Rovatok

ÁLLATLAK

FIGYELEM, KULLANCSVESZÉLY! Kullancs által terjesztett betegségek

A kullancs nőstényei felismerhetőek világos tejeskávé színű potrohukról, azonban ha nem is emlékszünk kullancs előfordulására a kutyában, az a betegséget még nem zárja ki. Egyre gyakoribb ugyanis a betegség elhúzódó, idült formája, ami atipikus tünetei miatt nehezen ismerhető fel, és mivel a fertőződés után csak hónapokkal kerül diagnosztizálásra, a kullancs jelenlétével nehéz összekötni. Ezért az állatorvosi laboratóriumok a vérvizsgálat során rutinszerűen szűrik erre a betegségre is az állatokat.

ÁLLATLAK

AZ ÁLLATVÉDELEM KÖZÖS ÜGYÜNK! Tegyél Te is az állatvédelmi törvény szigorításáért!

Sajnos a 2017-es év során egyre több brutális állatkínzásról hallhattunk, az egyik legutóbbi esetben a harmadik kerületben egy félig megnyúzott cicát találtak, akit a professzionális orvosi segítség ellenére sem tudtak megmenteni. De említhetnénk a brutális kegyetlenséggel kivégzett gólyát is, illetve azokat a névtelen áldozatokat, akik nem kerültek be a híradásokba. Talán az utolsó csepp a pohárban a megkínzott cica esete volt, amely után viharos gyorsasággal kezdett szerveződni egy polgári megmozdulás abból a célból, hogy az állatvédelmi törvényt szigorítsák, valamint a lakosság figyelmét felhívják ennek fontosságára. Miért fontos aláírni a törvénytervezetre vonatkozó petíciót?

ÁLLATLAK

A KUTYÁK SZÍVFÉRGESSÉGE ALATTOMOS BETEGSÉG - DE MEGELŐZHETŐ

A betegség sokszor tünetmentes, ill. a tünetek lassan, alattomosan fejlődnek ki és nem jellemzőek, inkább egy szívelégtelenség klinikai képét mutatják. Fáradékonyság, bágyadtság, lesoványodás, köhögés a legjellemzőbbek. A tüdő fibrosisa, a jobb szívfél üregeinek tágulata, szívbillentyű-elégtelenség alakul ki, az erekben megalvadó vér (thromboembolia) akár végzetes is lehet. A diagnózis egy viszonylag egyszerűbb (szűrő) vérvizsgálattal (ún. Knott-teszt) lehetséges, azonban a mikrofiláriák kimutatása önmagában még nem jelenti a diagnózis felállítását, mivel azok így nem különböztethetőek meg a bőrféreg lárváitól...

 

ÁLLATLAK

A MACSKÁK VILÁGNAPJA EURÓPÁBAN

A macskák világnapját február 17-én ünnepeljük Európa több országában. Ünnepeljük? Sokan nem is tudtunk róla. Ezen a napon, gondoljunk kis kedvencünkre, mennyi feltétlen szeretetet, kedvességet kapunk tőlük. Azt, hogy mennyire feltétel nélküli ez a szeretet, minden macskatartó döntse el maga. Kis kedvencünk a kutyáktól eltérően, gyakran öntörvényű, akaratos - vannak, akik éppen ezért szeretik őket. A macskák igazi egyéniségek.

ÁLLATLAK

FILMCSILLAG AZ ÁLLATOK VÉDELMÉBEN

Tudjuk, hogy mindig is nagyon szerette az állatokat. Már aktív filmes korszakában is (1962) felemelte a szavát számos elfogadhatatlan bánásmóddal szemben, amit az állatokkal tettek. Többek között neki köszönhető, hogy a fókaborjúbőr kereskedelmét betiltották. Összerúgta a port Sophia Loren-nel is, amiért szőrmebundákban parádézott és reklámozta őket. Amikortól abbahagyta a filmezést, tulajdonképpen az állatvédelemnek szentelte az életét.

ÁLLATLAK

NAGYON VÁRJUK AZ ÁLOMGAZDIT!

Mentve onnan, ahol fogyóeszköz a macska...

ÁLLATLAK

CICÁK, AKIK MÁR SENKINEK SEM KELLENEK

Nagyon sok a bajba jutott, sérült, beteg, balesetes és a veszélynek kitett cica. Nekik van a legnagyobb szükségük a segítségre. Sajnos, sokan enyhén szólva nem szeretik a cicákat, és semmitől sem riadnak vissza, hogy eltüntessék környezetükből a kis bársonytappancsosokat.

FIGYELEM, KULLANCSVESZÉLY! Kullancs által terjesztett betegségek

AZ ÁLLATVÉDELEM KÖZÖS ÜGYÜNK! Tegyél Te is az állatvédelmi törvény szigorításáért!

A KUTYÁK SZÍVFÉRGESSÉGE ALATTOMOS BETEGSÉG - DE MEGELŐZHETŐ

A MACSKÁK VILÁGNAPJA EURÓPÁBAN

Cikk ismertető: 

Február 17.

FILMCSILLAG AZ ÁLLATOK VÉDELMÉBEN

Cikk ismertető: 

Brigitte Bardot

SZULA PÉTER, AZ ÁLLATMENTŐ DOBOS

NAGYON VÁRJUK AZ ÁLOMGAZDIT!

Cikk ismertető: 

Akik sokat szenvedtek, amíg hozzánk kerültek

CICÁK, AKIK MÁR SENKINEK SEM KELLENEK

Cikk ismertető: 

Adj Te is egy esélyt a túlélésre!