Méltatlanul elfeledett költőnk, Kozma Andor

„A pápai öreg kollégyiom terme
Csupa vén diákkal zsúfolásig telve.
Ajkuk néma, mint a faragott képeknek,
Pedig verekedő, vad fickók lehetnek:
Több homlokon, arcon beforradt sebhelyek,
Kemény hideg-vasra valló emlékjelek,
Van, kinek hiányzik félkeze, féllába…
Ilyenek is járnak Pápán iskolába.

Ki históriában kutat világszemlét,
Tudós Bocsor István professzor tart leckét.
Tavaly Debrecenben még Enyéng követje,
Alig egy fél éve még tömlöcbe vetve,
Most Bécs kegyelméből, rendőrtől figyelve,
Megint katedráján a hatalmas elme.
Tilalmas részére a honi történet,
Hanem Karthágórul és Rómáról beszélhet.
Ím, beszél is bőven ékesszavú ajka,
Visszatért diákok szomjan csüggnek rajta…”

Ezen sorokkal kezdődik méltatlanul elfeledett költőnk, KOZMA ANDOR egyik leghíresebb verse, A karthágói harangok melynek hőse, Bocsor István, a pápai Református Kollégium szellemének leghatásosabb és legnagyszerűbb megtestesítője. Egészen kivételes ember volt, aki nemzedékeknek mintaképe lett. Bocsor István felesége, Kozma Andor nagynénje volt, így aztán közelről ismerhette a nagy polihisztort.

Kozma Andor - Vasárnapi Ujság 1897/23 (forrás)

Leveldi KOZMA ANDOR 1861. január 12-én született Marcaliban. A régi dunántúli református nemes leveldi Kozma család sarja több hírességgel is büszkélkedhetett:

Édesapja, Kozma Sándor, az első magyar királyi főügyész. A „börtönök atyja”-ként is emlegették.

Nagybátyja, Kozma Ferenc, a lótenyésztés újjászervezője. Mezőhegyes, Bábolna méntelepeinek megalapozója.

Unokatestvére Kozma Miklós a rádiózás történetébe írta be a nevét, mint a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda elnöke.

Bátyja, Kozma Ferenc, Bárd Miklós írói álnéven írta verseit és a kor nacionalista-konzervatív költője volt, mérnöknek indult, de hivatásos katonatiszt lett, tábornoki rangig emelkedett.

Mennyi tehetség, s mégis a feledésbe merült a legtöbbjük! Vajon miért? Hajdan, a művelt kortárs olvasóközönség körében, a XIX. század végén és a XX. század elején ki ne ismerte volna Kozma Andort, a politikai élet mindennapjainak elmés, humoros, néha gúnyos és mindig könnyedén verselő poétáját? 18 évesen a kiegyezés utáni időszak legelterjedtebb élclapjában a „Borsszem Jankó”-ban jelentek meg költői paródiái, a közélet verses krónikái. 27 évesen sajtó alatt áll első verses kötete, amely felkeltette a „népnemzeti” irodalom vezérének és kritikusának, Gyulai Pálnak az érdeklődését. Így emlékszik erre maga Kozma Andor:

„…az én akkori vidéki elvonultságomba is eljutott a híre, hogy Gyulai Pál kedvel engem.

-Gyulai Pál engem? ...Hiszen nem ismer. Én még soha életemben nem is láttam őt. Csak a kegyetlenül kemény kritikáiból meg a szépséges, csupa szív verseiből van róla valami igen zavaros képem.

-Pedig mégis, nagyon kedvel téged. Büszke lehetsz rá. Mindjárt az első könyvedről hosszú bírálatot írt a Budapesti Szemlében.

Nosza, siettem megszerezni a szemlét. Hogy mi mindent olvastam abban az én költői szárnypróbálgatásomról, arra rávall az az egysornyi tiszteletteljes levélke, amelyet én a bírálat elolvasása után Gyulai Pálhoz intéztem. Híven a botbüntetés korából fennmaradt hagyományhoz, a deresről feltápászkodott delikvensek formulájával fejeztem ki érzelmeimet: „Köszönöm alássan a megérdemelt huszonötöt.” De azért kortársaim már ama kemény bírálat idejében magyarázgatták nekem, nem minden irigység nélkül, hogy akit Gyulai Pál levágásra méltat, azt kedveli.” ( Kozma Andor: A karthágói harangok, „Gyulai Pál, az ember és a költő.” Budapest, 1912. Lampel R.kk.Rt. Kiadóvállalat, részletek)

Bocsor István tanár, Kozma Sándor főügyész és Kozma Andor költő lakóháza Pápán (Széchenyi utca 10.)​ (Kép forrása)

