„Nem, nem csinálom meg” - jelentettem ki elszántan a Férfinek, a Nagy Ő - nek. A nagymamája sütött valaha igazi tiroli rétest, és ezek jó élmények voltak azokból a régi szép időkből, amire a Férfi szívesen emlékezett. „Nem véletlen, hogy rétest manapság nemigen sütnek az emberek” – folytattam. „Ez az egyik legkörülményesebben elkészíthető finomság. Már anyukám is ezt mondta, amikor kicsi voltam. A tésztája a legnehezebb. Elszakad, vékony… mittudomén. Eleve kinyújtani is cukrász, profi munka.”

A Férfi türelmesen várt, tudta, hogy előbb-utóbb úgyis beadom a derekam.

A tihanyi piacon vettünk eredeti házi készítésű szörpöket a kedvenc árusunktól, amikor mellette megláttam a másik árus standját, házi rétesekkel. Érdeklődve kérdezgetni kezdtem a sütés mikéntjéről a profit. Meglepetésemre határozottan kijelentette, hogy ő aztán nem vacakol otthon a tésztával. Pontosan leírta, hogy melyik üzlet, milyen nevű termékét, melyik polcról emeli le, és máris készen van a rétestészta.

Miszerint az ő igazi szakácsmester nagymamája maga készítette rétestésztából gyártotta az igazi tiroli rétest, és az pont úgy volt finom, ahogyan azt ő csinálta. Másképp azt nem is lehet.

Na, ezek után már alig mertem nekiállni, sőt, inkább elbarikádoztam magam az egész kérdéskör elől. Úgy gondoltam, ez a bombabiztos megoldás: Elfelejteni az egészet úgy, ahogyan van. Nem vagyok én a Férfinak sem az anyukája, sem a nagymamája, és még  cukrász sem vagyok. Minden ember egyszeri és megismételhetetlen, pont.

Valahogy, ezután, alig egy hét múlva mégiscsak rászántam magam. Végülis a nagymama és az anyuka is ember, én is az vagyok, mi az, hogy én nem tudom megcsinálni...Szóval, nekiálltam. A szokásos módon kezdtem; és mindent, illetve majdnem mindent az előírt módon csináltam. Nem olyan lett, viszont jó nagy mennyiségben készült.

A Férfi, bár konstatálta, hogy ez nem pont olyan lett, kedvességből és azért örömében is, hogy valami hasonlót kapott egy hétig ette a töméntelen mennyiségű, nem „olyan” rétest. Tudtam, hogy a történet itt még nem ért véget.

Ezt újra meg kell próbálnom, és addig, de addig kell csinálnom, amíg sikerül a lehetetlen, az "igazi", a Férfi nagymamája által sütött rétes.

Kedves Férfiak, nem tudjátok, hogy mennyi mindent teszünk meg értetek, nemhogy a csillagokat, de még a boldog békeidőket is igyekszünk visszahozni nektek...

A következő alkalom hamarosan eljött, amikor újból órákra bebunkereztem magamat a konyhába, pusztán azért az örömért, amit a Férfi arcán szerettem volna egy pillanatra megcsillanni. A következő részben majd elmesélem, hogyan sikerült az igazi tiroli rétes, és hogy mit szólt ehhez a legenda, az igazi Rocklegenda. Hogy ki ő? Talán kiderül majd az is...

A folytatás ITT olvasható.