Amikor Edinát ottfelejtette a turnébusz…

Elindult tehát a busz életem első Neoton Família turnéjára. Nem tudom pontosan, melyik várossal kezdtünk, Nyíregyháza rémlik, de talán Ádám (Végvári) vagy Öcsi (Baracs) jobban tudja. Az biztos, hogy amiről lentebb beszámolok, az a nyíregyházi koncert előtt történt. Ment tehát a turnébusz, nagy, ötven személyes ORI (Országos Rendezőiroda) busz a maga szépségével és lassúságával. Nyíregyháza előtt megálltunk egy fogadónál kicsit pihenni, ebédelni, de nagyon kellett sietnünk. Az ebéd után mindenki elszaladt még a mosdóba, és már indultunk is. Nyíltak, záródtak a mosdóajtók, mint a westernfilmek kocsmaajtajai, mindenki sietett. Én maradtam utoljára, de ahogy kiszaladtam, a busznak már hűlt helye volt.

El tudjátok képzelni milyen érzés ez? Az ország legismertebb zenekarának a tagja lettél, rajongók várják a mondataidat, újságcikkek, koncertek következnek, s te egyszer csak ott maradsz épp az első turnéd első állomása előtt egy pusztában. Kiléptem a fogadóból, de csak a nagy pusztát láttam. Akkoriban nem volt mobiltelefon, úgyhogy fogalmam sem volt, hogyan fogok életjelet adni nekik magamról. Sehogy. Körülnéztem, és arra gondoltam, hogy nem is biztos, hogy megtörtént, hogy engem felvettek a Neotonba. Ahogy teltek-múltak a percek, 1, 2 majd öt, tíz, és aztán húsz, arra gondoltam, hogy az egész talán csak álom volt, és pont most ébredek fel, amikor a legizgalmasabb rész következne, ahogyan ez az álmokban pont lenni szokott. 25, 26, majd 30 perc. Az is lehet, hogy ez az egész meg sem történt, vagy.... esetleg egy másik dimenzióba kerültem és a mosdóajtó volt az időkapu. Néztem a poros utat, a pusztát és arra gondoltam, hogy most már egészen biztosan nem is történt meg ez az egész, hát hogyan is történhetett volna meg. Az biztos, hogy utcazenéltem a hegedűmmel a Vörösmarty téren, hogy templomokban játszottam rendszeresen a miséken, hogy Bach koráljait le is kottáztam már többször is, több szólamban seperc alatt, minden megvolt, de ez... ez teljesen hihetetlen.

Ahogy ezen töprengtem egyedül, magamban, valami furcsa, halk, visító hangra lettem figyelmes. Amolyan visító Ikarus busz hangra. Mindenki ismeri szerintem. Egyre erőteljesebben hallottam a gyanús irányból. Aztán megpillantottam. Már messziről láttam az ORI szervezőnk arcát a vezető mellett, ahogyan idegesen törölgette a szemét a szemüvege alatt. Tudjátok, sok baj van a koncertekkel. Sok a szerveznivaló, és mindig van valami, ami miatt idegeskedni kell, mert nem az van, ami meg lett beszélve. Tehát az ORI szervezőnk amúgy is sok idegességet elvitt a hátán, és most ismét idegeskednie kellett, miattam. Állítólag körülbelül egy olyan húsz perc után vették észre, hogy nem vagyok ott. Mivel új tag voltam, hozzá voltak szokva, hogy nem vagyok a buszon. De végül észrevették, és ez a lényeg. Az ORI busz tehát visszaérkezett, hogy kimentsen engem az "új zenekari tag a pusztában hagyva" című dimenzióból...

Kedves Olvasók! Edináról, illetve DiJo-ról még többet megtudhattok itt: Facebook - Schäffer Edina DiJo

December 17-én ismét szeretettel var mindenkit a karácsonyi DiJo klubban este 8 órától! További részletekkel hamarosan jelentkezik a Facebook oldalán!

A képek Schäffer Edina archívumából származnak.​