Kedvelj minket a Facebookon!

TAVASZ

 

Tényleg itt a tavasz. A lány a konyha ablakából csodálta a hajnali rózsaszínes fényeket az égbolton. Csicseregtek a madarak. Álmosan csodálta a világot. A tabletjén elintézett egy-két dolgot, miközben a kávéját kortyolgatta.

Egy e-mailt várt válaszként az épp elküldött levelére, de csak várta, nem jött. Ismét kortyolt egyet a kávéba. Arra gondolt, hogy biztosan becsúszott a válasz a kéretlen levelek közé, előfordult ez már többször is. A madarak csak csicseregtek, az erősödő napfény egyre fényesebben kúszott be a kis konyhai asztalkára megvilágítva a lány szőke haját is. Hm. Benézett tehát a kéretlen levelek közé, de ott valami egészen meglepőt talált.

 

Néhány napja küldhették, épp a névnapján. Egy dal volt az, amit gyakran énekelt már. Ismerte a szerzőt is, csodálatos dal volt. Néhány mondat kísérte a csatolt file-t. Ő volt az. Majdnem két éve vége. A fiú nem fogadta el a döntést. Hónapokig zaklatta, sőt fenyegette is a lányt. Néhány hónapja a lány azt hitte, végre vége. Megnyugodott. Ez nem bántó, nem zaklató levél. Ez kedves szavak kíséretében jött, egy dalt csatolva hozzá. Maradj velem. A lány azonnal felkapta a narancssárga fejhallgatót, s a kíváncsiságtól éhesen kezdte hallgatni a dalt. A fiú tudta, hogy a lány nem fog tudni ellenállni a zenének, hiszen az volt mindene. Csodálatos volt. Zongorán volt feljátszva a dal.  A lány már az első ütemeknél látta, hogy ebben a dalban minden benne volt, szinte beszéltek a hangok és a mozdulatok.

– Gyönyörű – gondolta. Aztán hátradőlt elgondolkozva.

– Milyen szépet játszott. Rengeteget gyakorolhatott. Valóban ő játszotta fel, vagy ez sem igaz, mint annyi minden vele kapcsolatban?

Sóhajtott egyet. Nem, biztos, hogy nem változott. Sokkal többre lett volna érdemes, mégsem tett semmit, ugyanúgy, mint a néhány napja elbocsátott Viktor is. Egyik sem volt képes párkapcsolatban élni. Nem mondtak igazat. Szeretni is furcsán, követelőzően szerettek. A lány pedig egy igazi szabad lélek, nem lehet betörni.

 

– Kár – gondolta. Mennyi jobb sorsra érdemes ember van! Érzik is ezt, hogy őt még mindig keresik, sokan már sok-sok év távlatából is, de ő ezekre a dolgokra már nem kíváncsi. Ami elmúlt, elmúlt. Akkor kellett volna rá vigyázni amikor ott volt mellettük és szerette őket.

Elkészülődött, elküldött még egy-két e-mailt, aztán beült az autóba. Szeretett vezetni. Ez volt az egyetlen dolog az életében, ami pont úgy működött, ahogy szerette volna. Ő ül most a kormánynál, nem neki diktálnak már. Az autón is megcsillant a reggeli fény, ahogy gördült fel a mélygarázsból. Egy pillantást vetett még a hegyekre. Elmosolyodott. Gyönyörűek a hegyek, ahogy süt rájuk a reggeli napfény.

– Ideje lenne futni is nemsokára – gondolta. Ahogy kifordult a főútra, kis híján majdnem két férfit is elütött egymás után. Mindkettő a piros lámpán rohant át nem törődve a forgalommal. Csak szaladtak vakon.

– Hm – gondolta. Tényleg tavasz van. A férfiak össze-vissza elkezdtek rohangászni. Pont úgy, mint a kis állatok teliholdkor. Mosolygott megint magában.

– Itt a tavasz –mosolyodott el ismét, s élvezte, ahogyan az autó gördül és besüt a finom reggeli napfény.