Habár tisztes polgári foglalkozást választott, az Első Magyar Általános Biztosító Társaság tisztviselője lett, hivatala mellett nagyarányú írói, hírlapírói munkába kezdett. A Jókai Mór által alapított első magyar humoros irodalmi lap, az „Üstökös” 1898-ban így jellemezte: „…rendkívül szorgalmas ember, Sok a dolga, de mestere annak, hogy mindenre jusson ideje és keze, egy hírlapnak heti krónikás-deákja, egy élczlapnak vezér-verselője, egy másik hírlapnak tárczaírója, egy nagy pénzintézetnek fő-hivatalnoka és mindezek daczára kiváló költő.” (Kozma Andor: Életem, 5. oldal)

Kozma Andor a „népnemzeti iskola” utolsó, neves képviselői között foglalt helyet. Imádta Arany János költészetét, többször is elment Szalontára, hogy legalább belélegezhesse mestere szülőhelyének levegőjét. „Életem” című naplója gyermekévei aranykorát idézik fel. „Marcali-Kaposvár-Pest-Buda-Pápa az 1860-as években” (A költő születésének 140. évfordulója alkalmából sajtó alá rendezte Varga Éva. A Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága kiadása, Kaposvár, 2001.) Otthonukban megfordulnak neves költők, politikusok, orvosok, vidéki juristák.

Rokona a Pápai Református Kollégium nagyhírű pedagógusa, Bocsor István. Felesége „Lujza néni” édesapja testvére. Elbűvölő humorral mesél a „nagyon okos Lujza néni”-ről -ahogy a családban emlegetik-  a vele való találkozásáról, a Pápán töltött időkről. „Lujza néni háromkerekű tolószékben ült, mert nem tudott járni...egyik térdével hét esztendővel olyan baja esett, hogy a doktorok nem tudják meggyógyítani. Én mindig szerettem a szokatlan különlegességeket, s úgy gondoltam, hogy egy gépbe tett lábú, háromkerekű kocsiban ülő, járni képtelen nagynéni ezek közé tartozik.” (Kozma Andor: Életem, 80. oldal)

„...igen nyájasan, de mégis oktatóan az én „Lujza néni „megszólításaimat, minden alkalommal nyomatékosan „Loiza néni”-re javította ki. Mert, magyarázta, őt „Aloiza” névre keresztelték, tehát nevének rövidítése „Loiza” és nem pedig „Lujza”. Ő, így mondá, mindenben az igazságot és pontosságot szereti, még a nevek kimondásában is. Ennek jelét láttam abban is, hogy ő engem egyetlenegyszer sem szólított Bandinak, mindig csak következetesen Andornak.” (Kozma Andor: Életem, 82. oldal)

„…az első este elég jól telt el a rendes, szabályos, nekem szokatlan házban. Az öreg Pista bácsinak dörmögő, mély basszusa már éppen kedvesen zsongító, altató varázzsal hatott rám, amint vacsora után a díván sarkába húzódva hallgattam a nagyok beszélgetését. Pilláim olykor hosszabb időre lezáródtak, de mikor egyszer hirtelen éberségre serkentem, hangosan rémültem egy különös csodán. Láttam ugyanis, hogy Pista bácsi felnyúl a feje búbjára, arról feltűnően ősz hajzatát leveszi, és olyan ragyogóan csupasz fejjel ül előttem, mint egy rózsaszínű billiárd golyó. Még Loiza néni is csöndesen rázkódott a kacagástól, mialatt engem Pista bácsi megnyugtatott, hogy amit levett a fejéről, az csak paróka, s azért vette le, mert melege van. Holnap majd megint felteszi, s ne féljek, neki sem a levevés, sem a feltevés egy csöppöt se fáj.” (Kozma Andor: Életem, 82. oldal)

„…az tény, hogy első, saját kezű, írott betűimet jobbról balra raktam egymáshoz, idnaB, a Bandi helyett. Azt hiszem, erre valami testi, ősi ösztön indított.” (Kozma Andor: Életem, 110. oldal)

Kozma Andor szintén a pápai Református Kollégium diákja volt, és mint naplójában ezt is írja, büszkeséggel töltötte el a tudat, hogy Petőfi nyomdokain járhat, aki szintén élvezte Loiza néniék pártfogását, s még diákkorában Bocsor Istvánéknál is lakott. Édesapja ráadásul Jókai és Petőfi iskolatársa volt.

Volt hát kikről példát vennie, volt kitől becsületet, hűséget, tisztességet tanulnia, és tehetséget örökölnie.

Móricz Zsigmond így jellemezte: „...Igazi, csontvelőig való magyar ember, aki nem morfondírozik, ha sújt, nem filozófiát főz, de rögtön ítéleteket vág ki. Nem hideg, szívós tőrvívó, hanem magyar levente, aki minden percben kész a hatvágásra.” (Nyugat, 1909.)

