Kedvelj minket a Facebookon!

ADVENTI ÖRÖKSÉG KONCERT

 

Lassan hat éve már annak, hogy Magyarország egyik legkedveltebb folk-rock zenekara, az Örökség időről-időre megörvendeztet minket különleges hangvételű dalaival. A Kormoránból elbocsátott énekesek és zenészek újult erővel indultak el az úton, hozva magukkal az anyazenekar örökségét, azonban ugyanilyen lényegesek voltak saját ötleteik is, amelyekből két sikeres stúdióalbum született, valamint egy koncert DVD zenei és képanyaga. A formáció az eredeti felálláshoz képest megújult zenekari tagsággal, új lendülettel, de a régi szeretettel halad tovább a zenei pályán, örömöt szerezve mindenkinek, akik számára fontosak a hagyományok, valamint a mély gondolatok.

December 3-án, szombaton este a New Orleans Music Club ad otthont a zenekar szokássá vált adventi-karácsonyi koncertjének. Szabó Miklós, a zenekar vezetője szerint egy különleges élményben lesz része mindenkinek, aki ellátogat az eseményre.

Az eddigi karácsonyi és adventi koncertekhez képest szeretnénk kicsit mást adni, mint korábbiakban megszokhatták tőlünk. A helyszín különleges adottságainak köszönhetően koncertműsorunkat jelentősen átalakítottuk. Programunkat két felvonásra bontottuk, és dalblokkokban gondolkodunk, így egy lendületesebb előadást hallhat a kedves közönségünk. Meglehet kevesebbet fogunk beszélni, de a hangulat és meghittség nem fog csorbát szenvedni a műsorunk alatt. Erre az estére készülve elővettünk néhány régebbi örökzöldet, és lesznek karácsonyi hangulatú dalok is, egy kicsit már a koncertre varázsolva az ünnepet. Ezek közül hallhat a közönség olyanokat is, amelyeket nem játszottunk még ebben a felállásban, és amit a megszokottól eltérően teljesen más interpretációban adunk elő. Természetesen játsszuk eddig kedvelt és ismert saját szerzeményeinket is, de ezek mellett újdonságokkal és meglepetésekkel is készülünk. Vendégzenészként bemutatkozik Bánhegyi Panna, aki a Kormorános idők óta kísér minket rajongóként, és most fuvolajátékával fogja színesíteni a koncertet. A helyszín különleges elrendezésének köszönhetően lesz lehetőség ülve követni az előadást, azonban lesznek állóhelyek is a küzdőtéren közvetlenül a színpad előtt.

Fotó: Bán István

Jegyek már kaphatóak 4290 Ft-os jegyáron elővételben december 2-áig a jegyrendeles@azorokseg.hu e-mail címen. Ezek a koncert napján vehetőek át az előadás előtt. Aki viszont korábban szeretne a jegyéhez jutni, megvásárolhatja belépőjét a New Orleans jegypénztárában hétfőtől – péntekig 10-18 óra között, rendezvények esetén hétvégén is. Cím: 1066 Budapest, Lovag utca 5.
Jegyárak a koncert napján, a helyszínen 4990 Ft-os áron kaphatóak.

További információ: info@azorokseg.hu, valamint az esemény Facebook oldalán.