Kedvelj minket a Facebookon!

MI KELL A NŐNEK?

Írta: Schöffer Nóra -Coach-Mediátor 2019. 08. 11.

„Az udvariasság alapja: önismeret. Elsősorban magát becsüli az ember: nem attól függ a viselkedésem, hogy mások mit érdemelnek, hanem attól, hogy mi az én normám.” Müller Péter

Illem, figyelmesség, egymás iránti tisztelet, udvariasság. Viselkedési kultúránk, szokásaink, társas kapcsolatainkban való megnyilvánulásaink határozzák meg leginkább, hogy mennyire vagyunk udvariasak, tisztelettudóak másokkal szemben, legyen az férfi, nő, fiatal vagy öreg.

Ha a hétköznapi életünkre gondolunk, az udvariasság megléte, gyakorlása vagy akár az igénye is változó. Tiszteletünket fejezzük ki a nálunk magasabb társadalmi rangban álló személyekkel szemben, de ugyanolyan tisztelettel és udvariasan bánunk a szeretteinkkel, a munkatársainkkal, a makró környezetünkkel is?

A minap egy rendelőben várakoztam kéttucatnyi ember társaságában. Amikor újabb és újabb betegek érkeztek – idősebb hölgy, kisgyermekes anyuka – meglepődve tapasztaltam, hogy nők álltak fel és adták át a helyüket. Szintén furcsa volt számomra az a jelenet is, amikor elmentem egy étterem előtt és a lány vacogva állt és úgy beszélgetett egy kabátban álló fiúval.

Emellett megvédenék megannyi férfit, akik segítőkészen és udvariasan tesznek tanúbizonyságot a mára már lassacskán ódivatúnak tűnő lovagiasságról.

Az utóbbi évtizedekben az a kérdés is felmerült, hogy mekkora mértékben van igény, leginkább a nők részéről, az udvariasság „magasabb” formáira. Hiszen vannak nők, akik nem szeretik – sőt egyesek sértésnek veszik, ha kinyitják előttük az ajtót vagy meghívják őket egy kávéra, ebédre, mondván, nekik is van kezük vagy megengedhetik maguknak, hogy kifizessék a fogyasztásukat; hacsak nem más országbeli kulturális különbségekről van szó.

Akadnak olyan nők is, akiknek ez a viselkedés szinte majdhogy irreleváns. Ők ebből nem vonnak le következtetéseket a kapcsolataikat tekintve, vagy legalábbis nem meghatározó módon, hogy kinyitja-e a férfi nekik a kocsi ajtaját, vagy átveszi-e tőlük a csomagokat vagy maga elé engedi-e őket. Léteznek olyan nők is, akik nagyra értékelik, ha a férfi egy randevún, de akár tíz év házasság után is feladja rájuk a kabátot, kiveszi a kezükből a csomagot, és fontosnak tartják, hogy a férfi jobbján sétáljanak. Ember legyen a talpán az a férfi, aki mindig meg tudja állapítani, hogy éppen mit vár, vagy kér ki magának egy nő e tekintetben.

Az udvariasság nem egy póz vagy egy fölényes viselkedés, hanem a társas érintkezés nélkülözhetetlen része, ahol szó sincs (női) gyengeségről, sokkal inkább tiszteletről és a segítőkészségről szól.

Nem ciki ragaszkodni az udvariassági szabályokhoz, nem ciki figyelmesnek lenni a mindennapokban. Az igazi udvariasság, az egymás iránti tisztelet belülről fakad, de tanulható.