Kedvelj minket a Facebookon!

ANGYALI SZAVAK II/II. rész

 

Doreen Virtue, spirituális író és tanító, fiával, Granttel évekkel ezelőtt hangfelvételeket készített, amikor Grant érdekes jelenségre lett figyelmes: valahányszor édesanyja kimondta az angyal szót, a hangsáv grafikonja angyalszárnyakhoz hasonló rajzot rögzített. Miután erre felfigyeltek, elkezdtek kísérletezni különböző szavakkal, és észrevették azt, hogy a szeretettel kimondottaknak gazdagabb a tartománya, mint azoknak, amelyek negatív jelentéstartalommal bírnak. Tapasztalataikról megjelentettek egy könyvet Angel Words (Angyali szavak) címen 2010-ben.

Cikkünk előzményében (Angyali szavak I. rész) már beszámoltunk a kísérletükről, illetve volt arról is szó, hogyan használhatjuk ezt a tudást karrierünk és anyagi helyzetünk fellendítésének érdekében. Most két újabb esettanulmánnyal egészítjük ki a leírtakat.

 

 

Az első történet Livia Maris Jepsenről szól. Líviának nem voltak anyagi gondjai, ha pénzre volt szüksége, imái meghallgatásra találtak, és mindig kapott annyit, amennyi “éppen elég volt”, egy centtel sem többet. Ugyanígy járt az idővel is. Ha még egy kicsire volt szüksége ahhoz, hogy valamit befejezzen, megkapta, viszont egy perccel sem többet, mint amennyit kért. Sokat gondolkodott azon, mi lehet az oka annak, hogy mindig minden épp csak “elég”, mígnem egy napon egy vagyonos barátnőjéhez volt hivatalos ebédre. Amikor a barátnője édesanyja kiszedte az ételt a lányának, és megkérdezte, elég van-e a tányérján, a lány így válaszolt: “Igen, anya, van elég bőven.” Ekkor értette meg Lívia a titkot. Ma már hiszi, hogy ha csak éppen eleget kérünk, akkor annyit is kapunk. Tehát próbáld ki, hogy sokat kérsz, és az ehhez megfelelő szavakat használd a beszélgetéseid közben is - például „bővében vagyok mindennek, beleértve az időt és a pénzt is”.

A második történet főszereplője egy Sharon nevű asszony, aki rájött, hogy hihetetlenül féltékeny a szomszédaira azért, mert nekik csodás házuk és autóik vannak, és olyan életet élnek, amelyet ő mindig is akart. Saját és családja helyzetét sötéten látta, és úgy érezte, ő nem érdemli meg azt, hogy szép dolgai legyenek. Egyik éjjel azt álmodta, hogy egy padon ül és egy férfi egy papírcetlit nyújt át neki, amelyen ez áll: “Engedd el!” Amikor kinyitotta a szemét, tudta, mit kell tennie. Őszintén szélnek eresztette a féltékenységet, és a következő megerősítést használta helyette felszabadultan: “Szeretetet adok és szeretetet kapok. Kész vagyok befogadni a bőséget, amely várt és nemvárt forrásokból áramlik felém.” Sharon, elmondása szerint, miután átformálta a gondolkodását, férje újra beleszeretett, és hamarosan mindketten úgy érezték, hogy álmaik életét kezdik élni.

 

 

Természetesen a fenti tapasztalatokat életünk minden területén alkalmazhatjuk. Doreen és Grant könyve segítséget nyújt ahhoz, hogyan használjuk szavainkat nemcsak a karrierünk és a pénzügyi helyzetünk, hanem az egészségünk és a gyógyulásunk, valamint egész életünk jobbá tétele érdekében. Az angyali szavak című könyv részletesen elemzi külön-külön és összehasonlítva is a negatív és pozitív szavakat számtalan grafikonnal szemléltetve a leírtakat. Mindezen tudás birtokában rajtunk áll, hogy pozitív jelentéstartalmú szavakat használunk-e vagy negatívakat, viszont tudnunk kell, akárhogy is döntünk, azt kapjuk vissza, amit adunk.

 

Felhasznált és ajánlott irodalom:
Doreen Virtue and Grant Virtue: Angel Words. Visual Evidence of How Words Can Be Angels in Your Life. Hay House, INC.
Az első történet szereplője blogját itt találod: Livia Maris Jepsen
Képek: 1. ; 2.