Kedvelj minket a Facebookon!

FÉL SZÓBÓL IS…

 

Az úgy volt, hogy egy nehéz, munkával teli szeptemberi hét péntekjére mi, néhány énekesnő egy kis beszélgetést szerveztünk meg estére. Csak úgy.

Épp annyi időm volt, hogy munka után gyorsan lezuhanyozzam, és már indultam is. Mivel mindenhova pontosan érek oda, így megint jóval korábban érkeztem meg, mint a többiek. Egyszóval nem siettem. Szép nyugodtan beálltam a parkolóba egy eléggé szűk helyre, és boldogan nekiindultam a szűk farmeremben és a magassarkúmban. Miközben zártam az autómat, megláttam egy házaspárt, akik squash-játék után vártak szép türelmesen. Mosolyogtak rajtam, amint kievickélek a szűk helyen az autók közül. Ahogy épp kiértem az autóm elé, abban a minutumban mindkét lábam úgy begörcsölt, ahogyan sosem szokott, meglepetést okozva mindenkinek, még a számomra is.

 

Gyakorlatilag úgy elestem, felborultam és a hátamra gurultam, mint egy katicabogár, aki a kis lábaival kapálózik, de felkelni nem tud magától. A házaspár azonnal ugrott, és a férfi a hónom alatt elkapva emelt fölfelé, én pedig egyfolytában azt hajtogattam, hogy magnézium hiány, egészen biztosan magnézium hiány. A férfi, ahogyan látta az igyekezetemet a lábra állásra, azonnal masszírozni kezdte a lábaimat, hogy oldja a görcsöt. Na de akkor a következő meglepetésemben már nem azt mondogattam, hogy köszönöm, és hogy biztosan magnézium hiány, hanem egyszerűen felkiáltottam, hogy "Nahát, egy férfi masszírozza a lábam!" Mindhárman nagyot nevettünk, én pedig megköszöntem az elsősegélyt, visszatuszkoltam a lábaimat a szép, fehér magassarkú cipőmbe, és elbúcsúztam tőlük. Lesétáltam a Duna partra, és már kutya bajom sem volt egy ilyen élmény után.

 

 

Élvezettel szívtam be az emberek zsivaját, a hangulatos zenét, a dallamokat és a készülő, avagy frissen felszolgált ételek finom illatát. Miután kicsit kigondolkoztam magam, egy étterem külső teraszán foglaltam helyet. A szomszéd asztalnál egy férfi ült, akit megkérdeztem, hogy elvehetek-e az asztalától egy széket, mert ott rengeteg volt. Eközben megérkezett a felszolgálónő, és megkérdezte, mit szeretnék inni. A férfi azt válaszolta, hogy nyugodtan vihetek bármennyi széket, mert ő aztán egyedül van. Többször is nyomatékosította, hogy hozzá nem jön senki, ő egyedül van. Ekkor a felszolgálónő alig hallhatóan kiegészítette a férfi szavait, amit csak én hallottam, hogy "És egyedül is maradsz".

Furcsa? Mulatságos? Nem tudom. Ki-ki döntse el maga. Mi nők, fél szóból is megértjük egymást. Az biztos.

Képek: Énekesnők: Schäffer Edina, Géczi Erika, Jelinek Zsu, Barcsik Valéria. Cipő: esperanxa