Angliába indultam tehát busszal, és épp a Csalagútban kerestem konnektort körbe-körbe kíváncsian előreszegve a fejemet „hiper-kereső” üzemmódban, amikor valahogy megpillantottam magam mellett egy kisfiút. Mindketten bámultunk ki az ablakon, ahogy éppen a felszínt hagyjuk el, és süllyedünk alá a sötétségbe. A csendet én törtem meg.

-  Szia. Nem láttál valahol egy konnektort? - kérdeztem.

-  Hol? Itt a Csalagútban? Itt nincs konnektor - válaszolta a fiú meglepetten.

A gyereken látszott, hogy talán még életében nem találkozott olyan felnőttel, akinek annyira fontos a telefonja mint neki. Ezzel a meglepett, csodálkozó arccal szemlélt engem tovább.

- Van mobil telefontöltő. Ismered?

- Nem, nincs nekem olyan. Bárcsak hoztam volna! Figyu, ha esetleg látsz valakit, aki nem is használja annyira a telefonját, és teli van a töltője, akkor légyszi, irányítsd hozzám. Oké?

- Oké! - mondta a fiú.

- Minek kell neked konnektor?

- A telómhoz. Nincs elég energia benne, tíz százalékon van és ebben a konzervdobozban csinálnom kell valamit, hogy hamar teljen az idő. Hű, igazából sok-sok zenét hallgatnék.

Még a beszélgetés elején bemutatkoztunk egymásnak, Milánnak hívták. Elbúcsúztam tőle, majd csalódottan, de azért reménykedve tettem még néhány konnektor-kereső kört, aztán visszamentem a buszba. Újabb szórakozást találtam ki magamnak, gyorsan bekapcsoltam még a maradék energián a GPS-t, hogy lefényképezzem a helyzetjelző kék pöttyöt a térképen amikor épp a Franciaország és Anglia között vagyunk félúton. Ezt akartam elküldeni a barátaimnak. Na igen, mekkora ötlet ez.....

A kék pötty Calais-nál volt, úgy tett, mintha kissé mozogna. A busz finoman ringatózott, egyértelműen haladt már a vonat egy ideje. Jól elfoglaltam magam ebben a kék pötty-figyelő játékban, amelyre egy idő után egyre komolyabban figyeltem oda. Írtam közben Viberen az én szerelmemnek, de az üzenet nem ment át. Ó, fel kell hívnom! Már a legelső mondatommal elárultam szőkeségemet.

-Szia! Itt vagyok a Csalagútban és azért hívlak, mert nincs térerő...- kezdtem nagy bőszen.

-Nincs térerő? Akkor hogyan tudtál hívni?- kérdezte mosolyogva.

Egy rövid beszélgetés után ismét a telefonomra néztem a kék pöttyöt figyelve. Calais. Meg sem mozdul. A nagy, kerekre nyitott szemeim csodálkozásába belecsilingelt az sms: Welcome in the UK! Nem, az nem lehet, hiszen a kék pötty Calais-ban van. Erre szép elegánsan a pötty "átugrott" az egyik országból a másikba! Semmi tenger közepe, semmi szuper GPS fotó meg ilyenek, egyszerűen átrepült! Én pedig még jobban tágra nyitott szemekkel bámultam a csodapöttyöt. Szerintem a szám is nyitva maradt.

- Welcome in the UK... - motyogtam magamban.

A következő részből: Te nem lehetsz tanár, nem olyan vagy. Maradjunk ennyiben….