Pallagi Mária történész írása

„A császárné halála óta a császár a Szentestét már nem a Hofburgban tölti. A szörnyű genfi tragédia utáni első karácsonyt Gizela főhercegnővel ünnepelte Münchenben, az ezt követő években pedig Mária Valéria főhercegnőhöz és családjához utazott azok csodálatos dunamenti kastélyába, Wallseeba.” […] Az Ein Christabend in Wallsee című írásból megtudhatjuk, hogy Ferenc József Wallseeba csak a legszűkebb kísérettel érkezett, mivel legalább néhány napig nyugalomra vágyott családja körében. Kevés nyugalma azonban csupán az úton lehetett, miután Amstettenben a vonatról szánkóra szállt, hogy azon tegye meg a másfélórás meseszép utat a kastélyig. Kísérete autón érkezett Wallseeba, Ferenc József azonban nem volt hajlandó lemondani a másfél órányi valódi pihenéséről, mivel a kastélyba megérkezvén a Bécsben és Budapesten megszokott életmód folytatódott; azaz – amint az köztudott volt: szorgalmas, alázatos munka. A napi teendők még Wallseeban is utolérték a császárt; naponta érkeztek Bécsből a futárok hatalmas, megtömött aktatáskákkal. Ferenc József itt is, mint birodalmi rezidenciáján, hajnali négykor kelt, és már öt óra előtt negyedórával az iratokat tanulmányozta. A Dolce far niente (édes semmittevés; P.M.) amit a bensőséges karácsonyi ünnepek alatt a legtöbben élvezhetnek, egy császár számára ismeretlen. A wallseei programba mindösszesen két többórás szünetet tudott beiktatni: a karácsonyfa körüli ünneplést, amit a kastély dísztermében tartottak és a rendszerint karácsony első napján megrendezésre kerülő vadászatot. A karácsonyfa körüli ünnepet, az év legszebb estjét Mária Valéria főhercegnő hetekig készítette elő. A gyönyörűen kivilágított óriásfenyő alatt nemcsak a családtagok gyűltek össze, hanem a császári kíséret tagjai is, valamint a kastély személyzete, az erdőkerülők, a tanárok, udvari tisztviselők, a lakájok, a vadászok és állatgondozók. De jelen voltak az udvari sepregetők, szakácsok és szakácsnők, konyhai kisegítők, szobalányok, istállófiúk; röviden tehát: senki nem hiányozhatott a kastélyban vagy akörül élők közül. A személyzet tagjai is ünneplő ruhában jelentek meg, a lakájok libériában, az erdészek és a vadászok pedig zöld szoknyában. Száznál is többen gyűltek össze a fa körül ezen az estén közösen ünnepelni. Miután meggyújtották a gyertyákat a hatalmas fán, beléptek a terembe a család tagjai is: a császár, Mária Valéria főhercegnő, férje, Franz Salvator főherceg, előttük pedig gyermekeik, a kis főhercegnők és főhercegek lépdeltek. Mindeközben meghitt karácsonyi dallamok csendültek fel; a kastély személyzetének tagjai között ugyanis – akik a díszterem melletti helyiségben vártak az ajándékozásra – többen tanult énekesek voltak. Ezután került sor az ajándékozásra; először a gyerekek voltak soron, és majd csak őutánuk következett a császár. Sajnos az utóbbi években a főhercegi pár két legidősebb gyermeke, Franz Karl és Hubert nem vett részt a családi ünnepen, mivel Feldkirchben tanultak a jezsuitáknál és a rend szigorú szabályzata nem engedte a szokásos karácsonyi ünneplést, ami Mária Valéria és Franz Salvator számára nagy szomorúság volt. A két fiút, akik 14 és 15 évesek voltak, lichteneggieknek is nevezték, mivel Lichtenegg kastélyában születtek, ahol Mária Valéria 1890. július 31-ei ischli esküvője után élt.

