Kedvelj minket a Facebookon!

HANGSZER JUTÁNYOS ÁRON - DE HONNAN ÉS KITŐL?

 

2015. szeptember 13-át írunk. Olyan érzésem van, mintha a Wesselényi utcai lakásunkban lennék a nagyszobában. Holott az álom idején már több mint 10 éve elköltöztünk onnan. Megy a tv hang nélkül. Néha odanézek a képernyőre, aztán kikapcsolom. Az asztalnál ülök, ami a szoba közepén áll. Egy lámpa ég, ami a falra van erősítve. Egy égővel világít. A fénye éppen arra elég, hogy szűk környezetemet lássam.

 

(Fenti kép forrása: Thomas Heyman via VisualHunt)

Vásároltam egy használt basszusgitárt. A volt tulajdonosa egy lány, tőlem valamivel fiatalabb, 25-30 év közötti. Ki akarom próbálni a gitárt, erősítő nélkül pengetem. Halk, alig hallható vékony hangot ad ki. Először egy ujjamat a húrok közé dugom, hogy lefogjam vele a többit, és csak egy húr szólaljon meg. Aztán két ujjal próbálom feljebb. Akkor látom, hogy az egyik húr el volt szakadva, és a szakadásnál csak összetekerték egy csomóba.

 

 

Azt mondtam ( csak úgy magam elé, nem mintha bárki is lett volna a szobában ) ezt én így nem veszem meg 5 ezer forintért sem, merthogy ennyibe került. Nem tudom honnan és hogyan, de ott terem a lány, akitől vettem. Én továbbra is ülve maradok, ő állva járkál fel és alá. Próbál meggyőzni, hogy ez nem nagy dolog, könnyen rendbe lehet hozni és jó áron veszem. Azt válaszolom neki, meg akarom nézni, hol gyártották. Egy kb. A5-ös méretű cédula van ráerősítve a gitár nyakára, ami mintha előzőleg nem lett volna ott. Meg akarom nézni, de a lány nem akarja engedni, azt mondja, azt nem lehet. Mégis különösebb fizikai akadály nélkül magam elé hajtom a cédulát, és az áll rajta nyomtatott betűkkel:

LÍTHIUSZ KÖZTÁRSASÁG

 

A lány még egyszer elmondja, ezt nem lett volna szabad. Ezután hirtelen szertefoszlik minden körülöttem, és felébredek.

Folytatjuk.

Kövess minket a Facebookon, hogy a legújabb írásokról időben értesülhess: TUMAG - A Tudatos Magazin