Furcsa az élet. Vágyunk egy igazi társra, olyan teljesen nagyon Igazira, s amikor eljön, elkezdjük játszani a szokásos csiki-csuki játszmánkat. Ezt csak akkor lehet sikerrel elhagyni, ha erre kifejezetten figyelünk, különösen egy válás után. Tudnunk kell, hogy a másik embernek is lehetnek gyenge pontjai, fájó sebei, s direkt nem izgatjuk fel azokat. Sokan nem tudják, hogy bizony nemcsak ők, és nemcsak az ő sebeik vannak a világon. Aztán, persze vannak olyanok is, akik mindezt teljesen sikeresen letagadják. Ők az erősek, akik mindenen átgázolnak. „Megy a biznisz, jön a pénz, én vagyok a Jani.” Én tehát vagyok "valaki".

Mindannyian szeretnénk "valakik" lenni. Legalább saját magunknak. Sokszor még az is épp elég jó lenne. De hiába a sok pénz, vagy a sikeresen "levert", miattunk tikkelő szemű ellenfelek, a "dől a lé" biznisz, ha otthon is mindenkit magunk alá gyűrünk. Mutatnunk KELL minden fronton, hogy mi "valakik" vagyunk. Aztán, amikor egy, a személyes lelki fejlődésünket segítő, igazán jó emberbe botlunk, aki ott van minden javak hajhászása nélkül, aki megsimogatja a fejünket, akivel lehet tervezni, jó magasröptű beszélgetéseket is folytatni, akit a gyerekünk azonnal a szívébe zár. Egyszerűen mit teszünk? Hát rendesen magunk alá gyűrjük őt az eddig begyakorolt vesztes játszmák alapján. Persze, a szokásos vesztes játszma jön, az illető bármilyen angyali teremtmény, egyszerűen megelégeli az egónk állandó építését, elfárad benne, elpakol, és eltűnik örökre.

Aztán ott mosolyog a másik tábor a "mi bezzeg nem váltunk el" - mosollyal. Régi, berögzött tulajdonlási formával, szerződés-, és kötelességszerűen, mert már a gyerek is megvan... Szuper. Ők is a nagy " valakik", hiszen minden megfelel a szerződésnek, s talán nem minden pontját tartják be, de legalább nem sértik nagyon mélyen egymás érdekeit, vagy nincsenek tudatában ennek.

Hát így. Mindannyian bénázunk, és kérdezzük a barátainkat, megyünk el jóshoz, vagy fizetünk masszőrt a fizikai és lelki ápolásunkért. Vuduzunk, vetünk cigánykártyát, kérdezzük a csillagokat vagy az anyánkat, vagy egyszerűen elmélyedünk a cigarettafüstben, és a pohár mélyén. „Vicces”. Pedig csak feltétlenül és őszintén szeretni kellene.