel is, mert nincsen elmúlás, csak a lehetőség, hogy másképp lássuk a dolgokat. Éljünk ezzel! Szeretlek, Ősz!

Idézet: Paul Verlaine: Őszi chanson, fordította Tóth Árpád, forrás: http://epa.oszk.hu/00000/00022/00221/06718.htm

Képek forrása: VisualHunt.com