Impozáns életművet hagyott hátra, hiszen írt lírai és gondolati verseket, szatírákat, verses epikai műveket, drámákat, fordított német, francia, angol verseket. Nagyszerű útirajzokat írt, bejárta Oroszországot, Dániát, Angliát, Olaszországot, Észak-Afrikát. Lefordította Goethe „Faust”-ját, amely a hozzáértők szerint a mai napig  a legszebb fordítás. Van egy különleges verse, „A Táltos Álma”, amely a trianoni országcsonkítást jósolja meg. 1920-ban a cenzúra betiltotta, a költő életében nem jelenhetett meg. Kozma Andor azonban titokban kinyomtatta a verset, és dedikálva elküldte a pápai kollégiumnak. A főiskolai nyomda változtatás nélkül kinyomtatta, s szétosztotta a főgimnázium tanulói között. Az egyik példány a Pápai Református Gyűjtemények Könyvtárában megtalálható a szerző legtöbb, részben dedikált műveivel együtt. Végigfut az ember hátán a hideg, ahogy olvassa a sorokat:

           Ki üvölt?... Ki rivall,
           Mint téli vihar?
           A táltos, a látó, a javas.
           Ott magasul fel a sátra előtt…
           Halld! ...Szent, amit ő mond...Érted-e őt?


           Nyergeljetek… Iszonyú álmot láttam,
           Egy teljes évezert álmodtam át.
           Megálltunk hősiesen, bár nem hibátlan-
           S aztán: ebek fogára adtak minket,
           Utódainkat, véreinket,
           Mert becsülettel védtük a hazát.
           Nyergeljetek! ...Mi másnak még titok,
           Azt láttam én s, az jönni fog.

           (…..)

           Nyergeljetek! ...Nyeregbe magyarok!”

1. Kozma Andor emléktáblája (Budapest, XI. kerület, Szent Gellért tér 3.) 2. Kozma Andor sírja Budapesten, Kerepesi temető: 47-1-89

A trianoni béke megkötése után Kozma Andor visszavonult a közélettől, a költészetében is. Még három hatalmas eposzt írt, „Turán”, „Honfoglalás” és „Petőfi”, de 1933-ban örökre kihullott a kezéből a toll. A két világháború között iskolai tananyag volt, „A karthágói harangok” című versét kötelezően tanulták a diákok, memoriterként. 1948 után azonban néma csend. Írásai tiltólistára kerültek.

A mai napig sem lehet a teljes életművét sehol megtalálni, csak egy töredékes életrajz, a „Honfoglalás” és egy válogatás jelent meg 2016-ban.  A pápai Református Kollégium levéltára féltve őrzi azt az egy-egy példányt az eposzaiból, amely a birtokukban van. Reményre azonban mégis van okunk, hisz Újbuda és a leszármazottak 2015-ben emléktáblával jelölték meg egykori lakhelyét a Szent Gellért téren.

Kozma Andor, a méltatlanul elfeledett dalnok, a népnemzeti iskola egyik utolsó mohikánja, a hazafias eposzok szerzője, s talán a legszebb hitvallás írója 1848 emléke mellett: „A Karthágói Harangok”. S ezt a művét is, oly sokhoz hasonlóan a pápai diákoknak ajánlotta. Azóta is vissza-visszatérek a kötethez, melyet kedves barátném adott kölcsön, mert elvarázsolt a Kozma Andor általi világ, s cseng-bong a szívemben, mint egy harang!

„Mindent a hazáért! ...S ki-ki egyetértett:
Sem isten, sem ember, - első a közérdek!
Bástyakőért tornyot, templomot döntöttek
És a harangokból ágyúkat öntöttek!


Mily prelekció ez? Úgy zeng mint az égbolt…
Eszmél a professzor, elhallgat, -elég volt.
Hogy is volt? - Karthágó, harangok és ágyú?
Mily anakronizmus, tudatlan és bárgyú!
S mégis: a teremben nem mosolyog senki,
Csönd van.. tüzes arcok.. s könnyezik mindenki.
Nem szól a professzor; ha még szólna: torkán
Kitörne, mely fojtja, a zokogás orkán.
Ül sokáig némán, sóhajt keserveset:
„S Karthágó – elesett!”

Felhasznált irodalom:
Kozma Andor: Életem
Pápai Református Gyűjtemények Levéltár
Mezei Zsolt: A pápai Református Gyűjtemények Közleményei, 4. évf. 3-4.szám, 169-171.
Kozma Andor: A karthágói harangok, Válogatott versek és prózai írások, Napkút Kiadó, Budapest, 2016.
Egyéb képek forrása: 1. Visualhunt - harangok 2.. Pixabay - könyv