Kedvelj minket a Facebookon!

RÉTES A NAGY Ő-NEK II.

(A történet előzménye itt olvasható)

 

Szóval, a Férfinek tehát az a hihetetlen ötlete támadt, hogy visszahozassa velem a boldog békeidőket, amikor a nagymamája, aki mellesleg, igazi cukrászmester, és igazi tiroli réteseket sütött az akkor még kicsi gyerek Férfinek. A felkérés erős akarattá vált, s nekem be kellett végül adnom a derekamat, kisütve töméntelen mennyiségű, nem pont olyan rétest. A Férfi, bár szóvá tette, hogy nem olyan, de rendíthetetlenül csak azt ette egy hétig. Tudtam, hogy a történet itt nem ért véget.

 

Legközelebb, mielőtt ismét nekiálltam, a Férfi előre agitált az eredeti osztrák recept mellékelésével. Ez egyenesen Tirolból származott, egy ottani cukrászatból. Szerinte ez az, pont így kell megcsinálni, de pontosan így, eltérni nem lehet tőle. Kedvesen mellékelte hozzá a legmodernebb mérleget is, hogy az összetevők grammnyi pontossággal stimmeljenek. Már elő sem mertem jönni többet azzal, hogy még a tihanyi piacon is boltban vásárolt, gyorsfagyasztott tésztából készítik a "házi" rétest, ezt a témát hamar lezárta a Férfi. Neki az igazi, kézzel készített kellett, pont úgy, ahogyan a cukrászmester nagymamája készítette, és pont. Oké, házi feladat feladva. Tudna erre bárki nemet mondani az imádottnak? Nem volt mese, nekiálltam, és ismét órákig dolgoztam a konyhában. Pont olyan, mint az igazi! A Férfi lelkendezve ette és fotózta le magának. Ujjé. Ezt is meg tudtam csinálni, és még a boldog békeidőket is visszakapja, azt gondolom, jó munkát végeztem.

Több, nagyon ismert zenész és legenda közt épp egy dobos Legendával tárgyaltam egy új zenei projekt kivitelezésével kapcsolatban. Egyszer éppen akkor hívott, amikor az igazi tiroli rétessütésben elmerülve dolgoztam. Kiderült, hogy maga is cukrász, egyenesen a híres Pálmai Cukrászda atyja, így nagyon hasznos tanácsokkal látott el.

Amikor készen lett, jó lett, s a Férfi ezerszámra fotózgatta a csodarétest, küldtem egy képet a Legendának is róla, kicsit félve, hogy valóban ilyennek kell-e lennie. Felhívott. Dicséretet kaptam, pont így kellett kinéznie. A Legenda kicsit szomorúan hozzátette, kár, hogy nem kóstolhatja meg, mert a kinézete alapján az íze is tökéletes.

Így történt az, hogy a szerelmem jeléül készített csodálatos profi rétes nem csak a Férfi tiszteletét vívta ki, hanem a Legendáét is, aki ebből is láthatta, hogy amihez hozzányúlok, azt profin csinálom, tehát érdemes lesz velem dolgozni. Így jár az, aki szeret, tesz, és kihozza magából a maximumot. Sosem gondoltam volna, hogy épp egy " igazi" rétessel fogom mindezt elérni.

Tanulság, a férfiakhoz tényleg a hasukon keresztül vezet az út. Minden férfihoz. Tényleg.