Mária Valéria családja körében, 1905 körül

A karácsonyfa körül felállított kisebb-nagyobb asztalok roskadásig teltek ajándékokkal. Először Ferenc József kísérte unokáit azokhoz az asztalokhoz, melyeken az ő „Jézuskája” rejtette el a meglepetéseket. Először a kis főherceg, Klemens bonthatta ki ajándékait, akinek egészen különleges helye volt szülei és nagypapája szívében: ő volt a kis „fészeklakó” Mária Valéria és Franz Salvator szemében, és egyben Ferenc József kedvence is, aki a mókás, élénk, eleven eszű kisfiút különösen szerette. Ezt a kicsi is érezte és éppen ezért mindig nagypapája körül sertepertélt. De Klemensnek is mindene volt Ferenc József, mindent alaposan megfigyelt, és azután viccesen mutatta, hogy jár, hogy áll a nagypapája, milyen jellemző mozdulatokat tesz, hogyan gesztikulál, ha például megjön a vadászatból. A császárt ez persze nagyon szórakoztatta, tiszta szívből nevetett unokája attrakciói láttán; bizonyosan állítható, hogy évek óta életének egyetlen valódi boldog, vidám pillanatai azok voltak, melyeket unokái körében tölthetett. Az unokák, Klemens, Theodor, Gertrude, Marie és Hedvig a nagypapától játékokat, könyveket és különböző barkácsoláshoz szükséges szerszámokat kaptak. A kicsik kívánságlistáját mindig Anyukájuk állította össze és a császár rendszerint Bécsben a Kärtnerstrassén lévő játéküzletben szerezte be őket. Az ajándékok között az egyik legszebb – mondhatni a fénypont – egy nagy, művészien kialakított babaház volt és egy élethű istálló mozgó állatokkal. Mária Valéria legidősebb lánya, Elisabeth már komolyabb, életkorának megfelelő ajándékokat kapott; könyveket, a mindennapi életben hasznos darabokat. Az ajándékozást követően a kis főhercegek és főhercegnők kedves versekkel, rövid történetekkel örvendeztették meg nagypapájukat. Ferenc József ajándékai után a szülők meglepetései következtek; mialatt a gyerekek izgatottan bontogatták a szebbnél-szebb kincseket, Mária Valéria és férje a császárt ahhoz az asztalkához vezette, ahol a neki szánt ajándékok sorakoztak. A nagypapának az unokák saját kezű alkotásaikkal kedveskedtek; apró, finoman megmunkált darabokkal, művészi kézírással készült meglepetésekkel, rajzokkal, kézimunkákkal és persze nem hiányoztak Mária Valéria és Franz Salvator ajándékai sem. Azt gondolhatnánk, hogy egy császárnak nem lehet mit ajándékozni, hiszen már mindene megvan,  de Mária Valériának minden évben sikerült Édesapjának igazi meglepetést okozni. A császár köztudottan az „egyszerű dolgokat” kedvelte, így az ajándékok is ennek megfelelőek voltak; többnyire a mindennapi életben hasznos használati tárgyak. Azok az asztalok, amelyeken Ferenc József lányának és vejének szánt ajándékai sorakoztak, különösen gazdagon meg voltak pakolva; itt valóban hegyekben tornyosultak a különleges császári meglepetések: elsősorban értékes műtárgyak. Megemlítendő, hogy a császár csak családját ajándékozta meg, a többieket – a ház személyzetétől az uralkodó kíséretéig – a főhercegi pár meglepetései várták. A főhercegi pár egy megbízottja már hetekkel karácsony előtt puhatolózott, ki mit szeretne; másként nem is lett volna lehetséges ennyi embernek a kedvében járni. Szép gesztus volt a főhercegi pártól, hogy mindenkit olyan ajándékkal igyekeztek meglepni, aminek valóban örül. A kastély személyzetének megajándékozása az ünnep különösen érdekes és felemelő eseménye volt. A defilier-cour (a személyzet felvonulása a főhercegi pár előtt; P.M.) közel egy órát vett igénybe, mivel Mária Valéria főhercegnő mindenkinek maga adta át az ajándékokat kedves szavak kíséretében. Mindenki kapott egy karácsonyi kalácsot, egy nagy, mézes finomságokkal és aprósüteménnyel megrakott tányért, és természetesen azt, amit az illető kívánt: ruhát, ékszert vagy éppen pénzt. A császár és a főhercegi pár előtt ünneplő ruhájukban elvonuló, boldogságot sugárzó nők és férfiak látványa feledhetetlen marad. A bensőséges ünnep, ami általában másfél óráig tartott, úgy ért véget, ahogy elkezdődött: egy, az egész személyzet által énekelt dicsőítő énekkel. Mindenki, aki a wallseei karácsonynak részese lehetett, egész életében emlékezni fog rá.

***

Az írás alapjául szolgáló történetet – Ein Christabend in Wallsee – Mária Valéria főhercegnő dédunokája, Erzsébet királyné szépunokája, Leopold Altenburg ajándékozta Pallagi Máriának.

Pallagi Mária