Kedvelj minket a Facebookon!

BRIGITTE HAMANN EMLÉKÉRE

1940. július 26 - 2016. október 4.

 

Tegnap 76 éves korában elhunyt Brigitte Hamann német történész. A Derstandard.at című német online újság 2016. október 4-én, este fél tízkor tette publikussá a hírt.

 

Erzsébet császárné és királyné életének a történészek által a mai napig a leghitelesebbnek tartott bibliográfusa, Brigitte Hamann a németországi Essenben született. Történelmi tanulmányai elvégzése után egy ideig újságíróként dolgozott. 1965-ben feleségül ment egy történész egyetemi professzorhoz, Günther Hamann-hoz (1924–1994), akitől három gyermeke született; az egyikük a feminista újságíró, Sibylle Hamann. A házasságkötés után a pár Bécsbe költözött, ahol a történésznő megkapta az osztrák állampolgárságot (a német mellett). A férjével együtt a Bécsi Egyetemen dolgozott. 1978-ban doktorált, a disszertációját Rudolf, az osztrák koronaherceg életéből készítette. Német volt, és elmondása szerint így más szemszögből tudta megközelíteni a Habsburgok életét, mint az osztrákok. (A kép forrása)

 

Számtalan könyve jelent meg németül, amelyek közül többet angolra, magyarra és más nyelvre is lefordítottak. 1978 és 2012 között számtalan kitüntetést kapott. A történelmi disszertációk mellett az asztrológiába is mélyen belemerült, A tizenkét archetípus című könyve magyarul is megjelent, és nagy sikert aratott. A széleslátókörű Brigitte Hamannn Mozart-ról is publikált (Mozart. Sein Leben und seine Zeit, Wien 2006 - Élete és kora).

Brigitte Hamann volt az, aki elsőként tanulmányozhatta részletesen Erzsébet királyné hátrahagyatott verseit és örökségét.

Emlékezzünk ma Brigitte Hamann-ra!

 

A Habsburgokról magyarul megjelent könyvei: Erzsébet királyné, Rudolf trónörökös, Kedves jó Barátném! - Ferenc József levelei Schratt Katalinhoz

Brigitte Hamann magyarul megjelent spirituális könyvei: A belső gyermek a horoszkópban; Az élet célja - Az IC-MC-tengely és az élet értelme a horoszkópban

 

Felhasznált források: Historikerin Brigitte Hamann gestorben; Historikerin Brigitte Hamann ist tot; Brigitte Hamann

Erzsébet királyné a www.tumag.hu -n: