2024-12-03 18:08
Jelenleg online: 5 fő
Kedvelj minket a Facebookon!
Egy műfajokon átívelő, 14 ismert zenészt, énekest, színművészt megmozgató produkcióval jelentkezett Barcsik Vali. A énekes-dalszerzőt sok más zenésztársához hasonlóan a járvány miatt hozott különleges rendelkezések okozta bezártság ihlette meg, és egy teljesen új dalt írt, gondolatébresztő és pozitív sorokkal arról, hogy szellemileg, tudatilag milyen más nézőpontokkal formálhatjuk javunkra a kialakult helyzetet, és hogyan építkezhetünk belőle.
A felkérésre barátai, kollégái, zenésztársai azonnal igent mondtak, saját részüket mindannyian otthonukban rögzítették saját eszközeikkel, kihasználva az otthoni körülmények adta lehetőségeket, így a Barcsik Valiék házi stúdiójában (Magma Stúdió) készült dal több anyagának forrása valójában nem is stúdiófelvétel.
A dal zeneszerző-szövegírója, Barcsik Vali több rockopera zeneszerzője köztük a Hét Vezéré, amit a komáromi Magyar Lovas Színházban mutattak be. 2016-ban megzenésítette Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című művét, amely a Hammer Records kiadásában megjelent DVD-n is az elismert grafikus és animációs rendező, Cakó Ferenc homokanimációival.
A dalban szerepel Krajnik-Balogh Gábor színész-énekes, a Veres1Színház és a Magyar Lovas Színház Komárom tagja; a karcos hangú, Magyar Örökség -és Szabadság-díjas Tóth Reni, aki a nagysikerű Kormoránnak, az Örökségnek és az Atilla Fiai Társulatnak is volt énekese. Részt vett benne továbbá Cselepák Balázs, a Zenével az Ifjú Tehetségekért Alapítvány művészeti vezetője, illetve a Győri Nemzeti Színház és a Komáromi Lovas Színház tagja; a Golden Magnolia Award (USA, New Orleans) díjas Deák Fruzsina; a Pokolgép, P. Mobil, Dinamit és a Mobilmánia zenekarok egykori énekese, Rudán Joe; a Rómeó Vérzik zenekar énekese, Kovács Koppány; az egykori világbajnok és olimpiai ezüstérmes kajakozó, Géczi Erika, aki sportpályafutása befejezése után számos zenekarban zenélt énekes-gitárosként, többek között a Bojtorján, a Kormorán és az Örökség együttesekben. Hallható benne Bucsi Annamária operaénekes; Csordás Ákos, az X-Faktor egykori versenyzője, mely után elnyerte az „év férfi hangja" címet, majd 2015 és 2019 között a Magyar Lovas Színház Komárom társulatában több produkcióban szerepet kapott; illetve Kósa Zsolt színész, énekes, író, a Musicalitas Társulat elnökhelyettese, több díj és elismerés birtokosa, aki több, mint 20 színház és társulat darabjaiban vett részt. A művészek névsorát erősítik Tost-Nagy Péter gitáros, hangmérnök; Friskó Péter hangmérnök, énekes, basszusgitáros; és Ráduly Levente, az Álomút és Szkítia zenekarok énekese.
Barcsik Vali hivatalos honlapja:
barcsikvali.com/
Hammer Promóció